Az Élményközpont két egységből áll: a Természet Háza Látogatóközpontból és a Festetics Imre Állatparkból.
Természet Háza: Természetismeret a négy fal között? Igen! A látszólagos ellentmondás ellenére izgalmas program az egész családnak találkozni a Keszthelyi-hegység élővilágával úgy, hogy egy tapodtat sem kell kirándulni. Kisemlősökkel, gombafajtákkal, rovarokkal, fákkal és cserjékkel, domborzati makettekkel ismerkedhetünk, interaktív és hagyományos formában.
Festetics Imre Állatpark: Festetics Imre a Georgikont alapító György testvére volt, és nagyon úgy tűnik, náluk családi hagyomány volt az érdeklődés a biológia iránt. György mezőgazdasági iskolát alapított, Imre pedig juhtenyésztéssel foglalkozott, és e tevékenység közben tett megfigyeléseit egy mezőgazdasági szaklapban megjelent cikkben összegezte. A megfigyelései gyakorlatilag a természet genetikai alaptörvényei. Ő az első szakember, aki a genetika szót használta. Ki másról is nevezték volna hát el ezt az őshonos magyar fajtákat bemutató állatparkot?
BalatonBike365-ös kerékpáros szervízcsomaggal (kulcskészlet, gumileszedő szerszám, láncolajozó spray, pumpa) rendelkezünk, mellyel ingyen ki tudjuk segíteni a kerékpáros turistákat egy váratlan meghibásodás esetén. A szolgáltatás ingyenes!
www.balatonbik...
Негізгі бет Festetics Imre Élményközpont - a BalatonBike365 kiemelt partnerei
Пікірлер