Számomra a közönség reakciója volt a meglepő. Ők azok, akik szerint az áldozat maga is akarta, úgy volt felöltözve, csak fel akarja hívni magára a figyelmet, stb. A rendőrség empátiájáról sokat elmond egy régi eset, a kerékpárom ellopása miatt voltam feljelentést tenni, már kisért ki a nyomozó, amikor a folyósón két társa elég hangosan és vidáman egy nemi erőszak miatt feljelentést tevő nőŕől azt beszélte, hogy "ahogy kinéz, inkább örülnie kellett volna". A megtorpanásom miatt az engem kísérő a könyökömet megfogva ösztökélt a továbbhaladásra. El tudom képzelni, hogy mekkora erőfeszítéseket tettek az ügy felgöngyölítésére. 30 nap elteltével kézhez kaptam a nyomozás megszüntetéséről a határozatot, remélem a mádik ügyben nem ez volt a végkifejlet.
@galvolgyiorsolya1335
3 ай бұрын
Egymástól függetlenül két ismerősöm is dolgozott a rendőrségnél és mindketten arról meséltek, hogy egy nőnek se ajánlja a rendőri karriert, mert a magyar rendőrségen belül kb. elvárás a férfi kollégákkal szemben, hogy egy szexista a disznó legyen. 18-tól 65 éves korig egy női kolléga sincs biztonságban a kéretlen megjegyzésektől, a szexuális zaklatásoktól sem akár, konkrétan elvárnák, hogy nemi viszonyt kezdjenek a férfiakkal az őrsön és jól bele is röhögnek a pofájukba, hogyha szóvá teszik. Ha pedig konkrétan valami történik, a bagázs összezár és kajánul nevetnek a "hülye kurv*n." És akkor ezektől kéne elvárni, hogy felderítsék a nemi erőszakot és biztosítsák a biztonságot.
@davidizsak7200
3 ай бұрын
"Ezt a faszt!" - Bayer Zsolt, 2024.06.10.
@vittya4373
3 ай бұрын
illusztráció: saját maga :DDDD
@noemibanyar
3 ай бұрын
Ez valóban tökéletesen a témába illik! Köszönöm. 😂😂
@laszlonagy4329
3 ай бұрын
Bayer valoban az orszgunk legutáltabb embere ????
@p.mester
3 ай бұрын
Bayer a nagyapjára ütött.
@laszlonagy4329
3 ай бұрын
@@p.mesterIgen es sokak szerint harcias Bűszke magyar -- kinek mi kell a bűszkeséghez
@erikafirgi6926
3 ай бұрын
Egyet kéne a témában egyértelműsíteni: a szexuális erőszak nem szex, hanem ERŐSZAK. Csak éppen súlyosbítva azzal, hogy a testi-lelki egészséget a legsérülékenyebb ponton rombolja. Gratulálok a videódhoz, nagyon jó lett. Kb a nyolcadik percnél ökölbe szorult a gyomrom, pedig nem vagyok érintett. Ja, és a 60-as években születtem...
@krisztinavarkonyi1591
3 ай бұрын
Mónika én mindenben igazad van,mert engem 13 évesen erőszakoltak meg,amit mind a mai napig nem tudtam feldolgozni. A szemétláda a képembe röhögött hogy úgysem fogják elhinni. Gondolhatod milyen lehet a lelkem mert az a szemét semmit sem kapott!! Nem tudok szexuális életet élni. Köszönöm hogy megírhattam neked. Krisztina
@kisspista6683
3 ай бұрын
Hát ez durva. Nincs faterod vagy bátyád aki szétverte volna azt a mocskot?
@gabor6259
3 ай бұрын
Nagyon sajnálom. Voltál pszichológusnál?
@krisztinavarkonyi1591
3 ай бұрын
@@gabor6259 mind a mai napig oda járok és semmi nem változott
@marcidega2249
3 ай бұрын
Borzasztó és dühítő😡
@lotus242
3 ай бұрын
Akkor vedd a kezedbe a dolgokat, bérely fel valakit, hogy verje össze azt a szemetet.
@kuchar56
3 ай бұрын
Két hete fedeztem fel a csatornádat,. Szuper a gondolkodásod, a véleményed megfogalmazása. Én 68 éves vagyok. Soha nem jutottam el oda, hogy erőszak útján akarjak elérni valamit, valakit. Köszönöm, hogy lerántottad a leplet erről a csótányról. Ha egy ember elgondolkodik, már nem csináltad hiába.
@antal9873
3 ай бұрын
Egy 130kg nyírségi tenyész erőszakolja meg Bayer urat. Jó egészségben. 😅🍷
@prekambriumchannel
3 ай бұрын
Mi a büdös jó édes anyukája? Ez beteg.... és még finom voltam és nőies....
@enikoosbath9507
3 ай бұрын
Az a durva, hogy a háttérben hányan röhögnek. Kik ezek? Milyen lelkivilága lehet ezeknek?
@margoolah1554
3 ай бұрын
Férgek 🪶🪶🪶🪶🪶🪶🪶
@laszlonagy4329
3 ай бұрын
Pedig igenis Bűszke Magyarok..Harconak Brűsszellel..............
@RobbieLovesMovie
3 ай бұрын
Zsolti hosszú-hosszú ideje erőszaktevő. Ha más nem, hát verbális erőszaktevő. De azok se különbek, akik ezt a vállalhatatlan stílust és tartalmat a médiában felkarolják, támogatják, bármely tisztességes ember arcába nyomják.
@gabor6259
3 ай бұрын
Nem szeretem ezt a kifejezést, hogy "verbális erőszak". Ha nem fizikai, akkor az nem erőszak. Inkább mondjuk azt, hogy erőszakra buzdít.
@Ida402
3 ай бұрын
A verbális erőszak nem egyenlő az erőszakra buzdításra. A verbális erőszak épp oly fájdalmas tud lenni, mint a fizikális. Míg a fizikai tettekkel, a verbális szavakkal gyilkol. Aláz, degradál, lenéz, semmibe vesz, szavakkal tipor. A buzdítás pedig egy cél közönség felé megy, olyan embereket céloz meg, akik fogékonyak erre (mondjuk Zsoltika szintjén lévő gyopárokat) és egy húron pendülnek az erőszakra buzdítóval. Így kialakul egy group akik más embereket (vagy csoportokat) együtt utálhatnak.
@annavida3339
3 ай бұрын
@@gabor6259Nem igazán értek veled egyet, mert az erőszak lehet fizikai illetve verbális is. Az, hogy valaki erőszakra buzdítja valaki a másikat nem egyenesen arányos a verbális erőszakkal, mert ott már inkább uszításról beszélünk. Viszont ha verbális erőszakról van szó, ott az áldozat nem sérül fizikailag. De mentálisan ugyan úgy bántalmazva van, mert hiába nem látszik, a szavak tudnak csak igazán nagyot ütni. Onnantól meg a bántalmazott személy adott mentális állapotán múlik, hogy mekkora kár keletkezik. Szóval ha neki állok szapulni valakit szóban, mert azt gondolom én vagyok a "király" mindenki más mehet a búsba, az ugyanúgy bántalmazás mintha neki állnék ököllel püfölni a fejét. Csak az eredmény lesz más. Arról nem is beszélve, hogy általában ezek párban járnak és egyik szüli a másikat.
@J24345
3 ай бұрын
A kamuzó #METOO "MEkkkSZŰNT" 2024. FEBRUÁR VÉGÉN, A KÉT LEMONDÓ NŐ MELLET EGY KIÁLLás se volt. Nemde?
@dianamarsi1712
3 ай бұрын
@J24345 Pont olyan nőkről beszélsz, akik a többi nő érdekeit nem vették figyelembe, holott ez lett volna az elvárt....
@Lauffer05
3 ай бұрын
Sajnos ebben a dologban a rendőrség is vastagon hibás ! Amikor megtörtént a dolog, a rendőr első kérdése, hogy “ha összeszorította volna a két lábát, vagy keresztbe tette ? Na….ha ezt megtette volna , nem történt volna meg ! ….és legközelebb nadrágot vegyen fel és ne szoknyát !” Úgyhogy ….a rendőrség itt a legnagyobb ludas !
@attilabalogh9611
3 ай бұрын
Szívemből kívánok bayer zsoltinak legalább 12év fegyházat! Majd ott olyan beállítottságú cellatársakat, mint ő maga... Sok-sok szappannal kibélelt estével
@jolkamonostori5449
3 ай бұрын
...a 12 évet alapból kevésnek tartom!!!!!! ...vagy legyen 12, de akkor mindenképp a Fekete Delfinben!
@jolkamonostori5449
3 ай бұрын
...mennyi szemetet,....sajnos csak szemetet termelt a fideszkdnp.......a zülöttségével, az aljasságával, a kultùratlanságával..... lapátra velük!!!, és jól elzárható helyre belapátolni, mert erős szaga van, ami az egészségünkre káros. Nagy takarítás kell, régóta gyült már a szemét, és lassan az égig ér, bár a zrt miniszterelnöke még megpróbál jó arcot vágni a kapirgáláshoz......hátha mindenki elfelejt mindent és mehet minden tovább...mert nincs itt semmi látnivaló beszólással szeretne mindenkit elküldeni a francba!.....de már nem jön össze, ami régen összejött,! Ùj időknek, ùj szelei fùjnak! A palackba a szellemet ......még a mindenre képes rogán se tudja visszafùjni!
@attilafekete3957
2 ай бұрын
Nem biztos, hogy abban helyzetben nem-e érezné jól magát... 😉
@gabornebodri1850
3 ай бұрын
Na, de azok is szánalmasak akik ezen ott röhögtek! A nőknek is tetszett, szégyenei a nemüknek!
@MrMutius
3 ай бұрын
öregasszonyok,akik már elfelejtették,hogy nem arról van szó,hogy a pasid megy be és poén (+beleeggyezés)
@bencebenedek2610
3 ай бұрын
Zsoltikát egy normális világban egyedül az utcán lehetne látni amint a csövesbort issza az egyik fa tövébe.
@kittikakas7112
3 ай бұрын
😂😂😂😂
@laszlonagy4329
3 ай бұрын
Elgondolkodtató nálunk meg a kormánypárt egyik legfontosabb tagja ... Ez van itt tartunk
@henrikSomogyi-h9d
3 ай бұрын
Igazad van! En a hajánál fogva cibaltam volna ki a stúdióból !
@ezilyen
3 ай бұрын
@@laszlonagy4329 Na igen. Itt a legnagyobb erőszaktevő a fidess-ner
@laszlonagy4329
3 ай бұрын
@@ezilyen Egy megszállott , féleszű szuper extra segnyalója a Vezérnek...
@agik.2603
3 ай бұрын
Bunkó Zsolti mindig ilyen "vicces". Döbbenet, hogy a 70+-os közönsége ezt végighallgatja és bólogat mellé.
@joethebrutal
3 ай бұрын
Megszokták a kommunizmusban.. Jól érzik magukat ebben a nosztalgikus légkörben, ezért is szavazzák vissza ezt a moslék bandát mindig és mindig.
@agik.2603
3 ай бұрын
@@joethebrutal Hátuk, lábuk se fájt anno, milyen szép idők voltak...
@margoolah1554
3 ай бұрын
Undorító Zsoti 🤮🤮🤮De a jót röhög csapat is🤮🐂🐑🐑🐑🐑🐑
@juditbalatincz4997
2 ай бұрын
gusztustalan az biztos..egy okádék ez a Bayer
@cherrypls99
3 ай бұрын
Én nem hiszem el, hogy ebben az országban ezek tényleg akármit megtehetnek basszus... felfordul a gyomrom 🤢
@nonusbusinissus5632
3 ай бұрын
Igen. Bármit. Külfödli pénzért az ilyen koszos szukák mint a mónika show, teljesen eltorzíthatnak és kiragadhatnak mondatokat műsorokból. Nézd meg a teljes klippet azt utána beszélj
@cherrypls99
3 ай бұрын
@@nonusbusinissus5632 Bayerből ez is sok, nem mérgezem magam az idiotizmusával 🥱 de kiragadott részlet vagy sem, azon nem változtat, hogy ez az ő száját hagyta el. Anno Márki-Zayt szétszedték egy rosszul megfogalmazott mondatért, Bayer viszont szándékosan pofázik faszságokat 🤷♀️
@Juditvitanyijuditeuromailhu
3 ай бұрын
Bauer úr undorító!
@takacszsolt4940
3 ай бұрын
@@nonusbusinissus5632 néha megpróbálom, de 5 mp után öklendezni kezdek ettől a náci kutyától
@krisztajuhasz3014
3 ай бұрын
@@nonusbusinissus5632 Őszintén kérdezem. Valóban elhiszed, hogy amcsi meg Soros támogatta tartalmat nézel? Egyébként akinek van 2 ép agysejtje, az megérti a kontextust extra Bayer tartalom nélkül is. Hálás vagyok, hogy nem vágta be mert csak jobban felidegesítene, hogy arról beszél miért jelentgetik fel a nők évekkel később az erőszaktevőt. A vicc így csak rohadt kínos és ízléstelen, kontextusban viszont áldozathibáztató, elmaradott és elképsztően undorító. Bár ennek a szegény embernek a legtöbb kijelentése az.
@justme2291
3 ай бұрын
Sajnos a 2 percnyi kín ilyen helyzetben nagyon luxus idő,a legtöbbjük szereti kiélvezni a helyzetet... Egyébként őszintén köszönöm,hogy beszélsz ezekről, felháborító,hogy nem lett nagyobb hír ebből az ocsmánysagbol.
@magdolnacsuka9958
3 ай бұрын
Ezt a videót véletlenül találtam de teljesen lefagyott az elme. Bár tudom és tudtam, hogy létezik ilyen mocskos féreg emberek tisztelet a kivételnek de ettől még az étvágyam is elment. Milyen világban élünk?? Béke párt a fidesz és szent. Őszintén sajnálom azokat akikkel már megtörtént ilyen eset és a mai napig nem tud róla senki. Későn jött a nyilvánosság számára ami azért kár. A szavazás előtt kellett volna. Mónika folytasd tovább ezt mert biztos, hogy van még tovább. További sok sikert kívánok. Az áldozatoknak pedig békét a lelkünkben.
@petrabucur3164
3 ай бұрын
Szia Móni! Nagyon szépen köszönöm,hogy felhívtad a figyelmem erre a videó részletre. ( Eddig nem jött velem szemben még ) Bayer Zsoltot és a hozzá hasonlatos személyeket nem szoktam nézni és úgy igazából már tévét sem az utóbbi években. ( Csak felidegesítem magam rajta és úgy döntöttem nem nézek) Én személy szerint úgy gondolom,hogy az erőszak bármilyen formájával viccelődni/viccelni nem helyes és nem is vicces legyen az lelki vagy fizikai erőszak egyaránt. Számomra rettentően elszomorító,aggasztó és félelmetes,hogy hogyan képes egy ilyen nagy befolyással rendelkező személy ilyen dolgot kimondani. A legmegdöbentőbb számomra még is inkább azoknak az emereknek és közönség tagoknak a reakciója akik kuncogtak,nevettek vagy el nevették magukat a "viccen". Akár ferfi esik áldozatul akár nő az erőszaknak annak a lenyomata mindig ott fog maradni a lelkén és testén egyaránt. Borzasztóan sok traumát okoz ez amiről nem szabad megfeledkezni!! Van olyan dark humor amin picit talán tudok kuncugni ( megjegyzem nagyon ritka az ilyen eset),de ez nagyon nem illik bele a normális keretek között lévő dark humorba. Nagyon szomorúvá és kicsit dühössé tesz,hogy sajnos még mindig itt tartunk. Köszönöm,hogy leírhattam a gondolataim! Ui: Remekül sikerült a videó alig várom a következőt!🤗❤️
@nyissznyassz2501
3 ай бұрын
Én férfiként irom szegyen és sajnálatos hogy tv kerulhetett ez ,sajnos erőszak mindig is volt és lesz, erre még poénkodunk is vele.
@RiddlahHun
3 ай бұрын
Régóta próbálkoznak brit tudósok bajerkutya száján aranyérműtétet végezni, de mindeddig sikertelenül.
@bencebenedek2610
3 ай бұрын
Nem tudom hányszor volt csak Miskolcon hogy az elkövető mindenkit többszö bántalmazott valamilyen formában, bezárják 1-2 évre, utána simán odaengedik azokhoz akiket bántalmazott és megöli őket vagy tovább bántalmazza.
@BalaZen
3 ай бұрын
Zsoltika csodálatos beszédei és a közönségének a reakciója a legjobb bizonyíték számomra arra, hogy az emberekben az általános empátia egyáltalán nem gyakori. Sőt, inkább nagyon is elenyésző azoknak a száma akikben természetesen jelen van a velük született együttérzés képessége. Jó lenne, ha megalkotnának egy olyan törvényt amely nagyon erősen bűntetné azt, ha valaki hasonló dolgokat propagál az embereknek mint Zsoltika. A következő az lesz, hogy népszerüsíti a gyerekek verését a nevelés során?
@kittikakas7112
3 ай бұрын
@@BalaZen Egyet kell, hogy értsek Veled! Én is bevezettetném ezt a törvényt és sokkal inkább érzékenyíteném az embereket! Kortól, nemtől függetlenül! Az idősek azt vettem észre (tisztelet a kivételnek), nagyon érzéketlenek tudnak lenni és nem sok empátia szorult beléjük! Néha Anyukámon is érzem, mert nem úgy áll Hozzám, ahogy az Nekem jó lenne, ha éppen nagyon nehéz és érzelmileg megterhelő szituációban vagyok. (Van egy 8 hónapos kislányunk a Párommal és első gyermek, ezért sok bennem a kétely.. Valyon jól csinálom?) Ezt csak azért hoztam fel (tudom nem ide vág), mert teljesen más vagyok, mint Ő, mint az Ő korosztályuk. Nyitottabb, empatikusabb, segítőkészebb. Arról meg már nem is beszélek, hogy hogyan állnak emberek a komoly témákhoz, mint például az említett megerőszakolás, akár bántalmazás (verés), gyermekek bántalmazása (amikor nem csak rácsapsz a kezére vagy a fenekére néha, hanem bántod, amikor kedved tartja.. Barátnőm így nőtt fel sajnos..), gyász, ezt feldolgozni, stb. Én úgy fogalmaznék a saját családomban, hogy keményebb Anya, mint Én. Szeretem, de sokszor nem érzem azt, hogy tényleg megértene és mondana pár biztató szót. Nem kell pátyolgatnia, csak érezzem, hogy támogat és büszke rám.. Nagyon elmentem a témától, de remélem érthető volt, amit szerettem volna kifejezni.. Az idősebb generációt nem értem és változtatni kellene nagyon! Az országban a vezetőkön és a törvényeken is!
@m.d.2187
3 ай бұрын
Undorító lett ez az ország.
@JozsefErdos-wc7dn
3 ай бұрын
Bayer egy undorító,moslékszáju ,fasisztaivadék. Egy görény!! Már rég a börtönben a helye!
@istvanzorn3469
3 ай бұрын
Nem az ország a hülye, hanem ezek az agyh@lottak
@JozsefDrToth
3 ай бұрын
Te szerencsétlen! Ez az ország gyönyörű - még így megcsonkítva is - és sok millióan büszkék vagyunk rá. A témától függetlenül szánalmas, hogy így gondolsz a hazádra. Le is lehet lépni...
@EmilBekefi
3 ай бұрын
Te szerencsétlen. Nem azért írta, hogy undorító lett az országunk, mert nincs benne szép és jó, hanem azért, mert az ilyen aberált barmokat nem zárják el, sőt még hagyják, hogy a defektes műsoraikat közvetítsék.
@richardhalmi1739
3 ай бұрын
Mit várunk itt Szégyenisztában... KINEK MIT INTÉZ A KORMÁNYA! 😂
@blooddiarynocikas1638
3 ай бұрын
😮😮😮😮😮 undorito ez a Bayer 😢😢😢
@1950szabo
3 ай бұрын
Régen volt egy olyan ujság aminek az volt a cime hogy Kacsa.Na abban voltak az ilyen tipusu emberekkel kapcsolatban olyan aranyköpések hogy " Az alja került felülre" vagy a "Szart is feltartja a viz".Na ezek a régi mondások amik.megfigyelésen alapultak ma is érvènyesek.
@pallajos7971
3 ай бұрын
Bajer a legjobb fideszes akit el ásnék a pesti utcán, ahol össze futnánk
@HulkuvEesti
3 ай бұрын
Vidd inkább az Orgoványi erdőbe
@zsoltszilagyi388
3 ай бұрын
@@HulkuvEesti Milyen figyelmes valaki! 🙂
@gergototh2012
3 ай бұрын
Verjük már péppé ezt a férget!
@atszu
3 ай бұрын
Az nem lenne elég... szitává kellene lőni! Orbánnal és a teljes Fidesz bagázzsal együtt.
@Z04RD
3 ай бұрын
Ugyanannyit kapsz érte, mint egy rendes emberért. Nem éri meg. Ameddig meg csak ugat, addig nem harap.
@norakovacs13
2 ай бұрын
Nem vicces az egész, amit a FIDESZ és a NER, illetve amit a kormány csinál! Nem tudnak - Bayer Zsolt egészen biztosan NEM TUD - VISELKEDNI!!! BORZALMAS!!!!!!!! UNDORÍTÓ!!!!!!!!!
@margitnagy6713
3 ай бұрын
Szia. Először is ez a féreg egy undorító köcsög ha ilyet nem hogy ki mondani hanem egyáltalán meg mer gondolni. Fuuujjj.... másodszor pedig nagyon örülök annak hogy most egyszerre több videót raktal ki, ugyanis én annyira rád fuggtem hogy az 1000 éves videoid nézem újra és újra és még csak meg sem unom😂. Nagyon ügyes vagy és szeretem a gondolkodás módodat. ❤❤
@Shiengorr
3 ай бұрын
Vajon Bayer Zsoltnak van lánya ? Mit mondana ha vele esne meg a story ? Ha az enyén lányommal esne meg tíz orvos sem atonosítaná a támadód ,istem engem úgy segéljen .
@photographed426
7 күн бұрын
egyetértek veled, ha lányommal bármi történne, nem érdekelne a a börtön. annak annyi lenne. az ilyen mocskok úgy is megússzák. itt nincs igazságszolgáltatás. :(
@kataszabo3470
3 ай бұрын
Jaj, annyira köszönöm, amit a viszkisről mondtál!
@zsofiatanai5297
3 ай бұрын
Óriási RESPECT, hogy megcsináltad ezt a vélemény videót. 💪❤️Velem szembejött ez a fertő Bajer videó, de valóban nem kapott akkora figyelmet, amit érdemelte volna. Mert ez übergáz, szégyen, hogy ő még mindig kap platformot (többet is) a közéletben. Készülj fel, hogy az alpári véleménye tuti megjelenik majd a sz@ros szennyműsoraiban....😡 Még sok-sok vélemény videót!
@peterkrenn9051
3 ай бұрын
Hát azt el is hiszem neki Móni!! Bayer amekkora Bunkó ő tényleg mindenre képes lenne. 🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰
@milanpekacs6579
3 ай бұрын
Bayer a világ szégyene, nem más.
@lmandjarkel867
3 ай бұрын
A Grétzy Zsolt smafu? Én inkább attól hányok,és lazán nyilatkozgat az ATV-ben.Jó lenne róla is egy vélemény videó.
@juditkiss7491
3 ай бұрын
Egyikkel mentenéd a másikat, vagy lehet félreértettem valamit? Egyformán aljas semmirekellő mindkettő, csak a szarosszáju bayer a kormánypárt (fidesz-kdnp) véleményvezére és uszító vérebe! Meg is látszik a társadalmunk erkölcsi és mentális állapotán!
@takacszsolt4940
3 ай бұрын
arra is büszke volt, hogy 10 éve tudták a Varga Judit állítólagos családon belüli problémáit, de azon is csak röhöghetett, mert semmit sem tettek ellene
@szilvimacuska
3 ай бұрын
Ezért nem értik a férfiak hogy miért választanák a nők a sötét erdőben inkább a medvét mint egy pasit!
@richardeke9007
3 ай бұрын
Ez a seggnyaló szinte minden adásában mond meredek dolgokat,de ez eddig a top 1
@hoxofficial
3 ай бұрын
Azért ilyet kijelenteni elég erős... még tőle is. Arról nem beszélve.. hogy ez egy baromi nagy trauma lenne egy nőnek, olyan mértékű hogy szerintem elveszik benne a nőiesség. Őszintén ez nagyon durva hogy idáig jutott minden. Nem hiába mennek el innen egyre többen. Ennyire lenézni és semmibe venni a nőket.. ez kemény.. konkrétan mintha nem is léteznének.. undorító... még nekem is ezt hallani aki támogatja a nőket úgy ahogy tudja. Mondjuk ez hogy alkalmazkodni kell az új dolgokhoz, meg ideálokhoz, ez most olyan mintha nekem alkalmazkodnom kellene az egy éjszakás kalandokhoz, amikhez én alapból nem tudok, mivel nem ez az értékrendem. Szóval aki ezekhez nem tud alkalmazkodni az max lemorzsolódik.
@melindagabor7562
2 ай бұрын
Ismerek ilyen erőszakolót ( szexuàlis értelemben). Vígan él, vicces, jópofa, erős fiatalember. A hányinger kerülget, ha rá gondolok. 😢
@ridita5221
3 ай бұрын
Undorító ez az ember, de azok is, akik adás adásba engedik.
@vandakocsis7135
3 ай бұрын
Kontextus: Régebben megvádolták D. Trumpot, hogy egy áruház öltözőfülkéjében erőszakolt meg egy nőt sok évvel ezelőtt. Erre reagálta ezt. Célozgatva arra, hogy valószínűleg ha volt is aktus, akkor az le lett bizniszelve. A nő meg csak politikai okokból hozakodott elő pont most kampányidőszakban ezzel.
@pantosmelinda9346
3 ай бұрын
Nemrég volt egy eset, hogy fényes nappal egy lányt a buszmegállóban/villamos vsgy hol elkezdek zaklatni és az apját hívta föl telefonon sírva. Az apja egyből odarohant és azt hiszem megszúrta a támadókat. (Nem emlékszem pontosan, nagyon kevés időm van híreket követni) Valaki tudja esetleg mi lett ezzel az üggyel? Nő vagyok, de ha felhívna így a gyerekem én sem gondolkodnék semmin sem és az első tárggyal addig verném az állatokat, amíg kapnak levegőt! Az sem érdekelne, ha én is megsérülnék de biztosan agyonverném a patkányokat! Egyre gázabb fideszesnek lenni, mert ez erőszakra való buzdításnak hívják és úgy látszik ez a fidesznek belefér.
@kiszolee2229
3 ай бұрын
Honnan bújnak elő az ilyen senkik?....😅😅😅
@norakovacs13
2 ай бұрын
A "nagy vezér" Döbrögi fenekéből? És akkor még nagyon finoman fejeztem ki magam! LOL
@kiszolee2229
2 ай бұрын
@@norakovacs13 Kemény vagy Nóra, mint a "kádszéle"! Nem jössz el velem motorozni?..... :P :D
@istvankozak5585
2 ай бұрын
Bayer Zsolt a Fidesz pöcegödre!
@kukulkanking86
3 ай бұрын
Ne nézzetek bayert mert cseppfolyóssá válik az agyatok!
@eszterr.e.8375
2 ай бұрын
Attól, hogy valaki idős, még lehetne tisztességes. Sőt. Általában bölcsebbnek kéne lenniük. Tisztelet a kivételeknek.
@EvaJunior
3 ай бұрын
Whiskiey-s ügyben nem értünk egyet, egyébként nagyon is! :)
@TheHangem
3 ай бұрын
Szia Móni! Már korábban elkezdtem nézni ezt a videót, de kellett egy kis szünet hozzá.. Ha nem haragszol, inkább itt az elején jegyezném meg, hogy a reakciód a videó végén vagy tízszer visszanéztem🙂 Na és akkor kezdem.. Ez a téma végtelenül felbasz mert pl jómagam azt is kétkedve fogadom, ha az ember a párjára úgy mászik rá, hogy az csak hagyja... De ez egy másik téma.. Az erőszaknál viszont ökölbe szorul a kezem! A minap is hallottam egy olyat, hogy egy 72-73 éves nőt erőszakoltak meg... Miafasz??? És nem tudom eldönteni mi a rosszabb, ha utánna megölik, vagy együtt kell élnie a tudattal.. Valaki sose jut túl rajta, valaki együtt tud élni vele, de senkinek sem kéne átélnie! Ami ezt a faszt illeti, ő meg egy ostoba vénember aki nem is biztos érti mi történik körülötte ebben a témában, de ez kicsit sem mentesíti! Mikor ilyeneket csinál egy faszi, annak kalapáccsal kéne verni, hogy akkor legyen jó neki mikor mellé ütök!!! A másik dolog.. A viszkist én se tudom feldolgozni.. Valahol értem, de akkor is! A mai világban ez hiába akarna jó példa lenni, nem igazàn az.. Pláne hogy meglehetősen sok helyen megfordul meg vagy jön szóba mint híresség.... Arra gondolok, hogy eleve nem sok visszatartó ereje van a büntetéseknek, erre még hogy celeb is lehet... Nekem sok..
@b.sz.965
3 ай бұрын
Sokkal menőbb smink nélkül 😍
@kanefriessner
28 күн бұрын
Te jó ég! A vakolat beszél...
@MANDALAVISTA
2 ай бұрын
Teljesen igazad van!
@wolfyroxyteam2829
2 ай бұрын
12 éves korom óta nem kaptam igazságot az események után.Megtörtént, sajnos velem is megtörtént. A mai napig össze rezenek ha valaki hirtelen közelít felém vagy csak hirtelen úgy mozdul mint akkor az a személy aki megerőszakolt. Undorító emberek vannak, és ezek a cselekedetek iszonyat mély nyomot hagynak. Már eltelt 8 év és még mindig félek ha csak hasonlóan közelít bárki felém.
@picepoca
2 ай бұрын
Én még a Viszkisről szóló filmet sem vagyok hajlandó megnézni.... Nem támogatom. és kész :D
@lonely_artist111
3 ай бұрын
Hmmm... ha összefutnék Bayerel az utcán abban nem lenne köszönet. Hogy lehet valaki egy ekkora féreg?! El kéne földelni úgy ahogy van. Nem veszítene sokat a társadalom (sőt csak nyere vele).
@cb3978
3 ай бұрын
Pedig a leg fontosabb tulajdonság a megértés.Megértő vagy tudsz változni!
@rekaszilagyi1506
2 ай бұрын
Ajánlom figyelmetekbe a Hihetetlen (Unbelievable) című sorozatot a Netflixen. 🙏
@tamastibor8033
3 ай бұрын
Nem lepődnék meg, ha Bayer-ről kiderülne 1-2 dolog amikor a fidesz meggyengül
@ThePurpleDuck853
Ай бұрын
1:40 Én kínomban röhögtem...
@csengeszucs2331
2 ай бұрын
Milyen elcseszett kontextusban lehet a nemi erőszakot ''viccként'' felhozni?
@tuleloblogger
3 ай бұрын
Ok, mondom hogy szerintem mi lehet itt a szövegkörnyezet. Rendszeresen megy a vád, 20-30-40 év után 0 bizonyítékkal. Nagyon sokszor az a helyzet hogy valami veszettül balliberális nő az aki vádol republikánus politikust. És érdekes módon valahogy van ügy belőle, de ha demokrata politikusokat vádolnak meg, akkor nincs ügy. Emlékszünk hogy Bident is megvádolta egy nő erőszakkal? És hol az az ügy? Sehol. Ellenben csinálták fekete férfi ellen, aki a legfelsőbb bíróságban akart szerepet betölteni. Republikánusként. Megvádolta egy nő hogy lejárassa. Majd jött Kavanaugh, ugyanúgy legfelsőbb bíróság tagja akart lenni. Mi történt? 5? nő vádolta meg. 3 elismerte hogy hazudott. A 4 nem forszírozta egy idő után. A fő vádlója meg folyton önellentmondásokba keveredett. Ő nem ismerte el a hazudozást, de nála meg egyértelmű volt. Aztán itt van a Trump ügy. Az egyik nő (a prnós) 2018-ban még nevetve beszélgetett egy műsorban hogy lefeküdt Trumppal, hogy milyen jó volt, hogy közös megegyezés, hogy semmilyen metoo ügy nem volt és nincs meg nem is lesz, hiszen mindketten akarták és ennyi. Érdekes módon ennek az ellenkezőjét mondja most a bíróságon. Illetve ott a másik nő, akiről Trump azt se tudja ki, mert sose látta, a nő megvádolta erőszakkal (öltözős sztori), majd írt belőle egy könyvet amivel megszedte magát. De ez nem volt elég. Úgyhogy a New York-i demokrata politikusok átnyomtak egy állami törvényt, hogy 1 évig lehessen perelni azért ha valaki szavát megkérdőjelezik ? az ilyen ügyekben. Áttolták a törvényt, aztán gyorsan szóltak a nőnek hogy perelje be Trumpot. Persze New York-ban veszít Trump, tök mindegy hogy ártatlan. És mi volt az ügy? Egyszerű becsületsértés. Erőszak témája nem merült fel, a nő nem bizonyította semmivel. Amúgy ez a nő szintén arról beszélt hogy milyen jó volt neki hogy Trump magáévá tette, ezt hosszasan ecsetelte élő műsorokban, sőt az egyikben rámozdult a műsorvezető férfire is, és nekiállt flörtölni vele. Ami külön kínos volt Andesrson Cooper műsorvezetőnek, ugyanis ő meleg... Na ez lehet a kontextus Bayer szövegében. Persze Bayer bunkó a végtelenségig és hányinger amit előadott, meg ostoba mint a tök, mert ha kulturáltan elmagyarázza hogy miről van szó akkor az rendben lett volna, ehelyett ilyen agyatlanságokat mondott amivel normális ember akkor sem ért egyet ha csak szarkazmus, meg akkor sem ha hallja mellé a szövegkörnyezetet is...
@Z04RD
3 ай бұрын
Donald Trump gye kapcsán folyatott némi szart a szájából Zsoltink. :) Lejjebb linkeltem.
@Sza8174
3 ай бұрын
Férfiként nem találom viccesnek, nem találom férfiasnak és nem találom helyesnek. Milyennek találom? Undorítónak, idegesítőnek, ostobának és olyannak, akinek meg se szabadna szólalni. (A nyomdafestéket nem tűrő jelzőket kihagytam.)
@SandorGera-iy5mp
2 ай бұрын
Szerintem Trumpról beszélt...de nekem is elbaszott humorom van....😁😉
@BenceHSzabo
3 ай бұрын
Még azt is mondja, hogy kiket ásna el az erdőbe.
@csengemolnar3729
3 ай бұрын
Szia! Tudod linkelni a viedot, amiben ez benne van?
@BenceHSzabo
3 ай бұрын
@@csengemolnar3729 kzitem.info/news/bejne/mGavnamnnol4raw Ebben van.
@BenceHSzabo
3 ай бұрын
kzitem.info/news/bejne/mGavnamnnol4raw
@delejalsorna
2 ай бұрын
Azt mondja "nincs tétje". Tényleg nincsen,csak már a középkorban levágták az 1 szemű kígyót ezért s keresztre feszítették az erőszaktevőt..
@csengemolnar3729
3 ай бұрын
Sziasztok! Valaki tudja linkelni a videót amiben ez benne van?
@rekavidakovich9560
2 ай бұрын
Én egyetértek veled, nem vicces ez a dolog, viszont tênyleg nem tudjuk a kontextust. Ha ezt egy hasonló üggyel kapcsolatban mondta ironikusan, akkor talán még esetleg érthető. Viccesnek akkor sem gondolnám, de talán nem annyira undorító,vinkább csak meggondolatlan.
@yust.hayden
2 ай бұрын
Párom küldte a videót ő 1 percig bírta... hánynom kell. Nagyon szépen fejted ki a véleményedet még nem láttam tőled tartalmat fontos ilyenekről is beszélni, férfiként is undorodom ettől.
@lindacska77
3 ай бұрын
Szia! Rühellem bájert, de én nem hallottam a "vicc"-ben egyetlen egyszer sem hogy nőről lenne szó.A bájer "valaki"-ről beszél. (megjegyzem kinézem belőle, mint jó fityiszesből hogy saját neméhez vonzódik) Mi ez a kirekesztés kérem? 😉😂
@kristofbalogh2423
2 ай бұрын
Szia Mónika! Az utóbbi időben találtam rád, és sok videódat megnéztem. Hihetetlenül tetszik a stílusod és a témák, amikkel foglalkozol. Rögtön fel is iratkoztam.Ettől függetlenül szeretném felhívni két dologra a figyelmedet. Persze ezt nem kioktatásként, mert tizenhét éves fejjel nem is oktathatok ki senkit. Ezek tényleg csak kis észrevételek. Ad 1: nem tudom, mennyire okos dolog ilyen nyíltan és határozottan kijelenteni, hogy szerinted a vallás felesleges és Szerinted hülyeség. Persze nyilván vannak olyan negatívumai, hogy egyeseknek esetleg beszűkítheti a látásmódját, hogyha nem hajlandó a vallás miatt más véleményeket is meghallgatni, vagy hogy az egyház beleavatkozik a politikába, vagy az orruknál fogva vezetik adott esetben az embert. Ez az egyház. Maguknak a vallásoknak a tanításai a legtöbb esetben pozitívan hatnak az életedre, függetlenül attól, hogy egyébként az állításaik mennyire validak. Megtisztítják az embereket és ezért gondolom hogy a vallás egy alapvetően pozitív dolog. Most a történelmi események, mint a boszorkányégetések, a keresztesháborúk, a búcsucédulák például szerintem inkább az emberek hülyeségét és az egyház mint intézmény kétszínüségét reprezentálják. De hogyha rengeteg ember a világon a vallás útján tisztul meg, akkor nem értem, hogy lehetne valid, hogy felesleges? Persze vannak negatívumai, de mindennek vannak. Ez alapján nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Az Isten létezése (úgy gondolom) egyáltalán nem hülyeség, hiszen mi mással magyarázod meg a létezést? A tudomány csak egy ideig elég. Annál tovább a hittel van esély látni. Azt is érdemes említeni, hogy rengeteg dolgot előbb megírt mondjuk a Biblia, mint hogy azt a tudomány bizonyította volna és itt nyilván nem feltétlenül történelmi eseményekre és személyekre gondolok, hanem mondjuk a Föld létrejöttéről. Nagyon ajánlom Paxel videóját, aki erről egy átfogó képet ad. És itt egy személyes szálat behozva rengeteg ismerősöm tapasztalt paranormális eseményeket. Tudom, hogy ez nem vallás de a hit kategóriájába úgy gondolom, beletartozik. Egy ismerősömnek azt mondta az unokája, hogy látja a halott anyukáját, úgy, hogy még nem tudta, hogy meghalt. Én kiskoromban, mikor a trambulinon ugráltam, nekiestem az üvegszekrénynek, ami betört, ráestem a szilánkokra és a fejem megállt a levegőben. Pont a nyakam alatt állt egy üvegszilánk. Egy héttel előtte halt meg a dédimamám. Ezért gondolom, hogy az hogy hülyeség, azért bőven túlzó megfogalmazás. Ad 2:A férfiakkal kapcsolatban ha nem is tudom azt mondani, hogy általánosítasz, de mindenképpen tágabb értelemben beszélsz a negatív dolgaikról ezzel a "legtöbben" szóval, mint ami indokolt lenne. Ez a legtöbben fütyülnek/dudálnak, a legtöbben lenézik a nőket és a legtöbben birtokolni akarják őket. És de, mondtál ilyet így konkrétan, ami tényleg kicsit zavaró volt. Beláthatnád, hogy maximum előtérbe tolják magukat, de nincsenek többségben. A nők ilyenek, a fiúk ilyenek. Nem. Az emberek adott részére ezek jellemzőek. Ez nem Píszíség, hanem logikus következtetés. Egyébként ez a Píszí dolog elég zavaró, főleg hogy sokan félreértik és a feminizmust is bele értik ami úgy gondolom, hogy nem számít annak. Mármint az átmodernizált fogalomba nem illeszthető bele. Azt a férfit aki kussban elmegy melletted nyilván kevésbé veszed észre, mint aki megfogdossa a fenekedet. És hogy miért ennyire káros ez az indokoltnál tágabb értelemben vett fogalmazásmód és az üzenet amit közvetít? Elmesélek egy személyes sztorit, csak kB, egy szélsőséges példának. Egy évvel ezelőtt, szakítottam a barátnőmmel. Hogy ez bekövetkezett, az egy lassú, de biztos folyamat volt. Nevelőotthonban élt, kiskorában megerőszakolták, az anyukája rákban halt meg és szeretetre éhezve tengődött hülyébbnél hülyébb csávók között meggondolatlanul, akik megalázták, megcsalták, megverték. Hozzátartozik a sztorihoz, hogy húsz volt és feszült volt, mert izgult az egyetem miatt is. A nevelőszülei egy hálózatot akartak létrehozni, hogy örökbe lehessen fogadni korosabb gyerekeket is. Ami alapból tök jó dolog. De ezt úgy csinálták, hogy a barátnőmet (A Lányt) elvittké rendezvényekre, hogy mondja el a történetét és sírjon a színpadon. Ezután mindig lejött, le törölte a könnyeit és már kérdezte is, hogy mennyi a bevétel? Megemlítettem a nevelőszüleinek a A Lány kihasználását egyáltalán nem tartom etikusnak akkor sem ha a cél etikus. Mert ez személytelen és hazug. Erre a nevelőapja azt mondta a hátam mögött A Lánynak, hogy a színészek (mivel színésznek tanulok) teljesen más világban élnek mint mások, szóval A Lány ne csodálkozzon rajta, ha esetleg én is megcsalom. Mert az ilyen korú srácok többsége ilyen. Tisztelet a kivételnek, mert az kötelezően kell oda. Innentől kezdve volt egy ilyen prekoncepció, hogy én őt mag akarom csalni, rövid pórázon lettem tartva, mindig tudnia kellett mindenről és a barátnői előtt pofozott fel. Magához akart láncolni és harmadik próbálkozásra sikerült szakítanom vele. Ez tökéletesen példázza, hogy miért érdemes azt mondani hogy a vannak ilyenek, mint hogy a legtöbben ilyenek. Az instabilabb lelkeket úgy gondolom, ez szétzilálja és megváltoztatja a gondolkodásmódjukat. Remélem, tudtam segíteni valamit, vagy ha né látok valamit rosszul, nyugodtan szólj! Ettől függetlenül remélem, sokan rátalálnak még erre a csatornára.
@Etherminism
3 ай бұрын
CsabaGabor6658 nevű felhasználó annyiszor törli kommentjét, ahányszor választ kap rá. De ő igenis vállalja! Csak egy gondolat bántja őt: "Esetedben biztos, hogy senki nem lenne erőszaktevő... :D :D :D Baleset miatt ilyen torz a fejed? Részvétem." ...Vagy még egy sem.
@Z04RD
2 ай бұрын
Csabika egy balfék. :)
@Etherminism
2 ай бұрын
Nem biztos, hogy menthetetlenül együgyű... Csak még keveset tud. 🙂
@Vgab74
Ай бұрын
Bocs, én hahotáztam. Ritkán látni olyan beszélő majmot, ami fél aggyal született... Csoda, hogy szobatiszta a vén barom. (Vagy nem.)
@gabor6259
3 ай бұрын
Próbálj nem bevonódni érzelmileg. Bayer Zsótinak az a szerepe, hogy a NER legmocskosabb szájú embere legyen. Erre mondta azt, hogy "aki tőlem jobbra van, az leesik". Ő csak szerepet játszik. Nem hiszem, hogy komolyan gondolja. Ha mégis, akkor annyit is ér. Egy kritikai észrevétel. Mondod ezt 0,2%-os dolgot. Erre jó lenne egy forrást is mutatni, amit beteszel a leírásba.
@bogarricsi6188
3 ай бұрын
Mit akarsz ezzel mondani, hogy "nem hiszem, hogy komolyan gondolja"???
@gabor6259
3 ай бұрын
@@bogarricsi6188 Az az elméletem, hogy Orbán mondatja vele ezeket a dolgokat, és ha a Bayer ilyen bicskanyitogató dolgokat mond, akkor orbán hadoválása a kevert fajokról már nem is tűnik olyan extrémnek.
@bogarricsi6188
3 ай бұрын
@@gabor6259 de számít, hogy komolyan gondolja e vagy sem ha elhangzik méghozzá nagy nyilvánosság előtt?
@SzatmariReka1971
3 ай бұрын
gigalájk!
@BELAKONCZ-ql7mb
3 ай бұрын
Bocsi, de a képernyőm elsötétül, ha zsóti megjelenik, ez mitől lehet?
@kovacsattila9583
3 ай бұрын
Nagyon csini vagy 🥰 De amúgy egyet értek veled
@ramenmaratonkdramaaddicted707
3 ай бұрын
nem kizart az se hogy bayer fiatalon ilyeneket csinalt allami protekcio miatt se itelne el az igazsagszolgaltatas.
@vegeta3406
3 ай бұрын
orulok, hogy beszelsz errol MO-egy jobb hely lehet igy a jovoben
@papoulidiskonstantinos7460
3 ай бұрын
7:24 pont kivettem a pizzam a sutobol es leultem a gep ele
@peltarlendori7027
3 ай бұрын
Lassítsunk azért, Mónika, itt lehet Sz.J-ről van szó, a felvételből nem derül ki, hogy ő a szebbik nemre gondol, nagyon valószínű hogy a pajtása az, mondjuk ő nem jelentené fel, na meg azért az a 27 év is túl optimista.
@Z04RD
2 ай бұрын
Donald Trumpról van szó. Fentebb már linkeltem, hogy meglegyen a kontext.
@peltarlendori7027
2 ай бұрын
@@Z04RD Hát Trumpnál van nagyobb név ebben a kategóriában egy pár. Pl Harvey Weinstein akit legalább sittre is vágtak. Ott 80 nő szólalt fel ellene, igen nagy nevek is. Trumpnak pornósztáros ügye volt ami ismertebb. A másik Epstein, aki meg a sitten halt meg érdekes körülmények között. De sajnos ez mind a jéghegy csúcsa. Csak itt nyilvánosságra került. India, Afganisztán, Arab országok, ott nagyon durva, de itt Európában is vannak igen komoly dolgok.
@istvanpallagi6035
Ай бұрын
Nézd meg az egész adást,ébredj fel!
@joules83a
3 ай бұрын
Milyen ország az ahol 27 évig tart kideríteni egy nemi erőszaktevőt illetve 27 évig kell az áldozatnak titkolni a bűncselekményt !?
@Z04RD
2 ай бұрын
USA
@DavidDavid-un5yy
3 ай бұрын
A videóban elhangzottakal egyetértek de a whiskys részével nem tudok egyetérteni bankokat rabolt ki
@yogsohoff
3 ай бұрын
És a bankrabló tán nem bűnöző?
@DavidDavid-un5yy
3 ай бұрын
@@yogsohoff azért nem mindegy hogy milyen bűnöző ha a bankrendszert rabolja ki nekem nincs problémám
@yogsohoff
3 ай бұрын
@@DavidDavid-un5yy Miért, szerinted a bankban kinek a pénze van?
@jozsefkosa9081
2 ай бұрын
Mindig ilyen sokat beszélsz?
@ibolyaszabo9634
3 ай бұрын
műfelháborodás
@false__prophet
3 ай бұрын
Mondjuk úgy lett volna értelmezhető ha lejátszod azt is milyen beteg a történet amit ezzel kifigurázott..ez így egy tipikus bolsevik módon kiragadott kontextus.
@lenanogradi7285
3 ай бұрын
Hol található az eredeti felvétel?
@false__prophet
3 ай бұрын
@@lenanogradi7285 ez egy Bayer show műsor A videós csaj ha jól emlékszem odairta vhova a dátumot Beirod a lyutub keresőbe, hogy Bayer show és a dátum alapján rakeresel
@yogsohoff
3 ай бұрын
Létezik olyan kontextus, ahol ez egy elfogadható konklúzió?
@Z04RD
2 ай бұрын
Nyugi, fentebb már linkeltem. Annak tükrében pontosan ugyanilyen okádék Zsótti standupja. Sőt, kicsit még gázabb is.
@katalinbudai57
Ай бұрын
Ez az "ember" nem normális!
@attilagergo7984
3 ай бұрын
Okoska! Meg a többi hozzászóló! Nézd már meg az egész műsort és rájössz mekkora baromságot mondasz.
@JozsefDrToth
3 ай бұрын
Nettó demagógia, amit ez a kis tudálékos, trágár lenin-lány összehord, a felhergelt kommentelők pedig szuper birkák...
@Z04RD
2 ай бұрын
Nézd már meg miről és miért poénkodott Bayer és rájössz, hogy Bayer is egy f@52.... Meg a közönsége is.
@belahegyi9108
3 ай бұрын
Kedves Mónika, ennyire nem drámai a helyzet! Kiss László, Aczél Endre, Márton László, mind magasról zuhantak!
@ergd803
3 ай бұрын
Maunika! Téged ilyen veszély nem fenyeget! Te erről max csak álmodozhatsz!
@Etherminism
3 ай бұрын
Attól, hogy hízelegsz Álmaid Férgeinek, még egyik sem fogja megengedni, hogy hajhagymáikon tenyésző atkákat lecsókolgasd!
@Z04RD
3 ай бұрын
Mit főztél a választási krumpliból? Paprikást vagy rakott krumplit? :P Farhátra futja még?
@huszuser4094
3 ай бұрын
Azért itt is megy az uszítás látom, te mivel vagy különb és a kis követőid, bármelyik más kreténnél?
@direktorur
3 ай бұрын
A közönség jót derült rajta, úgyhogy ez ott akkor vicces volt. Értem a problémát de nem érdemes ezen ennyit rugózni.
@Z04RD
2 ай бұрын
De érdemes, mert azért van egy értékrendbeli minimum. És amin Bayer viccelődött az nem vicces.
@J24345
3 ай бұрын
A kamuzó #METOO "MEkkkSZŰNT" 2024. FEBRUÁR VÉGÉN, A KÉT LEMONDÓ NŐ MELLET EGY KIÁLLás se volt. Nemde?
@Pal.1825
3 ай бұрын
Bayer primitív, erőszakos, mert ez van ráosztva. Viszont tényleg divat lett újabban évtizedek múlva rájönni, hogy jéé, én meglettem anno erőszakolva. 😐
@kiradomsodi2194
3 ай бұрын
Mondjuk mert évtizedekkel ezelőtt (de még az elmúlt években is) azonnal a nőt hibáztatták az erőszak miatt. De még most is az az alap, hogy a rendőrségen egyből megpróbáljak lebeszélni az áldozatot a feljelentésről. Azért most beszélnek erről, nem korábban, mert most lehet róla beszélni. Arról nem is beszélve, hogy a trauma miatt nem is biztos, hogy egyből képes róla az ember beszélni.
@bojka478
3 ай бұрын
Viccesnek azért nem neveznélek. Értelmesnek, kommunikatívnak, enyhén irritálónak és néha tenyérbemászónak tűnsz.
@JozsefDrToth
3 ай бұрын
Meg primitív gyűlölködőnek és trágárnak..
@sz_b_szasza
3 ай бұрын
Ha irritál akkor mi a fsznak nézed?🤣🤣
@Z04RD
2 ай бұрын
@@sz_b_szasza Mert azért titokban tetszik neki. :P
@ferencnagy6745
3 ай бұрын
Ezt a csajt én is megkennèm !!! Szurokkal !!
@enikotundepap9843
3 ай бұрын
Pfujj
@BenceHSzabo
3 ай бұрын
Ha te is erőszakosan járnál el te se lennél jobb. Egy csomószor csak azért mondja, hogy nagyot mondjon, ő ilyen troll.
@tarhonyas_terciusz
3 ай бұрын
Szerintem lazíts egy kicsit, nagyon túltolod! már a múltkori videó is sértő volt
@margitnagy6713
3 ай бұрын
Ez sértő? És az nem amit ez a féreg akiről szó van a videóban? Hát elég gáz hogy így gondolod.....
@Mate30725
3 ай бұрын
Mi van fáj az igazság?
@polyeszter6313
3 ай бұрын
Miert is serto? Miert is kene lazitania? Talan akkor nem lenne feszes a huvely izomzata es konnyebb magadeva tenni, mert arra is lusta lennel behangold a not? Vagy miert? Paraszt!
@ilonakocsis2311
3 ай бұрын
Ilyen ügyet nem lehet túltolni!
@tarhonyas_terciusz
3 ай бұрын
@@ilonakocsis2311 Természetesen, de egy TV-ben ilyen nem menne le, ez egy véleményvideó, a másik oldal nem lett megkérdezve! Másrészt az előző vidiről is beszélek ahol több millió megtudta, hogy birka és fogyatékos
Пікірлер: 327