Szeretnék egy hosszabb szöveget leírni, ami kicsit személyesebb dolog lesz ha nem baj. Én 2015-ben kezdtem (másik csatornámon) videózgatni, gyerekkori álmom volt nekem is, hogy meg legyen a 100k feliratkozós díj, azóta próbáltam több embernek megfelelni, figyeltem mindenki véleményére, megállás nélkül csináltam a videókat, 2020-ban elértem a 1000. videómat, és még így sem értem el a célom töredékét sem.... 2-3 éven keresztül próbálkoztam liveolni, nem jött be senki, egyre több utálkozó jött, az életben is jöttek ellenem a dolgok, gépet kénytelen voltam eladni, és elérkeztünk 2023 decemberébe, ahol végleg feladtam az álmom. Szívből örülök, hogy sikerült nektek elérni, amit én már nem fogok, ezzel feladva a gyerekkori álmom. Most 21 éves vagyok, és csak nézem azokat a videókat amiken felnőttem, és a mai napig vissza sírom azt a napot, ahol küzdöttem azért szakadatlanul, hogy meglegyen a youtube díj. Viszont megláttalak titeket, láttam, hogy mennyire örülsz neki, és ez miatt be kell valljam, még ha nem is férfias, hogy könnyeztem rajta, hogy ez az amit én is át szerettem volna élni. További sok sikert nektek! Gratulálok 2okos!❤
@kerteszattila183
7 ай бұрын
Ne add fel!
@Qauitn
7 ай бұрын
Ne add fel!!!
@ashen5757
7 ай бұрын
Soha ne a célt változtasd meg, csak a tervet.
@Xd-nius
7 ай бұрын
😢
@lmr_gaming
7 ай бұрын
Ne arra összpontosíts, amit el akarsz erni. Arra összpontosíts, akivé válni szeretnél!!
@Szylva_
7 ай бұрын
Like aki szereti a 2okost
@bandi69
7 ай бұрын
Gratulálok nektek még 9 éves koromban ismertelek meg titeket és azóta nézlek titeket köszönöm ezt a sok évet 😢❤🎉
@Mutie03
7 ай бұрын
Pali, most akkor hány éves vagy?
@boti1261
6 ай бұрын
@@Mutie03 10
@soskifli_kefirrel
6 ай бұрын
@@boti1261 ha Ice első Kriszhadvice-os vidije óta akkor 14 (azt hiszem 5 éve volt)
@Zsomiazigazi
7 ай бұрын
Ezt meg érdemeltétek ti vagytok a legjobbak❤🎉!!! Én a barátaimtol ismertelek meg titeket😅😊
2okos a legjobb mindig és nagyon megérdemlik a KZitem díjat😊😊 és mingyár én is elsírom magam😢😭🫡😊
@UnleashYourPower.
7 ай бұрын
1 év alatt 100K felíratkozó! VÁÓ!!! Csak így tovább, CSAK A W
@Travis_ScottRAP
7 ай бұрын
Gratulálok hozzá nagyon sok munkát fektettetek bele❤ 9:53
@Benga69698
7 ай бұрын
L PFP
@darknown13
7 ай бұрын
kussolj mar te agyhalott@@Benga69698
@ba1inthh
7 ай бұрын
9:51 én meg akkor ismertelek meg titeket mikor ilyen 3k feliratkozod volt ice
@Peti544
7 ай бұрын
BIG W🔥🔥
@matevismeg570
7 ай бұрын
de imádom bátya
@coolcraft24
7 ай бұрын
Gratulálok srácok legendák vagytok 🔥
@simtex123
7 ай бұрын
Ti vagyoktok a legjobbak❤❤❤Én ott voltam a streamon❤❤❤🎉🎉Az osztályban már a ti neveiteket használjük❤❤❤(én vagyok ice)TI VAGYTOK A KEGJOBBAK❤❤❤❤❤❤❤
@-k4z1nc12
7 ай бұрын
Őszintén, én Icet és KDS-t már régebb óta ismertem meg, mint hogy a 2okos csatorna megszülessen, de jó látni, hogy sikerült neki 1 célja a sokból, gratulálok Máté innen is!
@kristofa3044
7 ай бұрын
9:48 Nagyon szívesen nagyon jó vagyyyyyyy ❤🎉🎉🎉🎉 Twitc g Tiktokrol ismertelek meg 1 éve vagyok feliratkozva🎉🎉
@Szylva_
7 ай бұрын
Ice adok 3 milla dollart akkor ideadod a youtube dijad?
@ATGisti
7 ай бұрын
6 évesen már el kezdtelek nézni titeket és már 12 vagyok😢🫡tisztelet meg érdemlitek aki így gondolja 👇
@Tiff_13
7 ай бұрын
EGY ORIASI WWW NAGYON ORULOK ICE HOGY MEGLETT GRATULALOK🎉🎉❤ BOLDOG VALENTIN NAPOT KICSIT ELKESVE SORRY DE RENELEM NEM BAJ❤
@salamoncsillag
7 ай бұрын
Mindjárt az eredeti icehavok csatornán (2okos extra) is lesz 100k
@cursed0angel
7 ай бұрын
Big W, azt nagyon adtam hogy valaki chatbe írta h drop test XD
@smaragd118
7 ай бұрын
Én twitchen ismertelek meg titeket, mikor valami koncertet közvetítettetek
@BL_GL_HUN
7 ай бұрын
WWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWW GRATULÁLOK HOZZÁ ÉS REMÉLEM NEMSOKARA JÖN A 1000000 IS
@balintx2464
7 ай бұрын
Amikor stevevel mentek villamosozni az a videó mikor jön?
@markboda4348
7 ай бұрын
ha én kaptam volna tuti hogy sirtam volna XD
@gamehercules458
7 ай бұрын
És már is 132k feliratkozó...
@pucafej
7 ай бұрын
Ice a mennyből is kirakja a videót
@teklaczibolya5282
7 ай бұрын
Tivagytok a legjobb vidéosok gratula a 100000 feliratkozóhoz 🎉
@CSMBenchun
7 ай бұрын
LLLLL hogy nem kds el egyutt bontottad ki
@Higo__
7 ай бұрын
WWWW
@MrP16G
7 ай бұрын
A következő az 1 millió lesz WWWWW ❤
@docker9119
7 ай бұрын
"we made the right person famous"
@Gaga_356
7 ай бұрын
A kis Ice álma valóra vált, gratulálok srácok ☺
@Titkosember
7 ай бұрын
Èn ónan hogy osztájtársamtol
@Benii
7 ай бұрын
Hát ja azért az a KZitem díj geci jól néz ki 😅
@nataliakiss659
7 ай бұрын
Elis érzékenyültem🥲🥺
@LehelJónás-m5k
7 ай бұрын
Ti vagytok a legjobbak negérdemlitek, így tovább meglessz az egymilió is❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤WWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWW
@Marci360
7 ай бұрын
A journey will come to an end.
@Szisza01
7 ай бұрын
Komoly sillo slideban.👌
7 ай бұрын
Miért az arany verzió van a borítóképen? Azt 1 milliónál adják. Csak nem "csaltatok" a borítókép elkészítésekor?
Nagyon gratulálok nektek főleg icehavok-nak végre ice-nak és kds-nek az álma valóra vált ❤❤ és neked is boldog Valentin napot ice❤❤❤
@RozaLegradi-rd7qb
5 ай бұрын
Regebb ota nezlek titeket es soha nem gondoltam volna hogy 2 honap alatt benne lesztek Magyarorszag top 3 streamerjében❤️Nagyon nagyon gratulalok igy tovabb❤️Go 1 millio🤞🏼❤️
@kuss327
7 ай бұрын
Mindjárt 1 millio
@Beatric.15
6 ай бұрын
Gratulalok!❤eppen neztem a videot mikorzben a 10 honapos kistesom melletem volt es ő csak nezett😂❤ugy nevetett rad❤szerintem csíp🥺🥰❤
@leon9223
7 ай бұрын
Én azt sajnálom hogy leszedtem a fortniteos videókat szerintem jó emlékek voltak😢😢
@Zalaxsm
6 ай бұрын
Tes gratu régóta nézlek titeket kdst a scammer get scammed videóból ismertem meg titeket így együtt meg Amikor a 2 okos fortnite ozik videóból,igy tovább és legyen meg az az 1 mil nincs az olyan messze🤣
@csillaeleonorazabos5682
7 ай бұрын
A tesóm sokat nézett és én úgy ismertelek meg titeket és elkeztem nézni a videóitokat nagyon gratulálok a yutube díjj-hoz👍
@tibornehathazi4460
7 ай бұрын
Gratulálunk neked és kds - nek de szívesen adunk subsibe - ot mégegyszer ice és kds-nek szeretünk titeket 😙😙😙
@galaxigamer1875
7 ай бұрын
Sziasztok 2okos Gratulálok a 100k hoz csak igy tovab 1m hez meséjetek sokat a bornak 😊
@dominikvarga1591
7 ай бұрын
W 2 okos, gg, gratulálok amikor megneztem az elsö videot töletek akor feliratkoztam tetszik amit csináltok igy továb🔥
@Eliza23300
7 ай бұрын
jaaaaaj amikor azt mondtad hogy nem akarod elsírni magad én még is elsírtam magam😢 viszont nagyon gratulálok és milyen jó hogy elérted az álmodat💓💓
@normanproduction2.0
7 ай бұрын
Gratulálok a 100 K feliratkozóhoz és a youtube-díj-hoz csak így tovább!
@hannamarosi1432
7 ай бұрын
Wwww nektek!!
@tamasczine1281
7 ай бұрын
Gyorsabb voltam mint az értesítés
@FGergo-qg8jr
7 ай бұрын
3:11 Kds-tol nagyon elakarjak venni az erdemet pedig ugyan úgy dolgoz érte mint ice
@andreagyorgyi9681
7 ай бұрын
Büszkék vagyunk rátok és hatalmas W ❤❤
@regopinter1196
7 ай бұрын
1:23
@Mag-apa
7 ай бұрын
Gratulálok hozzá
@oliviakovacs8520
7 ай бұрын
Szívből gratulálok nektek! Megérdemlitek❤
@anitamajlat9389
7 ай бұрын
figyiszd én amikor rosszul éresztem magam mindig meg nenvetek boldog 1oo ooo sub ot
@KabelDD
7 ай бұрын
Egyem a szivét xd, én 2 éve, még a fortnite-os videóit néztem, egészen idáig
@IzaMate
7 ай бұрын
egyik barátom mesèlt a kèt okosrol amikor menekültèl papaszita elől
@zoltanszabo6408
7 ай бұрын
en a regi forti videokbol ismertelek meg titeket es nm hittem hogy ennyi feriratkozotok lesz gratulalok nektek es koszonom hogy szebbe tetettek a gyerekoromat
@Qauitn
7 ай бұрын
WWWWWWWWWW
@mate334rt
7 ай бұрын
Wwww
@Konigameplayz
7 ай бұрын
W ice❤
@adamspisak9166
7 ай бұрын
szarom le
@szabolcsszilagyi699
7 ай бұрын
w ice
@gyulakozma7713
7 ай бұрын
Gg
@Matyibrawlstars
7 ай бұрын
2okos megérdemli a KZitem díjat 🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉
@ElizabetMohácsi-w7r
7 ай бұрын
Onan amikor a normanékat néztem és utána fel iratkoztam 1-ből
@laszlomonok2746
7 ай бұрын
Www
@7David_
7 ай бұрын
honnan ismertem meg a 2okost 2019 kds És nem bántam meg:)
@pbaborman722
7 ай бұрын
Hatalmasak vagytok GG! Amúgy én már nem teljesen emlékszem hogy ismertelek meg titeket, de ha jól tudom akkor a youtube feldobta ajánlottakba.
@Balzsizsi
7 ай бұрын
W
@energy2010hun
7 ай бұрын
JOCIHUN ASZT IRTA HOGY L ICE CSAK NAGY BETŰVEL
@ElizabetMohácsi-w7r
7 ай бұрын
Mert meg látalak titeket kds el és dir a feliratkozásss!!!!
@CsabaRacz-ls2dl
7 ай бұрын
Anyám zenét hallgat a telon és csak most tudom még nezni
@noelgroszvald1688
7 ай бұрын
Gratulálok hozzá, megérdemeltétek. W
@szilardszabo3797
7 ай бұрын
Gratulálok nektek meg érdemlitek a kitartó munkátokért
@menyhertkovacs4096
7 ай бұрын
gratulálok amugy én fel vagyok iratkiozva
@piNG_YoU
7 ай бұрын
Amikor volt a kriszhedvice kimondós vidid😐😤
@k.t1214
7 ай бұрын
gondolj bele pár év múlva ez arany lessz.
@Hunor-u9v
7 ай бұрын
Kad nek úgyis van már egy úgy hogy maradhat nálad
@tbr66625
7 ай бұрын
Hogy van több komment mint megtekintés😂
@ZetenyGerzsei-yt8gu
7 ай бұрын
Hozzuk ossze neki az 1 millio feliratkozot pls😊
@ElizabetMohácsi-w7r
7 ай бұрын
Meg vannnnnnn!!!!!!!!!!!❤❤❤❤❤❤❤Az álmod ember!!!!!!!❤❤❤❤❤❤❤
@palgeri7020
7 ай бұрын
És máris lassan 200k 🎉
@lcsongi193
7 ай бұрын
Vajon Ice mit néz a Twitteren (x) ???
@immanuelmanci9130
7 ай бұрын
Nekem is ez lesz mert most 10 éves vagyok
@levimanoacs631
7 ай бұрын
BTW én a hírekből ismertelek meg titeket
@tomyzone4760
7 ай бұрын
Gratula a díjhoz! Ha ilyen tempóba haladunk hamar meg lesz az arany is!
@Ákosyumi
7 ай бұрын
GG❤
@Xenotek
2 ай бұрын
6:02 nél mekkora west coast gang jel van ott
@Marcii.10
7 ай бұрын
Meg Érd említek!! Puszi nektek
@KabelDD
7 ай бұрын
Azta, első vagyok aki látja a videót
@mercedeszkrikler5790
7 ай бұрын
Neked. ❤. Van. Barátnőd❤❤. ♥️✝️???????????
@anagycsapat
7 ай бұрын
gratulálok a youtube díj hoz
@Suni1.2.3.4
7 ай бұрын
Gratulálok, tényleg megérdemlitek a díjat. Nagyon jók vagytok!🎉
Пікірлер: 369