Ki ne szeretne belelátni a híres zenekarok életébe? Vajon tényleg minden csak a bulizáról szól? Egyáltalán mi folyik egy turnébuszban és a backstage-ben? Sokszor mondják, hogy ami ott történik, ott is marad. Ez mostantól megváltozik!
Miskovits Marci az ország legmenőbbjeit kíséri el egy-egy turnállomásra, így ezentúl Ti is beleláthattok a színfalak mögötti világba, a színpad előtti rituálékba, a koncertek utáni őrült partyzásba. A jó hangulatért az Absolut felel, a többi meg majd kiderül...
Iratkozz fel a csatornára és tarts velünk Te is!
- WELLHELLO -
A Wellhello 2014-ben alapított zenekar, tagjai az ismert magyar rapper, Fluor Tomi és a szintén ismert énekes-dalszerző, Csöndör László Diaz.
A formációnak a "Rakpart" című dal hozta meg az átütő sikert, megjelenését követően egyből a sláger- és a rádió játszási listák élére került. Első albumuk 2015 márciusában jelent meg és egy nap alatt az első helyen nyitott az iTunes charton, ezt követően az együttes pedig egy közel száz állomásból álló turnéra indult Elnöki Tour néven.
A Wellhello a megalapítása óta sorra szállítja a rádiós slágereket és igényes videóklipeket, így hamar népes közönségre tettek szert országszerte.
Számos telt házas koncertek és szakmai elismerések után bemerészkedtem a zenekar Turnébuszába, de hogy mi is történt ott?! - Figyeljetek!
Miskovits Marci:
/ miskovitsmarci
/ miskovitsmarci
Wellhello:
/ elnokok
/ fluortomi
/ diazbeats
A műsort a New Way Media gyártja.
www.newwaymedia.hu
info@newwaymedia.hu
Operatőr, vágó: Nagy Bence
/ nagybence_
Főcím: BSW - Hello
Főcím hangeffektek: Fehér Holló
Műsor, klip, reklám, tartalom gyártás:
info@newwaymedia.hu
Külön köszönet:
ABSOLUT. Vodka - www.absolut.co...
Post For Rent: www.postforren...
Big up:
Pazquedi - www.pazquedi.com
New Era Hungary - www.capland.hu
Ha tetszett a videó likeold és iratkozz fel a csatornára, illetve ne felejtsd el kommentelni a kedvenc részed!
Негізгі бет ABSOLUT. TURNÉBUSZ - WELLHELLO (1.Évad 5.Epizód)
Пікірлер: 48