Külföldről idelátogató ortodox zsidó zarándokok évtizedek óta látogatják őseik sírjait Magyarországon. Azonban a vidéken zajló zsidó emlékek megújulásának köszönhetően megugrott a zarándokturizmus az utóbbi években, és esetenként akár tízezren is ellátogatnak egy-egy kisebb magyar vidéki településre, sőt vannak, akik hosszabb ideig is maradnak Magyarországon, hogy ellássák az ideérkező zarándokokat. Frank Marianna, a Csodarabbik útja projektvezetője, és a sikeres Mádi Rabbiház működtetője szerint ennek ellenére egyelőre nem beszélhetünk a vidéki zsidó élet valódi újjáéledéséről, bár már az is komoly eredmény, hogy sok az érdeklődő a zsidó kultúra és vallási iránt vidéken a felújított emlékhelyek kapcsán. Kővágóőrsön több magyar zsidó magánszemély döntött úgy évekkel ezelőtt, hogy közösen megveszik a helyi romos állapotú zsinagógát. Nekik ott helyben volt nyaralójuk, és szerették volna, ha ez a zsinagóga teret ad a közösségük eseményeinek. Tavaly hanukakor már gyertyagyújtást szerveztek itt Darvas István rabbi vezetésével, és hosszútávon azt szeretnék, ha a zsinagóga megújulna, és ha vallási szertartásokat és kulturális eseményeket is szervezhetnének ide. Kérdés, milyen eséllyel tudnak ezek a kezdeményezések valóban élővé válni, erről beszélgettünk Frank Mariannával, a Csodarabbik útja projektvezetőjével, Jusztin Ádámmal, a Káli Medence Zsinagógája Alapítvány elnökével és Bodrogi Fűszeres Eszter gasztrobloggerrel.
- Күн бұрын
A haszid zsidók látványa évtizedekre nyúlik vissza Tokaj környékén
- Рет қаралды 3,892
Пікірлер: 6