Örülök ennek a videónak, legalább két éve pihen a polcomon ez a könyv (csuda tudja hogy került hozzám), és még azt sem tudtam eddig, hogy miről szól. No, most majd nekikezdek. Azt azért leszögezhetjük, hogy azzal, hogy Oprah is "reklámozta" a könyvet, valamint hogy Pulitzer-díjat kapott, a jelen amerikai politikai hangulatot figyelembe véve ez egyértelműen egy propaganda könyv. Természetesen rettenetes dolog ami az afrikai származású rabszolgákkal történt az USA-ban, és erre semmilyen mentséget nem lehet felhozni, ám akkor miképpen kell tekintenünk az indián őslakosság gyászos sorsára? No ez itt egy érdekes kérdés. Aztán meg az is megemlítésre méltó, hogy az első rabszolgák az Újvilágban éppen fehér emberek voltak Európából nem kis számban, az 1500-as évek második felétől indult meg a szegény sorban élők összefogdosása, majd exportja az öreg kontinensről, gyakran egész kicsi gyerekek kerültek így rabszolgasorba. Érdekes módon róluk szinte sehol nem esik szó, valamiképpen homályba veszett ezen aprócska ám kellemetlen részlete a történelemnek (javaslom elolvasásra a White Cargo sokatmondó című könyvet ebben a témában...). Amúgy meg sajnos az emberi történelem sok ezer évre visszamenőleg dugig van gyalázatosabbnál gyalázatosabb emberiség ellenes bűnökkel (lásd pl. a dél-, közép- és észak-amerikai indián őslakosság brutális módú kiirtása), és furcsa lehet, de akár még az is előfordulhat, hogy az afrikai rabszolgák esete ebben a relációban a "színes képes biblia óvodás gyerekeknek" kategóriába tartozik...
Пікірлер: 1