🐵 Pierre Boulle 1963-ban alkotta meg A majmok bolygója regényt, amely azóta elképesztő népszerűségnek örvend és ezt valószínűleg ő sem gondolta volna. Ez idő alatt számos adaptáció, reboot és tv-sorozat készült a mára már franchise-zá nőtt világhoz. RetroKritika sorozatomban megemlékezünk az első, az 1968-as A majmok bolygója című filmről, hiszen idén májusban érkezik az előzmény/reboot-trilógia folytatása, A majmok bolygója: A birodalom. Az elkövetkezendő napokban, illetve hetekben felidézzük az eddig megjelent összes moziban bemutatott alkotást.
🎬 A ma már klasszikusnak nevezhető filmben Charlton Heston karaktere szembesül a kegyetlen igazsággal, mely az emberiségre nézve minden borzalomnál rosszabb. Rémálom vagy valóság? Taylor űrhajósnak ezzel a szörnyű kérdéssel kell megbirkóznia, amikor egy időviharba kerülve lezuhan, és foglyul ejti egy gorilla-osztag. Ezen a bolygón felfordult a világ, a majom az uralkodó faj, az emberek pedig, mint az állatok, ketrecekben élnek. Amikor a Csillagszeműre keresztelt Taylorról kiderül, hogy beszéli a nyelvüket, két tudós csimpánz nyíltan szembeszegül a bigott vezetéssel és segít az űrhajósnak a menekülésben.
🔴 Elérhetőségek:
📧 E-mail: geekcity17@gmail.com
🌐 Weboldal: cinemascreen.hu/
💻 Forrás: cinemascreen.h...
🎥 Twitch: / geekcity_
#ThePlanetoftheApes #Amajmokbolygója
Tags:
A majmok bolygója, A majmok bolygója 1968, The Planet of the Apes, Pierre Boulle, A majmok bolygója: A birodalom, Charlton Heston, Taylor, Majom, Gorilla, Állatok, Ember, Disztópia, Föld, Sci-fi, Dr. Zaius, Biblia, Zira, Cornelius, Tiltott Zóna, Apokalipszis, RetroKritika, Kultfilmek, Filmek 1968, Disney+, Kritika, Élménybeszámoló, Bemutató, Geek, GeekCity, CinemaScreen
Негізгі бет AZ ÚJ DOMINÁNS FAJ 🐵 | A MAJMOK BOLYGÓJA (1968) - RetroKritika 🎬
Пікірлер: 25