Valószínűleg nyugodtan mondhatjuk, hogy a legnagyobb hype Robi körül van azokon az ORB versenyeken, amin megjelenik a Citroen WRC-vel. Nagy interjút viszont ritkán ad, amellett, hogy rendszeresen szerepel projektek kapcsán a médiában - valahogy ezek a beszélgetések eddig kimaradtak az életéből, legalábbis az utóbbi években.
Pedig Bútor Róberttel rengeteg dolog történt azon az úton, ami lassan-lassan elviszi őt az 50. életévéig és a WRC projekt befejezéséig, hiszen többször is mondta már, hogy a versenyzői életvitel véges, sőt, 2013-ban hivatalosan ki is szállt a "buliból" és szögre akasztotta a versenyzői karriert overálostul, sisakostul, mindenestül.
Robi belső hangja azonban nem hagyta nyugodni így rövidesen visszatért a magyar pályákra - és ritkán külföldön is volán mögé ül - az itthoniak legnagyobb örömére.
Ebben az interjúban, melyet a könnyebb emészthetőség végett 2 részre bontottunk, mesél többek között édesapja elvesztéséről, mely még 9 év elteltével is nehéz számára, beavat minket családja mindennapjaiba, a teljesítménytúrák világába és abba, hogy milyen lett a kapcsolata lányával, miután együtt "újra" felfedezték a versenyzést.
Ez a tanulságos és inspiráló történet nem csak a rally rajongóinak szól, hanem azoknak is, akik előrébb szeretnének haladni az életükben de sokszor úgy érzik, falakba ütköztek.
Laptimingshop: laptimingshop.hu/
Facebook: / laptiming.hu
Facebook csoport: / laptiming
Instagram: / laptiming
A LAPTIMING műsorba való jelentkezéshez keresd fel kollegánkat a auto@laptiming.hu címen és add meg a következő adatokat: autó márka, típus, évjárat, hajtás (első/hátsó/összkerék), motor (ccm + benzines/dízel/hybrid/elektromos), váltó (manuális/automata), teljesítmény (LE), egyéb (nem gyári) tudnivalók. Pár képet mellékelj is a levélhez. Köszönjük előre is!
Негізгі бет Bútor Robi: “NEM FÉLEK az 50-től!” (Bútor Róberttel őszintén, 1. rész) - Portréinterjú
Пікірлер: 49