Németh László Kisebbségben című irodalomtörténeti pamfletje és Babits arra írt válaszcikke, a Pajzzsal és dárdával (1939), valamint, ugyancsak Babitstól, Az írástudók árulása (1928), nemcsak irodalomtörténetünknek, hanem a szélesen vett magyar kulturális emlékezetnek is sarokkövei. Válságszövegek. Prófétikusan bejelentik, hogy a történelem folyamata végzetesen rossz irányt vett. De más-más történelmi folyamatokról szólnak, ezért aztán másban látják a krízist is. Babits az egységes Európa eszméjének felszámolásáról beszél, és az univerzális igazságnak a nacionalista aláaknázását tekinti válságosnak, míg Németh a (mély)magyarság kibontakozásának az akadályoztatását panaszolja; az ő szemében a „híg- és jöttmagyarok” (zsidók, svábok, kommunisták) aknamunkája okozta a bajt, a tragikus veszteséget: azt, hogy a „magyar szellem” nem volt képes megvalósítani önmagát. - Ma már tudjuk, hogy a történelem mindkettőjük (rém)látomásait felülmúlva oldotta fel mindkét krízist. Mit tanulhatunk belőlük? Miért őrizzük őket a kulturális archívumunkban? Egyáltalán: mit őrzünk? Hogyan érvel Németh és Babits? - Ez az Olvasókör eddigi legborúsabb adása.
Az évadban olvasott szövegek ingyen elérhetők itt: drive.google.c...
Támogasd te is a Partizán munkáját!
csapat.partiza...
Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:
csapat.partiza...
Hol találsz meg minket?
Facebookon: / partizanpolitika
Facebook-csoportunkban: / partizantarsalgo
Instagramon: / partizanpolitika
Spotify-on: open.spotify.c...
Apple Podcast-en: podcasts.apple...
Hogyan támogathatod a munkánkat?
Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: / partizanpolitika
PayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: partizanalapitvany@gmail.com
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Ehhez a legfontosabb adatok:
Név:
Partizán Alapítvány
Számlaszám:
16200106-11669030-00000000
Közlemény:
Támogatás
Ha külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000
BIC/SWIFT-kód:
HBWEHUHB
Негізгі бет A humanizmus és a mélymagyarság útvesztői | Babits Mihály-Németh László | Olvasókör #7.
Пікірлер: 12