Ellátogattunk a Gourmet fesztivál keretein belül egy kisebb gasztro túrára, ahol idén a 'Női Energiáké' volt a főszerep. Ebben az évben olyan női séfek, cukrászok, pékek, kistermelők kaptak főszerepet, akik talán kevésbé kerülnek előtérbe, a hagyományosan inkább férfiak által dominált szakmákban. A fesztivál május 24 és 26 között látogatható, a Millenáris Parkban.
Be kell férfiasan vallanunk, hogy utunk 8 stációjából nem sikerült az összeset teljesíteni. Valahol a 7.-nél kipukkadtunk. A tesztelés folyamatába megalapozott, teljes-mértékű laikussággal vágtunk bele. Előételként a két féle hússal töltött, homár olajban áztatott paprikától indultunk, folytatva a rágógumi habbal és felfújható léggömbkutyával díszített koktélokkal, egészen az indokínai konyhánál beteljesítve kulináris kalandunkat. Itt a falatnyi mennyországként önkényesen aposztrofált Szent Jakab-kagyló sem maradhatott el. Végezetül pedig egy részben 10 éves blended scotch whiskyből készült koktéllal koronáztuk meg az eseményt. Az ízek harmóniája szinte minden étel költeményben jelen volt, a sós-édes-savanyú ízvilág balanszírozása pedig törvényszerű minden tálon a haza gasztronómia krémjével. Árérték arányban nem titkoltan nem a legolcsóbb eseményről beszélünk. Tapasztalataink alapján átlagosan 3000 és 5000 Forint között költöttünk kóstolónként, ami talán a mai fesztivál árakhoz képest nem is számít horrornak. Ha az adag mennyiségét nézzük, akkor mindenképp, ezért kifejezetten az ínyenceknek ajánljuk.
Olvasd el a híreket! index.hu/
Lájkolj be Facebookon! / indexhu
Kövess minket az Instagramon! / index.hu
És már TikTokon is! / index.hu
A videó 2024.05.25-én jelent meg az Index.hu oldalán.
Негізгі бет Ennyibe kerül jóllakni a Gourmet fesztiválon
Пікірлер: 28