SPOILER ALERT Miután találkozol Leonaro Da Vinci-vel ad négy küldetést. Na ott kimész Rómából.
@sanyinagy8387
9 жыл бұрын
ugy mellesleg megyjegyezném hogy miután SPOILER ALERT: szóval a sztoriban megtaláltad leonárdót meg lehet venni azt a fémes kesztyüt ami megsegíti a mászást (ezt a 2. részben velencében kapod meg)
@bluecupcake7401
10 жыл бұрын
Hát, nem akarom isteníteni, mert hiszen mindenkinek az ízlésén múlik, de az Assassin's Creed valóban nagyon jó játék. Aki szereti az olaszokat, szerintem imádni fogja. Minden egyes kis részlet ki van dolgozva, minden apróságra figyeltek. Korabeli épületek, ruhák, mimikák, beszédstílus és még sorolhatnám. Azonban én is, az olasz akcentust imádom. Egyik jelenetet sem tekerem el, csak azért, hogy meghallgassam amit mondanak, a dallamos olasz akcentussal. A küldetések is nagyon ki vannak dolgozva, és maga Róma is elképesztő. Ha mondanom kéne negatívumot, az Róma. Szinte az egész játékot Rómában viszed végig, főbb olasz városokat teljesen kihagytak, vagy csak egy-két küldetés erejéig raktak bele. A másik problémám az, hogy valóban sok felesleges tenni való van a küldetésekben. Minek kell követnem a célpontot fél városon keresztül, hogy aztán megöljem? Miért nem ölhetem meg ott ahol megtaláltam? ..Na mindegy, lényegtelen. Az igaz, hogy szinte alig van különbség a 2. rész között, de.. Gyakorlatilag majdnem ugyanabban az időben játszódik, nem? Na jó, az igaz, hogy tényleg egy kis változatosságot bele kellett volna rakni, de nekem így is tökéletes. Sosem volt problémám az Ubisoft munkáival, és remélem nem is lesz. Az Assassin's Creed az agyon jó játék, mindenképp megér egy próbát!
@ggggaba
11 жыл бұрын
Jó hogy az assassin társaidat nem említetted meg :)
@balazsszolnoki2219
10 жыл бұрын
Az a vicces, hogy én előbb játszottam a brotherhood-al mint a 2-vel!!
@jozsefvari8874
10 жыл бұрын
A brotherhood-hoz nem kell hogy meglegyen a 2?
@Kartonterminator
10 жыл бұрын
Nem
@jozsefvari8874
10 жыл бұрын
Köszi
@kunos3242
9 жыл бұрын
Én a 3 mal kezdtem és most a Revalationsel játszok :)
@jozsefvari8874
9 жыл бұрын
Én meg a 4-el kezdtem most meg eladóm 3 ast:D
@xeppex
8 жыл бұрын
Amúgy olyan szerencse, hogy minden torony kiálló deszkája alatt van egy ládányi szalma !
@tonibaucic9783
7 жыл бұрын
xgmkx meg azis h mindig pontosan bele ugrik
@tiborh4118
10 жыл бұрын
xd 2-3hétig el lehet vel :D 3nap alatt kivittem :D
@Petiiiiii
12 жыл бұрын
Ez egy korrekt válasz volt. Örülök hogy egy olyan ember írt aki tudott racionális magyarázatot adni, és nem "hülye fasz vagy" "ha nem tetszik akkor ne jáccá vele" meg a "Assasins Creed jó és kész!!!" című két szavas beszólásokat kaptam. Én megértem hogy nagy változatosság volt a sok Cod és zombi játék után. Azt is elismerem hogy szép grafikával van megáldva, olaszos zenéi pedig fülbemászóak. De tényleg ennyi a varázsa...
@syxet687
7 жыл бұрын
remèlem mèg sok assassins creed jàtèk leszz a ubisofttol!!!
@Fanthomas1742
Ай бұрын
hát van elég :D
@kristofszabo4174
12 жыл бұрын
Én vagy 40 órát toltam single-ben. (és vagy 4szer kijátszottam, 1+3szor a storyt). volt 1kk-m, és mindenem megvolt. A virtual trainingel elvoltam :) (jó kis gyakorlás, bár el bírtam volna képzelni, hogy a Colosseumban vagyunk, a játékbéliben).
@sportMCblan
11 жыл бұрын
just an English speaker passing through
@csezkki26
7 жыл бұрын
az van hogy 2017-ben másabb mint 2010-ben akkor úgy nézki mint a unity vagy a syndikate. azvan minden embert el gürbitett az idő és nagyobb igényeink vannak egy játékra
@sandormonokrex4985
11 жыл бұрын
Én most egy Sony Xperia tablet zről írók nektek 132 000
@gyulaschweickhardt9528
10 жыл бұрын
Durván 300 óra játékidőm van csak a single el és nagyon nem bántam meg a 3 at übereli igazi varázslat
@goodgamesvideos1
10 жыл бұрын
3:45 BADASS!
@kristofszabo4174
12 жыл бұрын
Bárhova szarhatsz ahol nem zavar :D Am, ezt megéri ismerni (mármint a storyt, meg magát a gamet) mivel van könyvben is ahol még jobban el van mélyítve a könyv egyik furcsa tulajdonságának hála :D
@Ethaara
12 жыл бұрын
az ok: amikor az ac2 megjelent, épp mindenkinek a töke tele volt az fps és tps játékokban szinte csak géppuskaropogás volt. ennyi a titok. az ac2 zenéje és városai pedig mindenkinek kicsit szóltak a lelkéhez, akikben bármi szépérzék van vagy csak egy kicsit is érdekli Olaszország vagy a történelem. unalmassá akkor válik a játék amikor a főszál véget ér, de akkor egy időre sajnos tlg.
@MarmaladeMormon
12 жыл бұрын
xD ember talán játszatok a játékkal mielőtt toltok egy reviewt. Cesare az nem 'Szizár', és hogy lehet azt mondani, hogy nincs újítás, a címet boncolgatjátok de véletlenül sem említitek meg a gameplay címben megjelenő nagyszerű új elemét, az assassin tanítványokat. Láthatóan a harc új formáját, a sorozatos gyilkolást sem sikerült felfedeznetek, és még mindig nem értem, mit akartok csinálni a pénzzel. Összeségében pocsék kritika egy nagyszerű játékról, Otherworld csalódást okozott
@TotalAkos
12 жыл бұрын
Miért különülne el? Az új szereplőtől függetlenül még a TÖRTÉNET UGYANAZ marad. Ha a hárommal kezd mit fog érteni az egész konfliktusból? Semmit! Az elején az az 5 perces összefoglaló videó nem ér sokat... Sokkal összetettebb a játék története. Az egész háború a templomosok és az assassinok között, az éden darabjai, a világvége, a karakterek, MINDEN. Itt nem csak utalások vannak az előző részre, hanem szoros összefüggésben állnak egymással az epizódok...
@ben920417
12 жыл бұрын
Nem mászkálhatunk a városon kívül? Szabad módban valóban nem, de jó pár mellékküldetés alkalmával lehetséges, amiket újra is lehet játszani. Emellett én 1,5 hónapot játszottam vele és nem sikerült csak a város harmadát megvennem és felfejlesztenem. (igaz az összes fegyver és páncél meg lett) Az meg, hogy nem sokat változott, az annak tudható be, hogy egy kiváló játékon már nem sokat lehet javítani.
@chaos98GTVS
12 жыл бұрын
én is így érzek :D Assassin's creed 2-ben a hidden bladdel harcolni kezdőként nem volt túl könnyű.... ez a brotherhoodban ki lett javítva és már nem kell kijelölni az ellenséged hogy védekezhess :D tehát...... kaszabolok egyszerre 69 embert is! ráadásul így hogy kivárják amíg társukat elintézem nagyon is jó :) apropó...... sajnos...... ha hidden bladdel túl jól harcolok, akkor elmenekülnek..... oda a móka :) apropó.... revelations :) ott meg mégkönnyebb xP
@UrbinKristof
13 жыл бұрын
(Saját vélemény ha megbántalak és elírok valamit vagy nem úgy van sajnálom) Abban igazad van ,hogy 70-80%-ban ugyanaz mint az AC2 viszont én azért nézem el mivel ez ugyanott folytatódik mint ahogy abbahagyták.Hozzátenném hogy a grafika nem olyan sokkal de szebb mint az elődje.Amit hiányoltam a videóból az az hogy egy szót nem mondtál a Brotherhoodunkról. Ami hiányos volt számomra az a lovak vágtatása de ez más csak mellékes.
@Petiiiiii
12 жыл бұрын
Őszinte leszek. az Assassins Creed nekem nem jött be sosem. Nem értettem miért van akkora hype-ja, amikor voltaképpen nem olyan nagy cucc. Jó nem is mondom rossznak, de olyan tipikus átlagos játék. Engem az zavar, hogy az egekig magasztalták, holott ez annyira nem mesteri mint amilyennek egyesek állítják... sőőőt néhol kifejezetten unalmas.
@KisukeKraft
12 жыл бұрын
igaz, hogy "csezáre", de az már nem hogy ubisoft. az jubisoft kérem :D amúgy meg a legjobb rész egyértelműen. ne a harcot bántsátok, én inkább azt utálom, amikor néhány hülyeséggel szivat a játék, mint az ugrálós/mászkálós questeknél a hülye állíthatatlan kameranézet... az az egy dolog nagyon felidegesített :D
@Shyllard
12 жыл бұрын
@mbokenyi Bocs, de ekkora beromságot? Ezek szerint a COD is csak 6 részes, mert a Modern Warfare 3 epizódból áll eddig? Batman, Crysis, Mass Effect stb pedig csak egy részes, mert egymás folytatásai? Ez számomra mérföldes baromságnak hangzik, már ne haragudj...
@4ST0N
12 жыл бұрын
ac2 még bejövős volt az ac:b már kicsit unalmas volt nekem amellett hogy tonnaszámra kellett gyakni az embereket, az ac:r-el 2 órát játszottam elég volt. az ac3-at talán végignyomom, mert érdekel a sztori, de már attól se várok többet mint az egytől. Nem gameplaybe sztoriba, hangulatba.
@123Tiska
12 жыл бұрын
Sziasztok valaki megtudja mondani hogy lehet berakni azt a ruhát ami 3:57 nél van? gépre van meg a játék és nem megvettem a játékot hanem letöltöttem van szabó ahol meg lehet vennia ruha színeket megvan mind csak nemtudom berakni PLSSS IRJÁTOK LE
@183Attila
11 жыл бұрын
Tudnátok nekem segíteni most kezdtem el vele játszani és az 1 Part 4 részénél megakadtam deszkákon kell a víz felett átmászni de mikor átérek bármelyik gombot nyomom nem engedi el ez mitől lehet? előre is köszi :)
@DaniAfari
12 жыл бұрын
Az szerintem kicsit túlzás hogy "ugyanaz marad".A Desmond szál maximum az marad ugyanaz és a harc az assassinok és a templomosok közt.Nem hiszem hogy ettől függetlenül értelmetlen lenne az AC 3-mal kezdeni.
@Pbea67
11 жыл бұрын
ez igazából assassins creed 2-2 (a revelations 2-3) olyan mintha egy telejs játéknyi dlc lenne hozzá ugyanaz folytatódik csak kicsit jobb grafikával/játékmenettel stb.a lényeg: nem teljesértékű folytatás
@RammsteinShooter2
11 жыл бұрын
Valaki segítsen már nekem ! A Leonardo machine gun -küldetésnél le fagy a játék ! Mit csináljak ? Esetleg valaki rakjon fel egy mentést amiben az a küldetés meg van csinálva ! Segítsetek !!!!!!!!!!
@matetamas9116
12 жыл бұрын
Bocsánat hogy ezt mondom én imádom a videóitokat de engem most megsértettél az assasin's creed egy nagyónjó játék én fan vagyok és a játékról és a torténetről mindent tudok 12 éves létemre!
@chaos98GTVS
12 жыл бұрын
Nekem bajom nincsen a harcrendszerrel, épphogy örülök neki hogy gondoltak azokra is akik nem jó assassinok :D (rosszabb reflex stb.). És a furcsa hogy a harmadik részben meg megint fejlesztenek :D
@imrus1234
11 жыл бұрын
Már bocs, de nem 16+ - os hanem 18+-- os :P
@szodahun6423
11 жыл бұрын
Kedves Zoly nem csinálnátok az Assassin's creed revelations ről bemutatót mert mért nem csináltatok azért jó lenne ha volna arról is bemutató nem? na mind 1 akkor remélem csináltok Köszi!
@Ethaara
12 жыл бұрын
egyáltalán nem mind1. lehet h a múltbeli szál más, de a jelenbeli szál az ugye folytatódik...... és ott bizony eléggé hiányozni fog ha nem ismeri az előző részek eseményeit :/
@DaniAfari
12 жыл бұрын
Hát logikusabb mint a tied ugyanis az AC 3 sztorija elkülönül a többitől.Más szereplő más helyszín és más kor tehát szerintem kurvára mind1 hogy játszott-e a korábbi részekkel.
@Pbea67
11 жыл бұрын
hát játéknak tényleg nem a leg csodálatosabb játék de jó assassins creed. ami a 3-ról nem mondható el(igaz az mint játék jobb csak mint assassins creed szar.)
@IshiguroTriG
12 жыл бұрын
@kopi0hun sztem lehet azért nem kapott számot mert Ezio története megy tovább gondolom ha újabb hőssel indítanak akkor lenne 3 de ez csak az én gondolatom ^^
@GunsBalazs
11 жыл бұрын
szerintem a 2-nek jobb a grafikája, és jobban is fut mind ez. Lehet optimalizálás hiba vagy valami. De pl itt meg mehetek 2 kezes fegyverrel állandóan
@kozodvalami2940
12 жыл бұрын
Valaki megmondja hogyan kell ugrani pc-be?Nem arra gondolok amikor lent vagy a földön jobb egér gomb + space hanem amikor a falon vagy (nagyot ugrani)
@Pbea67
11 жыл бұрын
ez úgy működik hogy számozott rész új kor főszereplő történet nem számozott akkor főszereplő marad a történet is csak folytatódik nem új lesz
@danieltamas9906
11 жыл бұрын
Hogyha pl a secune 6 100%-osra megycsinálod azaz 8 perc allat vagy nem úszol akkor egy csalás kinyilik a 6 secune esteében: Ultimat assasin guild
@TotalAkos
12 жыл бұрын
És annak mi az értelme úgy, könyörgöm? SEMMIT nem fogsz érteni a játékból... De amilyen logikus a hozzászólásod, neked ez tökmindegy...
@csabaraffael6540
12 жыл бұрын
Ezeket a dislike-kosokat nemértem ezek a trollok azt hiszik ha a lefelé mutató hüvelykujra mutatnak nagyob lesz a pöcsük vagy mi bakker?
@Abyzou8
10 жыл бұрын
KEDVENC AC-m :3 :P
@Abyzou8
9 жыл бұрын
Ok :) ! Fuck off and shut up pls ty :D
@Abyzou8
9 жыл бұрын
sírj még légyszíves XD annyira jó nézni
@ThePuctus
13 жыл бұрын
ilyen kommentátori megoldások, tökéletes internetes cikk, le a kalappal a játék nagyon jó, de engem leginkább a zenéje fogott meg ^^
@emTom
12 жыл бұрын
ezt CSAK a multiplayer miatt vettem meg xD a Tom Clancy sorozatról meg: NÉHÁNY kivételtől eltekintve egy kalap szart nem érnek!
@dominikgocza1220
12 жыл бұрын
Én előrendeltem az AC 3-at xbox 360-ra remélem nagyon jó lesz mivel még egy assassin's creed-el sem játszottam
@illeskis
12 жыл бұрын
CS én arra lennék kíváncsi hogy mikor és hogy tudok assasineket tanítani pls Gyorsan válasszatok előre is thx
@UrbinKristof
12 жыл бұрын
Revelations.Igen könnyebb a harcrendszer de a hangulat és hookblades kivégzések engem kárpótoltak
@matetamas9116
11 жыл бұрын
Kár hogy nem mondtad hogy hogy gyakran kiesel a világból és úszol a semmiben.
@janisir4529
11 жыл бұрын
Széna boglya. Amúgy egy 3 emeletet még anélkül is túlélsz ebben a játékban.
@janisir4529
11 жыл бұрын
Széna boglya. Amúgy egy 3 emeletet még anélkül is túlélsz ebben a játékban.
@laszlonagy2004
4 ай бұрын
Sziasztok, az intrót hogy lehet kinyomni?
@Ravencloat
11 жыл бұрын
amúgy az ,,csezáre" borgia ;) de amúgy nagyon jó lett ;)
@puli2221
12 жыл бұрын
Ja és ha szabad szólnom az nem szizár bordzsa hanem csezáre bordzsa
@soulrobber97
13 жыл бұрын
mekem nagyon bejött a játék! Nem is mondok róla mást...
@hunviridballoon2251
12 жыл бұрын
az AC3 október 31 -én jelenik meg pl. konzolvilág vagy 576 kbyte
@illeskis
12 жыл бұрын
PLS MONDJÁTOKMEG: hogy tudom a fehér assasin ruhát használni
@kristofszabo4174
12 жыл бұрын
Zoly, ez az egyetlen videód ahol nem csak nem értek veled egyet, de még valótlanokat is állítasz. 1: harcrendszer (bár ez is újítás), 2: az újítások száma, az újítások: harcrendszer, multiplayer, visszajátszás, assasin testvériség, város, a mozgásrendszer is jobb, azért vannak újabb feladatok küldik közben is (pl: tankvezetés, zuhanóbombázás, hajórombolás, kimenekítés) és csak a nagyobbakat írtam le. az 50/100 % az a visszajátszás miatt jó, ha az ember csak 1 küldit akar újra megcsinálni.
@rozsamh600
11 жыл бұрын
Sztem az Assassin 's creed revolition enyhén szólva szar.
@kristofszabo4174
12 жыл бұрын
a farkasos csoport az a Borgiaknak dolgozik, hogy megfélemlítse az embereket és a pápai őrséget béreljenek (a könyvben van benne)
@TothMarci198
13 жыл бұрын
Zoly nem említetted meg a toborozható assasin tanoncokat
@zoltanseres1318
11 жыл бұрын
Sokkal jobban sikerült ez a játék a a Revelations-nél.
@TotalAkos
12 жыл бұрын
576? Ki az aki az 576-ban vásárol teljes árú játékot?!
@TheNyuszipok
12 жыл бұрын
igazság szerint a könyvben (akármennyire jó is én is elolvastam párszor:)) kicsit máshogy írja le a Farkas csoport (alies Sons of Romulus) alapból jelen van a városban azonban a fő céljuk a kisebb dolgok végrehajtása ezért is csempésztek a templomosok pár embert közéjük és játszák meg hogy az Istenük szól hozzájuk hogy ezt és ezt kell megtenniük. ezt a wolf in sheperds clothes küldiben jól elmondják (amikor a templomba kell kergetőzni a fickóval) viszont a könyvben valamiért kicsit más lett:)
@nonsensicon
12 жыл бұрын
" amikor folytatás készül egy brand-hez az lehet egysz...." :)) mivel folytatásként készült a játék egy brand-hez én úgy gondolom sequel de tényleg nem számít :)
@sherex96
12 жыл бұрын
@nafan35 az AC Brotherhood az egy spin off volt úgy mint a Revelations ami annyit tesz hogy nem közvetlen számozott fojtatása a sztorinak de viszi tovább Ezio történetét Az AC 3 majd idén okt 31-én jön más helyszínnel, korszakkal , szereplővel stb remélem segíthettem
@Shyllard
12 жыл бұрын
@mbokenyi Assassin's Creed 1: 2007
@Shyllard
12 жыл бұрын
Szeretem nagyon az Assassin's Creed-et, de ahogy az első részt ezt is nagyon meguntam egy idő után, (pont Rómába kerüléskor) multizni nem igen tudtam vele, a story lane meg hát érdekes meg minden, de a játékmenet annyira a 2re hajaz, h én ezt nem akartam még egyszer végigvinni így. A 4nek most adok esélyt, hátha nálam csak a páros részek a bejövősek :D
@hurka1998
13 жыл бұрын
A Borgia tornyok megmászása tényleg nagyon nehéz
@STARKILLER7008
12 жыл бұрын
elfelejtetted megemlíteni h a farkasjelmezesek tekercsei összegyüjtésével a térképen sárga ikonnal jelzett helyen van egy vért,ami olyasmi mint a AC2-s Altair ruha (csak ez asszem Brutus ruhája)
@mitomen2000
12 жыл бұрын
Az viszont nem igaz hogy nem változott a harc hiszen az előző részekkel ellentétben itt megjelent a "Chain kill" vagyis lánc-gyilkolás amivel rövid idő alatt egy hadsereget lemészárolhatunk ráadásul nagyon látványos is.
@peterlodi1183
11 жыл бұрын
Régen volt róla kritika,de már levették Sajnos.
@Chillisbab
12 жыл бұрын
nekem nem tetszett az ac :/ de ember válogatja
@andrasus0222
6 жыл бұрын
Ha mindegyik "Remus szekta" küldetést teljesitesz, kapsz egy uj páncélzatot. Azt hiszem Remus páncélját.
@Pbea67
11 жыл бұрын
Sajnos igen a 3 már csak a kalóz fetisizmus miatt (a hajózással) fogta meg az embereket de emellett lélektelen a bh még jó volt a rev elment.
@SuperSilvergaming
11 жыл бұрын
elkéstél én már 10 évesen ezt a játékot toltam és full szakértője lettem 2hónap alatt má 14 vagyok és ugyanúgy emlékszem mindenre
@SuperSilvergaming
11 жыл бұрын
nem vészes azér mert mértékkel toltam
@STARKILLER7008
12 жыл бұрын
Jól tetted ,hogy előrendelted ,mert Ubisoftnál is azt mondták: "ez lesz a legnagyobb Assasins Creed" nekem is ez a véleményem az AC3-ról a gameplayek alapján :)
@Hbendeguz011
11 жыл бұрын
nem a Brotherhood ba van az hogy boltot nyithatsz lesznek assassin barátaid akik segítenek meg fejlesztheted a várost vagya házaad vagy valami ijesmi???
@gameplayteam09
11 жыл бұрын
szerintem amúgy a borgia tornyok megmászása nem bug hanrm direkt olyanra csinálták hogy kihívás legyen felmászni
@akostoth8836
11 жыл бұрын
Kell-e minden évben AC?A kérdésre válasz:MÉG SZÉP!! De minden évben legyen fejlesztések.pl.:AC3=America(new england) ,fákon ugrálás,stb
@drexler0110
12 жыл бұрын
nem csak egy játékmód van a multiban
@atker1998
12 жыл бұрын
én végig vittem a játékot 3 nap alatt
@feketedniel
11 жыл бұрын
több mint 10 játékmod van a multiba!
@puli2221
12 жыл бұрын
Én már kijátszottam.Nagyon faxa game
@akron592
11 жыл бұрын
igen
@smithandrew2240
11 жыл бұрын
Azt szeretném kérdezni a Brotherhood kapcsán,miután megöljük Cesare Borgia-t utána lesz még küldetés Ezioval vagy onnantól csak Desmonddal?
@TotalAkos
12 жыл бұрын
Nagyon látványos, de egy baromság.
@Yaboi-h
12 жыл бұрын
ac a tuti
@lord33r01
11 жыл бұрын
ez mondjuk elég szomorú sztem...
@adamkoltai7629
11 жыл бұрын
A multiba lehet gyorsan menni veszély nélkül, ha csak sprintelsz és sokoat ugrálsz házak és szintek köz ött
@Yaboi-h
12 жыл бұрын
te ez elég gagyi egy felbontás
@THEMintujane
12 жыл бұрын
a zene a látványok HATTALMAS
@Dwumper
12 жыл бұрын
Szerintem nagyon jó lett a multi. Izgalamas és amennyire én tudom most láttunk ehhez hasonló játékmódot.
@smallcure
11 жыл бұрын
A harcrendszer nem működött? A killstreaket be sem mutattad, ami egy elég nagy fejlesztés.
@TheUnokw
11 жыл бұрын
mi az hogy nem való semmire a pénz?! a felszerelésedhez tudsz venni hozzá fejlesztést
Пікірлер: 182