Nagyon jól összefoglaltad a tudnivalókat. Remek a traktor. Így videón keresztül lehet hogy rosszul látni, de szerintem jobb lenne ha 3 fejet húznál kissebb osztással. A videó alapján mintha 45-ös ekefejek lennének. 3x30 is ugyan annyit visz, csak jobban eloszlik a felszakítandó talaj 3 kissebb fejen, mint 2 nagyon, emiatt könnyebben lehet húzni ilyen betonban. Én az oldal feszítőket szinte soha nem szoktam meghúzni. Majd az ekenád a helyén tartja. A z tengelyel szépen be lehet állítani az első fej fogását, főleg ha jobbra-balra lehet tologatni. Ha jól sikerül minden, és az ekenád párhuzamosan fut a traktor hossztengelyével, gyönyörűen lehet szántani mindenféle ellenkormányzás nélkül. 2014- ben ekét cseréltem, és szórakoztam vele eleget mire kiforrta magát. Amint sikerült előkaptam a mérőszalagot és leírtam mi hogy/merre van tekergetve. Mikor elkezdek szántani, előkapom a cetlit, mindent a helyére tekerek még eke nélkül aztán goo. Nyitó barázdával pont a videódon látottak miatt nem szoktam játszani. Elsőre ferdén álló ekével húzok egyet, és másodjára mindig kiforrja magát valahogy.
@jozsefbulikhorni4597
Жыл бұрын
KV
@TheTisler
4 жыл бұрын
Ügyes vagy, teljesen korrekten elmondtad a beállítás menetét.A talaj meg teljesen olyan vért izasztos kötött agyag mint nálunk csak itt feketében.Mikor még anno az 50-esel nyomtam én is nem volt ritka a a 40-45 lityi gázolaj fogyasztás /hektár. ("zúg a traktor szánt az eke")ja meg este már a fejem is a jó kis iván zajától.
@ervinszeder2926
4 жыл бұрын
nagyon jó lett a videó de szeretnék mondani még két jó trükköt el állítódás ellen a feszítőlakaton a harmadik ponton és keresztirányú viszintességet állító lakatokon szokott kontra lenni amit ha kész a beállítás lekontrázol a másik pedig a bal oldali lakatot alul úszóban kel tenni mert az a kerék folyton egyenetlen talajon megy és ki emelgeti az ekét a földből örülök hogy van ilyen ember aki elmondja ezeket és ismeri az antislepet csinálhatnál még sok fajta bemutatót
@marcellm590
4 жыл бұрын
Üdv! Természetesen a függesztő és feszítő lakatokon nekem is van kontra anya, csak a videóban nem akartam a kontrázgatással szenvedni.
@csabahazi8215
4 жыл бұрын
Engem is érdekelne nagyon a csúszásgátló működtetése :)Jó bemutató videó lett!
@istvanistvan3689
4 жыл бұрын
Nagyon jó lett, csak gratulálni tudok !
@istvan19672
8 ай бұрын
Köszönöm, nagyon hasznos video volt ez!!!
@Robert89208
4 жыл бұрын
Első ekefej fogásszélességét nem feszítő lakatokkal kell beállítani, hanem az eke és a traktor által bezárt szög módosításával. Legyen az Z tengely, vagy sima húzótengely, stb. Persze ez csak akkor fog működni ha szabadjára engeded az ekét a feszítő lakatoktól, és így fog kialakulni az eke és a traktor közötti tökéletes párhuzam. Magyarra lefordítva ha menetirány szerint balra tolod ki az eke farát akkor nagyobbat fog majd az első ekefej, ha jobbra tolod ki, akkor kisebbet, mivel az ekenádak úgy fogják kényszeríteni a szabadjára engedett ekédet, hogy párhuzamba hozza saját magát. Iskolába aki meg akarta húzni ekénél a feszítő lakatokat, az oktató kéztöréssel fenyegetett. ;)
@sandorgyenei2428
4 жыл бұрын
Azért csak van olyan is, aki tényleg tudja, hogy hogyan is kell beállítani az ekét! Sajnos Magyarországon a tapasztalataim szerint jó, ha tízből egy ember tudja jól a beállítás menetét. Laza lakatokkal történő szántást a többség el se tudja képzelni. És csodálkoznak, amikor a feszes lakatokkal ökörhuggyozás szerű lesz a barázda.
@Robert89208
4 жыл бұрын
@@sandorgyenei2428 Igen, egy így is van :) De akinek nem lehet megmagyarázni, az szenvedjen csak még sokáig vele. Egyébként sokan megfogadják a tanácsom, és az első nap után, úúhh meg áhhh, milyen jól viszi a gép :)
@sandorgyenei2428
4 жыл бұрын
@@Robert89208 pontosan ugyan így vagyok én is, mint te. Aki elfogadja a tanácsom, az csak ámul, hogy de hát ez így sokkal jobb. :)
@AGROHUTA82
4 жыл бұрын
Super filmik z super maszynkami 😉👍 Pozdrawiam
@martongugg2611
4 жыл бұрын
Tetszik amit csinálsz
@soulbrothers7789
4 жыл бұрын
Time machine !! Still the best !!! Love it !
@soulbrothers7789
3 жыл бұрын
@Cade Harvey we don't care
@Anatolich69
4 жыл бұрын
колесо регулировки глубины нужно сместить во внутрь, так как оно идет по следу тракторного колеса, а соответственно трактор пробуксовывает и получается клея и плуг уходит глубже, поверьте это проверенно.
@szalogabcsa
4 жыл бұрын
Szia! Szerintem a nyitó barázdával vannak gondok... Emlegettél olyat,hogy sarkon járó eke , illetve orrom járó eke! Én átgondolnám ezeket, és azt, hogy melyik segítene a nyitóbarázda említett hibáján , (nagykönyvbe is úgy van). ;) !
@RALLY-HU
9 ай бұрын
A kéziféket minden kiszálláskor behúzod látom 😆😄 Biztos ami biztos...
@laszloszanto6251
2 жыл бұрын
A nyitó barázdát sarkon járatott ekével kell végezni, és a szét szántás befejezése amit nem nagyon szoktak az eke orra állításával a barázda eltűntetésével felyeződik be!
@zoltanorsos7397
Жыл бұрын
Jól elmondtad az egész beállitás folyamatát,csak a hang minőségével van probléma.Mert iszonyatossan rossz a hangfelvétel
@tothjoco2410
4 жыл бұрын
Nagyon jo video lett! A csusza csökkentő berendezesrol is csinalnal egy bemutatot?
@marcellm590
4 жыл бұрын
Hamarosan arról is kint lesz a videó!
@ronaldschroder1260
Жыл бұрын
Super schönes Teil 👍
@user-yw1hd4pl1n
4 жыл бұрын
МТЗ-52. Russian super traktor. Молодец парень
@user-ed1ge4ex6r
4 жыл бұрын
Мтз52 ето минск белорус к росии нечего неимеет !
@user-yw1hd4pl1n
4 жыл бұрын
@@user-ed1ge4ex6r за ьугром для них это Россия. Не обежайтесь
@user-yw1hd4pl1n
4 жыл бұрын
Завод приСССР строился
@user-ed1ge4ex6r
4 жыл бұрын
@@user-yw1hd4pl1n я не обижаюсь так как я из укранини но трактор белорус
@istvann.3796
4 жыл бұрын
Hm... Más elképzelésem van a szuper traktorról. Ezek a traktorok 2019-ben inkább a 'szegény' ember, amire telik kategóriája. Sajnos! Ez a traktor csak egy dolgot nem vesz figyelembe . Az emberi tényezőt!
@kalap7302
4 жыл бұрын
A beallitas után is csavarja a szántás felé ugyanúgy a gépet.
@schmalzel86
4 жыл бұрын
igen, nagyra megy az eke, valami még nem stimmel...
@zsoltnyitrai1685
3 жыл бұрын
Csak ez nem nyitobarazda!
@Nikki21857
4 жыл бұрын
лайк і підписка гарний тракор надіюсь взаємно
@0-4292
4 жыл бұрын
хороший мтз52 👍🏻💪🏻 но плуг это хуйня для него надо 3 корпусный делать или 4 х
@aleksandr8263
4 жыл бұрын
8-40 как раз !Етому пердуну два под завязку и так двома мостами роет
@wasili80
4 жыл бұрын
Да нет,у них по ходу дела тежелая почва,я часто смотрю они с двумя пашут, это Венгрия,в поляков за частую песок так они и по 4 корпуса цепляют
@rauf2755
4 жыл бұрын
@@wasili80 угу вы прави у нас в Таджикистане город где я живу МТЗ 82.1 тоже двух корпусов сепляют тяжёлая земля
@horvathagro6192
4 жыл бұрын
már rég elhagyni kellett volna az ekét nem beálligatni....
@horvathagro6192
4 жыл бұрын
@@kareszjobbagy602 meséld már el nekem a notill miért zsigereli ki a földet? az ősi módszer egy elavult talajromboló művelésmód ami tönkreteszi a talajéletet teljesen és csak egyre több műtrágyával tartható fenn...
@horvathagro6192
4 жыл бұрын
@@kareszjobbagy602 én se vitázok, mert beleuntam. én szerves trágyázok, szinte semmi földmunkával. max 1q műtrágyával és a profitom sokkal több mint a szántogatósoknak... kíváncsi leszek idén hogy szántod fel a 0 csapadékos sziklakertet...
@horvathagro6192
4 жыл бұрын
@@kareszjobbagy602 nagyon egyszerűen egy rövidtárcsával bekeverem, és sokkal jobban hasznosul mintha leszántottam volna az élettelen talajom mélyére ahol semmi nincs ami lebontsa és felvehetővé tegye a növényeim számára... eső meg jött idén is csak áprilisban. majd ha egy szinttel feljebb lépsz és eldobod az ekét beszéljünk...
@horvathagro6192
4 жыл бұрын
@@kareszjobbagy602 te nagyon el vagy tévedve az a baj, a szántás zsigerli és rombolja a talajt nem az amit én csinálok. fogalmad sincs mit beszélsz ez tökéletesen látszik az írásaidból... nekem 3-3,5%os humuszaim vannak. neked szerintem meg még csak a közelében sem... és elég baj az hogy 4 generációs ként még csak itt tartasz az ekénél, de csináljátok csak így az 5.nek már nem lesz földje...
@mgn4937
4 жыл бұрын
Жкопоп
@raduzsarkozi9343
4 жыл бұрын
Hát eszt nem nagyon sikerűlt be álitani nagyon erőlkődik az mtz eszt a 2 fejes ekét alap járatban vinie kéne !!
@marcellm590
4 жыл бұрын
Attól függ milyen az a 2 fejes eke. Milyen talajban, és hányadik fokozatban ? Ezek az ekefejek egy középmélyszántó IH-10-720 ekéről származnak. Csak viszonyításképpen, ilyennel dolgozott nálunk a K-701 -es traktor 6 ekefővel ! Egyébként 1. és 2. fokozatban simán viszi alapjáraton, de akkor nincs meg az eke minimális munkasebessége. XD
Пікірлер: 49