A héten egy igazi “alapművel” foglalkozunk. Egy olyan könyvvel, amit az elmúlt közel 60 év igencsak igazolt - bár a megjelenésekor mondhatni vegyes fogadtatást kapott. Szerzője, Rachel Carson tudományos író volt ugyan, de ezzel együtt is egy PhD fokozat nélküli nő. Már pedig aki akadémiai hátszél nélkül akarja megírni a különvéleményét, az eleve számíthat az ellenállásra. Ha ennek a tetejébe van pofája nőnek is lenni (egy olyan korban, ahol “hisztériával” még szinte minden ellenszenves női viselkedést le lehetett legyinteni), akkor aztán tényleg nem túl jók az esélyek.
Hősnőnk azonban nem adta fel. Természetbarátként észrevette az egyre jobban terjedő szintetikus gyom- és rovarirtók okozta pusztítást, tengerbiológusként pedig a látottak jelentőségét is megértette. És mint “minden élet szószólója” (nem csak az embereké), ezt nem nézhette tétlenül. Bevetette hát írói vénáját, és a szűk tudományos közösség helyett a köznép számára (és a köznép szintjén) írt a permetezésekről, a szennyezésről, és hogy mindez hova vezet, ha nem vigyázunk.
📜 Tartalom:
00:00 Intro
01:48 Bevezetés
04:19 Vegyszerismereti alapok
07:10 Terjedési módok
09:55 Vegyszerek kontra növényvilág
11:55 Vegyszerek kontra állatvilág
13:57 Vegyszerek kontra emberek
17:04 És mindezt miért is?
20:01 Összefoglalás
🥰 Legyünk barátok:
• Blog: preprocessor.hu
• Hírlevél: eepurl.com/gOuBV9
• Facebook: / preprocessorblog
• Twitter: / preprocessorhu
• Instagram: / preprocessorblog
🔗 Forrás megjelölés:
• Háttérzene: Beethoven - Piano Sonata #15 (www.chosic.com/free-music/all/) (Jogdíjmentes)
• Outro zene: Dj Quads - Midnight Snack ( • Dj Quads - Midnight Snack ) (Jogdíjmentes)
Негізгі бет Az ökológia visszavág!
Пікірлер