RePont támogatási QR-kód linkje:
/ c28hahgtf1xgha2b
Kommentált, FULL HD videó!
Az első kánikulás nap után elég nehezen vettem rá magam hogy a másodikat is végigtoljam, no de ha már úgyis ott voltam vitt a lendület. Kellett is, hiszen az előző évekhez képest a felhozatal számomra nem volt túl meggyőző, sőt, szerintem kifejezetten szegényesre sikeredett! Igaz persze hogy a vékonycsíkos gyorsvonati A (19-30) kocsi és a '80s feelingre átfényezett M41-2143 is új elem volt, de összességében ez a két nap azért messze nem hozta az előző évek színvonalát. A MÁV-HÉV BoBo-i közül a piros 448-517 ugyan adott egy kis pluszt, remélem ha jövőre még lesz ilyen rendezvény, akkor 2 piros M44 duruzsol majd a vonatok élén. Ezen a napon azonban már jóval több videó készült. M61-001, M62-116, 424-247, 448-517, +733 sem került lencsevégre szombaton, így bőven volt mit behozni a végére. De ahhoz képest hogy vonaton utazva kellett mindezt összehozni, egyáltalán nem vagyok elégedetlen, a Samu-n kívül végül minden összejött szerencsére. Igaz a legvégén a dupla klasszik Csörgős vonat helyett a szimpla remot (418-317) hatalmas csalódás volt, hiszen azért is maradtam olyan késő estig, de egy rövid, ámde remek alkony utáni pancsolással bőségesen kárpótoltam magam a Balatonudvari strandon! :-) Hogy jövőre jövök-e? Nos addig még alszom rá legalább 300-at! :-)) BecsVision 2024
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!!
Ez egy FULL HD 1080p videó. Érdemes a minőséget beállítani a fogaskeréknél!!
Amennyiben támogatnád a munkámat, illetve a régi 8mm-es némafilmek digitalizálását: www.paypal.com/paypalme/Becsk...
Winyókra és külső boxokra mindig szükség van, a videók jó minőségben és duplikáltan való tárolása iszonyat tárhelyet kíván! Ez egy ilyen bringa.
Köszönettel:
Becs
Негізгі бет Автокөліктер мен көлік құралдары 2024.07.07. Balatoni retró hétvége, avagy vasúthajkurászás az északi parton 32 fokban (2. nap)
Пікірлер: 43