Köszönetnyilvánítás!!
Hálával a szívemben szeretnék köszönetet mindazoknak, aki egy-egy szóval, vagy mondattal, egy fotóval felköszöntöttek Születésem napján! Mindazoknak, akik megbíznak bennem, és velem eggyütt örűlnek örömömben, és bánatomban. Mély hálát érzek, azok iránt is akik minden nap velem vagytok, és hallgatjátok az adásomat a Jóker rádióban. Köszönöm szépen a születésnapi jókívánságokat. Így kevésbé érzem magam kétségbeesettnek a korom miatt. Minden egyes születésnapi kívánság különleges volt számomra. Ezzel még szebbé tettétek a napomat! Áldottnak érzem magam, hogy ilyen csodálatos barátaim vannak. Tisztelettel Orsolya. Amit tudsz, amit látsz,
körülvesz egy furcsa, furcsa külvilág.
Mit csinálsz, mit kívánsz,
mindenki a más szemében lát hibát.
Amit hallasz, amit látsz,
ellentét kapod annak, amit vársz.
Ha igen, ők mondják: nem,
azért, hogy az ellentmondás meglegyen.
Ha segítőleg nyújtod ki a két kezed,
úgy néznek rád, mint aki éppen vétkezett.
Ha megpróbálnál letörölni könnyeket,
elfordulnak gyanakodva, mért teszed.
Azt mondom, csak tegyed,
ne haljon ki belőled a szeretet.
Végül is megértenek,
a szeretetre éhesek az emberek.
Amit hallasz, amit látsz,
ellentét kapod annak, amit vársz.
Ha igen, ők mondják: nem,
azért, hogy az ellentmondás meglegyen.
Hogyha segítőleg nyújtod ki a két kezed,
úgy néznek rád, mint aki éppen vétkezett.
Ha megpróbálnál letörölni könnyeket,
elfordulnak gyanakodva, mért teszed.
Amit tudsz, amit látsz,
körülvesz egy furcsa, furcsa külvilág.
Mit csinálsz, mit kívánsz,
mindenki a más szemében lát hibát.
Amit hallasz, amit látsz,
ellentét kapod annak, amit vársz.
Ha igen, ők mondják, hogy nem,
csak azért, hogy az ellentmondás meglegyen.
Amit tudsz vagy amit látsz,
körülvesz egy furcsa, furcsa külvilág.
Hogy mit csinálsz vagy mit kívánsz,
mindenki a más szemében lát hibát.
Amit hallasz vagy amit látsz,
ellentét kapod annak, amit vársz.
Na de ez nem érdekes,
hiszen az emberek megértenek.
Amit tudsz vagy amit látsz,
ellentétét ...
Негізгі бет De furcsa ez a világ.........Kovács Kati...............Orsolya.
Пікірлер: 6