Hajnali 4-kor felkel, hogy eljöjjön Siófokról Budapestre, hogy aztán órákat sorba álljon egy bolt miatt, ami később is ott lesz. Majd ha épp ruhát vásárol, megint sorba áll legalább 1 órát a próbafülkéknél és végül a kasszánál is vár kb. fél órát. Ahelyett hogy eljönne pár nappal később és fele ennyi idő alatt megoldaná. Azt is hallottam az önkényesben, h Csízi Ági megszólított néhány sorban állót, mégis hogy van ennyi szabadideje és a többség azt mondta, szabadnapot vett ki. EGY BOLT MIATT!!!! tudom elcsépelt, de megértünk a pusztulásra
@kItina0
3 ай бұрын
Pont aznap itthon mondtam a páromnak, hogy biztos vagyok benne, hogy valamelyik barom szabadnapot is kivett azért, hogy ott legyen a megnyitó napján.. Itt lakom az aréna mellett 15percre, de majd elmegyek jövő héten és megnézem mi ez a nagy hype :D
@danielvarga6592
3 ай бұрын
@@ketz1337 azért írják ezt mindenhova, mert ez hozza a lájkot. Ilyekor azt érezheti az ember, hogy különb a másiknál, de direkt általánosít, hogy ne tűnjön sznobnak.
@janoshajdu4915
3 ай бұрын
Egyébként 1-2000 ember volt ott. Mi ebben a meglepő, hogy feljön valaki Siófokról, amikor nagyon sokan ugyanezért a boltért Bécsbe mentek ki szombatonként (külön buszút is volt szervezve oda), vasárnap boltzár van ott, úgyhogy el tudom képzelni, hogy valaki ezért szabadnapot vesz ki, ahogy mondjuk szerintem egy bécsi shopping miatt is. Egy siófokinak ez akkora ugrás, mint egy fővárosinak Bécs
@zolibest
3 ай бұрын
Veszélyesek 😂
@sergiosecreto3189
3 ай бұрын
hát itt tartunk .... ma ez a menő
@gaborlenart8244
3 ай бұрын
Szóval Ráhel mondta hogy kevés a luxus bolt és akkor most megnyílt a Primark? A két hír egymás után zseniális mondhatni "Jólvanezígy!"
@kataszabo3470
3 ай бұрын
Most belegondoltam, hogy egy heti megafon reklám költés 5x több, mint az éves szociális munkás fizetésem 35 év munkaviszony után. Kicsit okádnom kell...
3 ай бұрын
Nincs elég luxibolt? Ezek szerint Réjcsölke nem vásárolt még CBA-ban vagy Reálban...
@kiszeg
3 ай бұрын
Az asszony is mindig drága helyekre akar járni, szülinapján kiviszem a benzinkútra.
@Pekka.Pekka.1296
3 ай бұрын
@@kiszeg Ez nagyon AlBundy-s 😂
@RohadoNarancs-yy4ih
3 ай бұрын
Az a gáz mi keresünk szarul szóval a Spar is drága már nekünk. Akkor egy komolyabb luxus boltrol nem is beszélve egy Rolex és társai 😂 Mészáros és társainak az is aprópénz lenne
@ferencfrank1378
3 ай бұрын
10 perce állok a mosatlan felett, várva hogy el kezdhessem..
@paulp7731
3 ай бұрын
Dógozzá mert elver a zassztony.
@PPOOPP33FREEMAIL
3 ай бұрын
"elkezdeni" egybeírandó szó
@_viktro
3 ай бұрын
Rakottkel lesz az ebéd
@dodimacko
3 ай бұрын
Tolom a budit, megiszok egy csomo vizet, aztan mehet a mosatlan👏🏻
@Pekka.Pekka.1296
3 ай бұрын
😂😂😂
@leventenemecz7146
3 ай бұрын
Én csak üdvözlöm a srácot a balesetin, aki mellett nézte a Jólvanezígyet 🎉😂❤
@csillag.jessica9539
3 ай бұрын
Amúgy a pesti tömegközlekedés tényleg kurva jó más európai nagyvárosokhoz képest. 2 percenként metro, ami nem késik. A vidéki közlekedést viszont inkább hagyjuk😢
@azelaz5053
3 ай бұрын
A Csoki csoki elég menő lenne
@monosapiens01
3 ай бұрын
Azt lehetne a csomagolásra írni, hogy" "Nekem mindig igazam van."
@attilakovacs3284
3 ай бұрын
Csoki szelet 😅
@NiceRRRR
3 ай бұрын
Jó reggelt lipcsik. Munkára fel mert papának elfogy a közpéze
@tamasberki7758
3 ай бұрын
A csodaszarvas helyett lehetne egy tál gulyás, vagy egy sajtos tejfölös lángos a NASA-s felvarrón
@The.Original.VegaPoker
3 ай бұрын
Unidentified Flying Lángos és a reszelt sajt darabkák lenne a csóvája...
@magasrichard1503
3 ай бұрын
Vagy egy Kőbányai
@bodizsofia9961
Ай бұрын
Olyan totemállatot nem találtak, ami repülni is tud? A turul, kerecsensólyom adekvátabb lett volna szerintem...
@karolybaksai2245
3 ай бұрын
Már pont írni akartam, hogy mi itt vagyunk, és Ti? Itt lesztek? 😅😇
@freebirdcsatornaja
3 ай бұрын
Ausztráliában, 2 hónap sátorban élés közben jöttem rá, hogy mennyire nem para a kontinens. Nincs veszettség, Lime-kór, nincs medve, egyáltalán nem akar megölni semmi :D minden mérges/csípős állat elkerül, ellenben a madarakkal, gyíkokkal, kengurukkal (bár ők is alrébbugrálnak), akik mindenhol ott vannak. Csodás hely
@Pekka.Pekka.1296
3 ай бұрын
El kell jutnom oda!
@RohadoNarancs-yy4ih
3 ай бұрын
Az mondjuk merész, pedig annyira mondják hogy sok a póki, skorpió stb sátorban eléggé vad lehet 😂
@k0dani
3 ай бұрын
A bushcraft eredendően nem azt jelenti, hogy felszereléssel kint vagy a természetben, hanem a természetben való életvitelszerű tartózkodást jelenti, a természet adta lehetőségek szerint, minimális modern eszközzel. Sokan túlélősdinek is nevezik, de ez annál több.
@19625
3 ай бұрын
Indíts el egy random bushcraftos videót és rögtön lesz 2-3 kés, balta, bicskafűrész, ponyva, szikravető, még egy bicska mert vágó eszközből sosem elég, paracord, hobo kályha stb. Egy átlag turista, ha kint alszik, kisebb felszereléssel megy neki az erdőnek, mint egy átlag bushcraftos (és félreértés ne essen mindkettőnél modern cuccok vannak, mert szikravetőt és ponyvát ugyanúgy nem találsz az erdőben, mint gázfőzőt és sátrat) Papicának van egy "interjúja" az egyik barátjával, aki végigjárta a kék kört (OKT + AK + RP-DDK), abban látszik mi az a felszerelés, aminek tényleg értelme van, főleg ha menni kell (itt NEM a világvégére gondolok, hanem arra hogy "A" ponton kelsz és "B" ponton fekszel le). Szerintem ez egy jó hétvégi program, jól fordítja a természet szeretete és tisztelete felé az ember szemléletét, ha jó csapatot sikerül találni; de nem szabad többet belelátni és főleg nem kellene lenézni a többi erdőjáró embert. Azért az hozzá tartozik, ha kimegyünk "csövelni" (bivakolni) én is a diszkoszt és a kotyogóst pakolom be nem pedig a gázfőzőt meg az instant kávét :D
@nagyiii7624
3 ай бұрын
@@19625 A youtube-os bushcraftolás már nagyon rossz irányba ment, sokszor olyan emberek csinálnak videókat, akik a videózáshoz jól értenek, a bushcrafthoz meg csak alap szinten, és ez teljesen megtéveszti a nézőket. A kéktúrázást meg szintén nem lehet összehasonlítani a bushcraftal, vagy csak annyira mint almát a körtével, teljesen másról szól, azt leszámítva, mindkettőnél kimész az erdőbe és esetleg kint is alszol. Abban egyetértek, hogy nem kéne lenéznie senkinek sem a többi embert, pl. a fenti videó készítői is kissé lenézően beszéltek a témáról, vagy az ezzel foglalkozó emberekről, ami nem volt korrekt.
@k0dani
3 ай бұрын
@@nagyiii7624 egyetértek veled
@k0dani
3 ай бұрын
@@19625 Szikravetőre vannak más alternatívák, nyílván a környezet határozza meg, de lehet tüzet csiholni. Paracord helyett a természet nyújtotta növényeket lehet használni, legjobb a csalán, kender, fa kérek bizonyos részei. Gázfőző ha már raktal egy tüzet... Sátor? Milyen bushcraftos videókat néztél ahol sátor volt? Van tapasztalatom a susnyásban, nem is akarok ezeken vitatkozni, de például ezért nem vagyok tagja egy ilyen közösségnek sem vagy közösségi oldalnak sem(voltam) mert meguntam, hogy az is bushcraftnak számít, ha kimegy az ember a kertvégébe szalonnázni. Nem nézek le senkit, csak a szezon meg a faszom. Ajánlom a Primitive Technology csatornát.
@19625
3 ай бұрын
@@nagyiii7624 Nem hasonlítottam össze a kéktúrázást a BC-al, javasoltam egy videót amiben Papica beszél egy másik sráccal (mind a ketten BC-osok, Rosen végig járta a kék kört), aki a felszereléséről beszél. Nekem sem Judit, sem Ádám nem tűnt lenézőnek. Egy addig ismeretlen szubkultúrával találkoztak, és így is beszéltek. Képzeld el, hogy először találkozol raverekkel vagy goth metálosokkal (akik persze teljesen más vonatkozásban, de szintén a társadalom egy kis, adott körülmények között jól elhatárolható, csoportját alkotják) és arról kell véleményt alkotnod. [OFF]: az almát a körtével (ismerem ezt a kifejezést, de rettenetesen triggerel) össze lehet hasonlítani és úgy is, hogy annak értelme legyen.
@RudolfToth
3 ай бұрын
Az M0-nak az volt a célja, hogy az átmenő forgalom elkerülje Budapestet. Ezzel szemben egyes szakaszai fizetősek lettek, tavaly óta pedig majdnem az egész.
@mr.d.rawlee
3 ай бұрын
Van ez a kifejezés hogy szükséges káosz. Judit nagyon jól megteremti ezt :D :D Én nagyon adom a formáját :D
@GBRBG77
3 ай бұрын
Ádám, valószínű hogy az M0 autóúton mentél ami díjköteles. Ha a Ferihegyi repülőtérre vezető úton - nem díjköteles - mentél ki a repülőtérre akkor a 4-es főút és az M4-es autóút közötti kicsi szakasz ingyenes, de ha elbaszod és nem kanyarodsz le a repülőtérre akkor ráhajtasz az M4 autóútra ami díjköteles. És amúgy nem Mészinek fizettél! Az M0 és az M4 budapesti szakasza nem került Mészihez. Ezek problémás utak ahol nagy a forgalom sokat kell dolgozni a fenntartása sokkal komplexebb. Ilyet nem vesz át Mészi.
@GBRBG77
3 ай бұрын
Javaslom a car sharinget vagy a pest VÁRmegyei éves matricát. Ha idén volt és ha jól tudom van pótdíj maximalizálás.Nem kellett volna befizetned a 100 rongyot ha megveszed az éves országos matricát.
@oznorbert1748
3 ай бұрын
Később lehetne, hogy néha 3-an lesztek egy-egy adásban? Csoki hiányzik de Juditot is szeretem hallgatni 😀😀
@Borjan79
3 ай бұрын
Csak helyesbítés, hogy Fogarasi Árpád egyedül építette tudtommal és Szalacsi Sándort csak megkérdezte a riporter mert talán szomszédja. Valahogy így magyaráztaki Árpi.
@ilonakocsis2311
3 ай бұрын
Napi 8,5 dl volt a napi engedélyezett folyadékmennyiségem, ami tartalmazta a kávétól a gyümölcsben lévő folyadékot is, 35-40 fokban megvan a maga varázsa. Tisztelet a vesebetegekndk!❤
@Barkas18O
3 ай бұрын
35:35 Gyerekként mi is építettünk bunkit. Kukázott cuccokból a játszótér alatti erdőbe építettük rennerengeteg óra volt és imádtuk. Mostmár ezt nem lehetne, mert jajj el vágja a gyerek a kezét. Tiszta sebek voltunk ronyos volt a nadrágunk és igen késsel, gyalogsági ásóval, meg baltával építettük fel szülők nélkül, és mégis megmaradtunk. Nem kellene túlfélteni a gyerekeket.
@jj24973
3 ай бұрын
Van kettő buszjárat is a repülőtérről. 100E, 200E. Mondjuk szerintem nincs különbség, hogy a Kőbányai metrónál szállsz le, vagy a Deák téri metrónál. Mindkettő hulladék.
@myszerencse1
3 ай бұрын
A 100E szuper reptéri járat!
@Berry14ish
3 ай бұрын
Car az egész. 2 bőrönddel leszálsz a Népligetnél (Keszthelyről) és 2 átszállással jutsz ki a reptérre. Inkáb Budtaxi 9eFt-ért a Déliből, vagy a Népligetből😢😢😢
@Iszab07
3 ай бұрын
A magyar űrhajózás címerére a guliverklit kellene rárakni
@k0dani
3 ай бұрын
én egyszer spontán elégtem, de már jobban vagyok.
@szabolcskrisko3324
3 ай бұрын
Komoly! Téma: világvége. Első gondolat: És a tàrsasok?! :) Nekem is ez volt. :)
@zsoltnagy5374
3 ай бұрын
Nem tudom hogy tette össze ráhel a tömegközlekedést a luxusáruházakkal?? Azt gondolja hogy majd az arab milliárdosok villamosra ülnek?:))
@gyongyiolah1609
3 ай бұрын
Vesz egy villamost apuka az egyetemista fianak, ahogy a regi viccben...
@Sznfctm
3 ай бұрын
Úgy sztem, hogy évtizedek óta egy másik valóságban él. (Mondhatnánk, hogy nem a "valóság-bolygón"... :D)
@zlanyi85
3 ай бұрын
Itthon lassan kerítésből van a kolbász!
3 ай бұрын
14:01 tuuuudooom gáz, deee… A Primark-nak van online shop-ja és nem kell tolongani! Magic!!! Vagy 3 hét múlva keresd Vinteden
@ythus
3 ай бұрын
Van online shop? Hol? Nem találtam meg.
@daathdorothiel
3 ай бұрын
Túlélő csomagom: egy doboz mogyoróvaj, néhány protein szelet, egy lajtos kocsi vízzel teli. Lehetőleg Jana vízzel. Köszi hogy megoszthattam. 😅😹
@csabanesomjen
3 ай бұрын
Mizse vízzel a többi maradhat.😊
@andormeszaros5942
3 ай бұрын
Felháborító az ilyen késés!!!4!!😡😡
@trapphenci
3 ай бұрын
azt hittem már világvége van, erre tessék
3 ай бұрын
@@trapphencinincs Csoki, szét esik minden!!! Látszik, hogy ki teszi magát bele 100%-kal!
@laszlobudai681
3 ай бұрын
Jólvanezígy mai része = MÁV akármelyik járat 😅
@ItsmeShazam
3 ай бұрын
😁😁
@nemeth_adam
3 ай бұрын
Nekem kevés ruhám van és a többség nagyon régi, többnyire Primarkból vannak és mindig azokat hordom. Munkába menős ingek, normál pólók, edzős cuccok, otthoni melegítők stb. Ehhez képest októberben vettem egy nadrágot esküvőre többtízezer ft-ért, és saját magát befestette, a fenekén lévő bőrcímke festéket oldott. Illetve ELSZAKADT wtf, önszakadt a puccos márkás nadrágom. Sajnos nagy merészség kell drága ruhát venni, mert szűkös az ember költségvetése, és egyáltalán nem garantált a minőség. De pl miután a sok éve 5K-ért turkált Calvin Klein nadrágomat széthordam, ugyanolyat vettem teljes áron újra 30K-ért mert azt már kitapasztaltam hogy mennyire strapabíró, ezért nem volt rizikó. Szóval amit mondani akarok, kisebb fájdalom ha az olcsó ruhám megy szét, már amennyiben szétmegy.
@robzar6140
3 ай бұрын
Nyilván annyiért kell ruhát venni amire futja a pénztárca. Ez itthon nagyon nem teljesül, foleg fiatalok koreben ruha=statusz. Ami szerintem téves a kommentedben, hogy attól mert egy nagyobb márka drágább termékét veszed, az ennyitől még nem válik minőségibb termékké. Nem a márkajelzésre kell menni, hanem a minőségi ruhadarabokat kell megkeresni.
@nemeth_adam
3 ай бұрын
Egyetértek, erre gondoltam én is.
@Kirstina80
3 ай бұрын
Én Primarkos cuccokat régebben edzeni vettem, kb csak arra volt jó. Ma már edzeni se vásárolok onnan semmit. Nagyjából egyszer hordhatóak a dolgok, az anyaguk pocsék, egy-két mosás után teljesen elveszítik a formájukat, kinyúlnak, eresztik a színüket, bolyhosodnak, kifakulnak. Az egyik legnagyobb szeméttermelő cég a világon.
@mariapilipecz6101
3 ай бұрын
Több, mint ötven éve egy gömbvillám bejött a szoba nyitott ablakán, keresztüllebegett a szobán, a konyhán- és távozott a konyhaajtó nyitott kisablakán. Anyámmal voltunk otthon, mozdulatlanul, ámulva követtük szemünkkel a csodás, vakító színekben örvénylő fénylabdát. Kiégett az összes elektromos vezeték...- de ezt csak később vettük észre, ott azonnal nem volt semmi hang, vagy egyéb jel. Sokszor eszembe jut, milyen mázli, hogy nem próbáltam megérinteni a csodaszép játéknak tűnő lassan lebegő gömböt.. hajrá fiatalok, jók vagytok! 😊
@acceptitfinally792
3 ай бұрын
Imádom ezt a csajt! Amióta Judit van, azóta gyakrabban nézlek titeket! ❤
@jozsefsz3679
3 ай бұрын
Mondjuk egy úgynevezett "luxusmagazinban", minek kell beszélni a tömegközlekedésről?
@gegenyjanos5216
3 ай бұрын
40:25 nektek már van CSOKI-tok 😁
@peterpalos2134
3 ай бұрын
40:26 De hisz "Csokitok" már van😘
@fakeid90909
3 ай бұрын
ádámnak nagy mániája, hogy nincs kotottpalyas a repülőtérről, gondolom a ferihegy nevű vonatallomas az valami félreértés lehet... 15-20p alatt bent van a nyugatiban
@anitaszabo3028
3 ай бұрын
Az az állomás a Ferihegy 1-nél van. A Liszt Ferenc repülőtérnél nincs kötöttpályás közlekedési eszköz.
@t.t.b07
3 ай бұрын
Szia! Ferihegy vasútállomás az 1-es terminálnál van, ami jelenleg nem működik. A 2-es terminálnál zajlik az utasforgalom, így ha vonattal szeretnél bejutni a Nyugatiba, először fel kell szállnod a 200-as buszra és Ferihegynél leszállni, majd átszállni a vonatra. Így valóban félrevezető, pedig csak egy kicsi kéne, hogy vonattal be lehessen jutni a belvárosba a repülőtérről.
@fakeid90909
3 ай бұрын
@@t.t.b07 tehát van kötöttpályás és be is lehet vele jutni a belvárosba, csak nem egyből a birkák szájában van a megállója a kettes terminál kijáratánál. nem állítom, hogy ne tudnék ennél kényelmesebbet vagy praktikusabbat kitalálni magamtól, de a nincs egyszerűen nem igaz. én attól függően szállok le a vonathoz vagy a metróhoz a 200asrol, hogy a város melyik részébe mennék a reptérről, mert a zónázók mostmár egész sűrűn járnak, tehát a nyugatiba még átszállással együtt is nagy eséllyel sokkal előbb beérek, ha nem pont a pofám előtt ment el a vonat.
@fakeid90909
3 ай бұрын
@@anitaszabo3028 lásd a lentebbi választ.
@zetor2K
3 ай бұрын
Az a felüljáró, ami az egyes terminálnál van, meg olyan, mint amit vagy 20an telkibeszartak, fentről-oldalról.. _Én_ nem mennék át rajta a Ferihegyi úton át, inkább keresztbe a 2x2 sávoson...
@laszlostampf3586
3 ай бұрын
földút közepén egy fa padot - zseniális
@ixub000
3 ай бұрын
Munch nagyon jó. Sokat használjuk. Gyulán a szállásunk konkrétan egy pékség mellett volt, minden reggel ott muncholtuk a reggelinket.
@lyanoka362
3 ай бұрын
13:24 A siófokiak nevében kérek elnézést.
@gabormolnar4549
3 ай бұрын
😂😂
@aztecGin
3 ай бұрын
Űrhajósok téma: Farkas Berci és Magyari Béla a kilövés napja előtti este tudták meg, hogy melyikük megy. Kegyetlen dolog ugyan, de szükséges.
@zoxtoPictures
3 ай бұрын
Külföldön élek. A primark minősége a legrosszabb ami lehetséges. Szörnyen kényelmetlen , rossz minőségű cuccok… egyszer vásároltam ott. Másnap vissza vittem mindent…
@kaszas5
3 ай бұрын
1:26 mondjuk egyszerű ez a dolog éves Pest megye matrica 5000 :) és bárhol mehetsz vele na de mindegy vissza a műsorhoz ….❤🎉
@traube79
3 ай бұрын
6660 Ft már.
@norbertimre8463
3 ай бұрын
imádom őket,tényleg....de ahol....2500ft a minimum adható támogatás....ott teljen már kérem egy éves megyeire.....az én 1000ft-om derogál nekik😂❤
@csabapajer9544
3 ай бұрын
A dublini reptérre sincs kötöttpályás blcsatlakozás, viszont van 600 db busz (helyi és tavolsági is - ez utóbbi is bemegy a belvárosba) és fun fact, egységáron (zóna ár), nem pedig a normál vonaljegy többszöröséért. Ugye, rablógeci BKK?
@fchris82
3 ай бұрын
A BKK egy veszteségesen, egyáltalán nem profitorientáltan működő "cég". Így a "rablógecizés" kicsit erős. Gyakorlatilag a reptéri járat veszteségcsökkentő eljárás, ami részben lehetővé teszi a többi kedvezmény biztosítását. Mint a munkakeresők, nyugdíjasok, meg most már a 14 éven aluliak ingyenes utazását. Kicsit belekényelmesedtél sztem, hogy bagóért működik alapból a rendszer, amit a városi és az országos költségvetésből pótolnak ki. Lutonnál csak az a 2 km többe kerül, ami elvisz a vasútig, mert az 5 Font, nem, hogy a bejutás Londonba. Getwicknél külön felára van a vonatjegynek, ha a reptérre mész. Szóval ez még csak nem is egyedi. Ha már reptér és problémák, akkor az pl, hogy az a párszáz méter fizetős autópálya lett, vagy az, hogy nincs kötöttpályás közlekedés. De ezek meg nem a BKK hatáskörébe tartoznak. Ha nem tetszik, és sokallod, piaci verseny van. Mehetsz még taxival, bérelt autóval, vannak különböző shuttle járatok, DE ott van még a 200E busz is, ami elmegy hagyományos vonaljeggyel. Egy 90 perces jegy árából simán bejössz, csak kicsit tovább tart. Szóval ha nagyon skót vagy, megoldható a dolog olcsón is.
@csesznik93
3 ай бұрын
M3-as metró vonalát 30+ éve mikor épült a Káposztásmegyeri ltp. odáig tervezték kivinni, a 14-es villamos csak ideiglenes megoldás volt (elvileg Rákospalota-Újpest vasútállomásig kimegy az alagút…) reptérig is illene meghosszabbítani… lehet mire megöregszem megépül 😅 üdv a IV.-ből
@szilagyiszabolcs9506
3 ай бұрын
10:56 A Primarkban 2017 ben vettem fehér ingeket 4 euróért, hét közben naponta használom őket és még mindig jók, nekem jó tapasztalatom van a minőség szempontjából...
@laszlomolnar2291
3 ай бұрын
Igen a Spar/Interspar boltok is benne vannak, zöldség-gyümölcs, pékáru,Tej-Csemege közeli lejáratos termékek vásárolhatóak a Munch-on.
@lajoshorvath5618
3 ай бұрын
A Megafontól kifelé gurulnak a dollárok. Amit adóforintból vásárolnak …
@_viktro
3 ай бұрын
Magyarországon minden nap prepper day
@airpodsmax1
3 ай бұрын
gyönyörű ez a csaj
@RohadoNarancs-yy4ih
3 ай бұрын
És még okos is..ami kifejezetten jó is szexi
@airpodsmax1
3 ай бұрын
@@RohadoNarancs-yy4ih +1 :)
@ZopcsakFeri
3 ай бұрын
Egy szavazat arra, hogy legyen "CSOKI" a csokitoknak a neve, és Csoki arca lehetne a csomagoláson! Meg valami, ami a nevetésére utal, vagy hogy mindig igaza van :D (edit: áh látom, én vagyok a 149-edik aki erre gondolt)
@pigguinea77
3 ай бұрын
A túlélőcsomagban a kaja csokoládé és magas kallóriatartalmú édesség :D Egy átlagos fizikai munkás 3600 kalóriát elfogyaszt naponta. Nem azzal kell számolni, hogy Ádám egy papírlapot elvisz kocsival egyik utcából a másikba. Fizikai munkáról van szó, túlélésről, tehát nem arról, amit ti csináltok.
@danielkaszas2955
3 ай бұрын
Csoki nagyon kell ide, nélküle qrvagyenge.
@zetor2K
3 ай бұрын
Az Electroworld volt az a "lánc" aminek a megnyitóján összeverekedtek. 2-3 helyen volt csak üzletük, asszem a BP-re bevezető autópályák mellett. Nyitási akcióban volt pár cucc, amit tuti bukóval adtak el - vagy 0 haszonnal - de a többi máson meg bejött a haszon.
@agneseodannemill5602
3 ай бұрын
2004-ben egy floridai hurrikán után valószínűleg én voltam az egyetlen, aki cash-hel fizetett egy káoszos benzinkúton, ahol nem volt áram és mindenki ingyen vihette a benzint a nem használható kártyája miatt. Azóta is egy tisztességes Loser-nek érzem magam.😔Viszont megtanultam, hogy mindig legyen nálam készpénz!
@BoardGamingFamily
3 ай бұрын
epic a vége muzsika :)
@Kispippin1
3 ай бұрын
Mondjuk Eindhoven az a csövi reptér Hollandiában, mint Charleroi, örülök hogy el lehet onnan jutni még viszonylag korrekt módon a vonatig. De Ferihegyre lehetne úgy tekinteni valóban mint a legfontosabb reptér kis Hazánkban, legyen már értelmes közlekedés.
@Sinestronic
3 ай бұрын
Én ma jöttem rá, hogy Judit a magyar Pokimane :D
@larrialiria
3 ай бұрын
érdekeseket mondanak. Nekem van Primarkból ruhaneműm, nem igaz, hogy nem tartós. Van választék, méretben, színben, fazonban. Külföldön.... Itt milyen lesz, nem tudom. Mondjuk aki felment oda nyitásra vidékről, az tényleg síkhülye, mert már nem szalad el az az üzlet. Viszont a kínai szarokat háromszoros áron is megveszik drága butikokban, és már a kínainál sem olcsó....az jó, ugye? A Primarkban méretválaszték is van. Nem lehet mindenki gyermekméretű gyuaszál vastagság. Sajnos :( Szeretlek Titeket hallgatni, de most érdekelne, Ti hol vásároltok ruhaneműt, hogy ezt látatlanban ennyire leszóltátok?
@traube79
3 ай бұрын
Bunkink volt nekünk is! Nagyon jól be volt rendezve..
@balazs.joo90
3 ай бұрын
Angliában élek, majdnem minden ruhám a Primarkból van. Ár érték arányban valóban kiemelkedő, csak a sok sznob lenézi, mert nem Louis Vuitton
3 ай бұрын
Lehet más is rávilágított rá, de ha magyarországon gondolsz egyet és kimész az erdőbe barkácsolni akkor vagy természetvédelmi területen vagy és azért sértessz törvényt, vagy egy magánterületen, ahol azért...szóval aki ilyet akar, vegyen erdőt...🤣
@ChiliVonat
3 ай бұрын
Nekem mondjuk pont csokim van, emlékeim szerint kóstoltátok is, legalábbis hagytam ott Nektek, amikor ott forgattunk Tomival és Petivel : )
@doriftolongsword28
3 ай бұрын
Kiraly outro !
@Katyus14
3 ай бұрын
Angliàban élek,minde városban van Primark. Nem jó minőség de tényleg olcsó. Itt az emberek nagy része max egyszer veszi fel amit ott megvesz,konkrétan volt egy lány aki mondta, hogy mindig új ruhát vesz amikor elmegy bulizni (azaz hetente....) Gagyi ruhák, egyszer kimosod és már következő alkalommal a varrások teljesen elcsúsznak egymástól, pl egy vékonyabb póló felső egyáltalán nem tartja a formáját. Iszonyu hamar bolyhosodik minden darab. Ne vásároljatok onnan ha nem nagyon muszáj.
@barnabastoth1558
3 ай бұрын
Nekem volt egy általános osztálytársam akinek a mai napig az a hétvégi programja hogy felmegy a Pláza mosdóba lefotózza magát és kiteszi instára 😂 és ezt így hetente újra és újra.
@nagydavid9495
3 ай бұрын
Nekem van olyan haverom aki az utóbbi kb 8 évbe heti 2-3x elmegy mekibe vagy kfc-be, lefotózza a kaját és kirakja fészre, és betegeli a helyet hogy ép ott van, oké ez anno 20 éve még elment mikor fiatalok voltunk, de 37 éves emberről van szó :) és minden héten kirakja mintha kb valami egzotikus szigeten nyaralna... Én mondtam már neki hogy szerintem ez gáz, de nem érdekli. Amúgy ezt leszámitva kúrva jó fej ember
@newtom80
3 ай бұрын
36:59 miféle kártya került a kulcstartóra a háttérben? :)
@higgs5877
3 ай бұрын
Amikor az autód futóműve kiszakad egy kátyúban, akkor jusson eszedbe, hogy bohár épp most költi el azt a pénzt egy fb hirdetésre, a te beleegyezésed és felhatalmazásod nélkül.
@esztikornel7805
3 ай бұрын
Megafon: a negatív kommentelők szerves része a koncepciónak.
@blaschuckblas2122
3 ай бұрын
Ádám könyörgöm hallgasd már meg, ha más épp kifejti a gondolatait. Már én vagyok idegbeteg helyettük is, amiért folyton a szavukba vágsz. Borzasztó szokás, mintha nem adnád meg a tiszteletet a másiknak. Nem csak a te mondandód számít.
@szabojoci0071
3 ай бұрын
41:36 van neki, Van neki curtissel közös dala is. :) Egyébként nem rossz
@andraszambo3590
3 ай бұрын
Primark az olcso xar minosegu ruha bolt angliabol....buy cheap buy twice.....
@tothlaszlo7130
3 ай бұрын
Hiányzik a Csoki!(Judit ne hari)
@dezsigrisin318
3 ай бұрын
Nekem Judit❤ fog hiányozni!
@drtrax
3 ай бұрын
Bécsben voltam többször a Primarkban. Több motyóm is már 2-3 éves (pl. Farmer.) és tökéletes még mindig. Gyanítom, hogy a Bécsi még mindig olcsóbb az Áfa miatt... Pepconál jobb szerintem.
@Hungarorum
3 ай бұрын
Napkisülés? De most komolyan, Napkisülés? Kisült a Nap? Ki lehet venni a sütőből? Oda ne égjen? Hát nooormális?
@sellyei92
3 ай бұрын
Ha jól emlékszem a Media Markt volt aki irtó olcsón adott valami porszívót és kis híján tömeg verekedés volt a volt előtt...
@plan.b2
3 ай бұрын
Judit, iszonyat cuki voltál a végén 😁 Viszont Csoki rohadtul hiányzik.
@benczeimi
3 ай бұрын
Nekem az unokatestvér unokatestvér unokatestvér unokatestvére ugyanannyi matrica volt a laptopján, nem vagytok unokatestvérek-e ?
@ThePaulusB
3 ай бұрын
Pontosabban: Szalacsi Sándor volt ő Kocsordról :-) "Kiveszi a viszbül a zoxigént..."
@RichardDZakkant
2 ай бұрын
Primark az angol turkáló amit ott nem tudtak eladni az jött ide eddig, köszi de tényleg 😂
@Pinex-nv4th
3 ай бұрын
Tompos Kátya nyugodjék békében! 🤍🕊
@janosmarta8258
3 ай бұрын
A vége főcímdal nagyon cukker volt by Judit.😊
@endredobi4022
3 ай бұрын
Tudod azt mindig elfelejtitek, hogy a végén nem az fog majd jól lakni aki berendezkedik, gyűjtöget, és raktároz…. Hanem akinek fegyvere van….
@baloghpeter11
3 ай бұрын
Anno az ElectroWorld volt az, (nem a MediaMarkt), ami nagy szenzáció volt, de azóta megszünt, erre jól emlékezett Ádam.
@adamfazekas1101
3 ай бұрын
Akit érdekel a prepper téma és magyar videókat akar nézni, annak ajánlom a nyúlüreg yt csatornát :)
@trissza
3 ай бұрын
A Primarkban ha türelmes vagy, ki lehet fogni elfogadható cuccokat, de a nagyrésze olyan műanyag, hogy 10 perc hordás után erőművet lehetne üzemeltetni azzal az árammal, amit termel.
@laszlozsoltschneider579
3 ай бұрын
Ne legyél naív Ádám ez a lóvé Lölőnek megy 😂
@balinttb
3 ай бұрын
Milyen lové?
@tuleloblogger
3 ай бұрын
Ööö... Van Magyarországon is prepper-kultúra. Igaz, most nagyon elhalkult, de 1100 fős fórumunk van, FB-on 10ezer fős a csoport, talán már több is? Azt hiszem a DW-s prepper riport az már régebbi... Vas Gábor vagy Vasárus Gábor, vagy valami ilyesmi a neve. Ő az egyik moderátor a nagy prepper csoportban? Valami ilyesmi...
@tomrom3028
3 ай бұрын
Ha zavarja, hogy nincs luxusvásárlás, akkor szóljon az apjának, hogy csökkentse a sarcot, mondjuk 27 % áfa csökkentése.
@Order89Hun
3 ай бұрын
Hajrá MMN,2RK,MKKP,Momentum és Tisza!!! Ez a tutti ötös;)Velük lehet egy jobb jövönk.Se job se bal csak előre!!!💛💙💜❤🤍
@ErikaGazdag-xl2th
3 ай бұрын
Ez nem így működik.
@Order89Hun
3 ай бұрын
@@ErikaGazdag-xl2th Tessék?
@ErikaGazdag-xl2th
3 ай бұрын
@@Order89Hun Nemcsak magyarok vagyunk, hanem azon belül más társadalmi csoportokba tartozunk, más neműek vagyunk, más anyagi helyzetben vagyunk, tehát más érdekeink vannak.A pártok ezen csoportok érdekeit külön képviselik, ha együtt, azt kormánykoaliciónak hívják, amit arányos választási rendszerekben simán meg tudnak a pártok alakítani.Vagyis itt a kiindulási pont hibás, s akkor az eredmény is hibás lesz.
@bencehajzer609
3 ай бұрын
Dobok egy izgalmas várost a statisztikába. :) Amúgy pl. Göteborgban ha autózol, kiírják, hogy adott szakaszért mennyit fogsz fizetni. Ha nem regisztráltál, akkor kikeresik az uzembetartót és neki kiszámlázzák az útdíjat, nem a büntetést. Azt akkor kapod, ha nem fizeted ki az alap díjat.
@skandargraunfelorkpap
3 ай бұрын
Szalacsi lesz az a Szalai.
@csabacsernak7445
3 ай бұрын
Tuti az Alpha Industry már kuncsorog, hogy a következő bomber kollekciójára megkaphassa a lángcsóvás csodaszarvast!
@gabriellaveres3275
3 ай бұрын
a mai nap szava Ádámtól: Napkisülés :D
@ricehttp6298
3 ай бұрын
Tiranában 3 Shein boltot láttam csak az óváros peremén.😃😃
@Kep-kockak
3 ай бұрын
36:00 - a Nyár királyi is egy hasonló témában készült film, ajánlom mindenkinek
@KReka-kr8bw
3 ай бұрын
Kérlek, holnap említsétek meg Tompos Kátya-t!
@selymi23
3 ай бұрын
Én megmondom őszintén vártam hogy végre legyen itt Primark. Sok külföldi tiktok videóban láttam milyen termékeik vannak és nagyon izgatott lettem amikor megtudtam hogy itthon is lesz egy üzletük. Én biztos hogy nem rohanom még le. Szerintem majd valamikor nyáron sort kerítek rá és benézek hogy ebbe az országba ezek közül mik jutnak el. Sajnos azt tapasztalom hogy külföldön egy pepco is jobb az itthoni felhozatalnál.
@hyenahun
3 ай бұрын
Van buscraftos kihivás: kimennek az erdőbe és a lényeg, hogy ne fogyjanak. YT-n van video 2en kimennek Kanadában az erdőbe és még ott is necces volt, nemhogy a Mátrában. kzitem.info/news/bejne/zHicr5unkKWIinosi=db52_67qv1IRaLtF
Пікірлер: 416