1900-at írtak, amikor Pozsony vármegye örökös főispánja papírra vetette e sorokat. 20 év sem kellett, s „annyi szív hiába ontott vért”: a szűkebb haza elveszett, a felvidéki magyaroknak kívül lett tágasabb, aki maradt, arra pedig elnyomás várt. Az új honfoglalók panelrengetegeivel körülvéve, mára szépen lassan elszivárgott a magyar közösség. De maradtak a Kis-Kárpátok gránitbércei, s a történelmi emlékektől megszentelt színhelyek. A széles Felvidék délnyugati felébe is beköszön végre a Hazajáró, az Északnyugati-Kárpátok legdélibb tagjába, a Kis-Kárpátokba, ahonnan elindul a hegykoszorú keletre ívelő, medencét körbeölelő nagyívű pályája. A Morva lapályát a kis magyar alföldtől elválasztó viszonylag alacsony hegylánc déli végét látogatjuk meg, amelynek lábánál egykori ősi koronázó-városunk, Pozsony lüktet. S itt van a nyugati határt védő erősségünk, Dévény vára, a Dunán túl meg a Kárpátok utolsó nyúlványa, a Hainburgi-rög is, ahol a honfoglaló magyarság 1100 éve fényes diadalt aratott. Itt törünk be régi időknek új dalaival…
Az ősi pálos zarándokhelyről, Máriavölgyből indulunk a Kis-Kárpátok rengetegébe. Felmászunk a Zerge-hegyre, s onnan ereszkedünk le egykori fővárosunkba, Pozsonyba. Átkelünk a Dévényi-hegyen hazánk nyugati kapujához, a dévényi várhoz, majd a Duna túloldalán a Hainburgi-rög Barna-hegyét is meglátogatjuk. Teszünk egy sétát Hainburgban, majd Németóvár ősi temetőjében emlékezünk meg a honvédő pozsonyi diadalról.
Látnivalók / Őrvidék
Máriavölgy
Zerge-hegy
Pozsonyi kálvária
Pozsonyi vár
Pozsony - Szent Márton dóm
Pozsony - Grassalkovich-palota
Pozsony - Vármegyeháza tér
Pozsony - Mihály-kapu
Pozsony - Főtér
Pozsony - Magyar Országgyűlés Háza
Pozsony - Ispotály utca
Pozsony - Országh Pál tér
Pozsony - Kék templom
Pozsony - Petőfi-szobor
Pozsony - Csalogányvölgyi temető
Pozsonyhidegkút
Dévényi vár
Barna-hegy
Hainburg
Németóvár
Негізгі бет Dévényi-kapu - Ahol a Kárpátok kezdődik
Пікірлер: 7