Fonográf koncert 2018.02.16. Papp László Sportaréna
A legendás zenekar erre az egyetlen eseményre áll össze, nem tervez sem turnét, sem lemezt.
14 év kihagyás után február 16-án újra együtt a legendás Fonográf zenekar! Az eredeti tagokkal színpadra lépő csapat koncertje azért is különleges, mert a két éve visszavonult Szörényi Szabolcs is újra húrok közé csap.
A Fonográf az egyik legjelentősebb és legsikeresebb magyar rockcsapat volt az 1970-1980-as években. Legismertebb tagjai Szörényi Levente, Bródy János és Tolcsvay László. Dalaik kapcsán egy hetvenes évek végi reklámkampány miatt a country rock-ot szokták emlegetni, de igazából a kor szinte minden zenei irányzata hatott rájuk. Különösen a hard rock és a progresszív rock motívumai mondhatóak még erősnek. A zenekar 1973 szilveszterén alakult. Nevét az Illés-klub újságjának címéről kapta, melyet Bródy János szerkesztett. 1974 és 1981 között Koncz Zsuzsa valamennyi lemezét ők készítették, összesen hét albumot. Közreműködtek továbbá Kovács Kati és Halász Judit lemezein. Bejárták Európát, Ázsiát és Kubába is eljutottak.
Aktív korszakuk alatt összesen 7 stúdióalbumot készítettek, de emellett számtalan kislemezzel is megörvendeztették a rajongókat.
A zenekar nevéhez fűződik számos ismert magyar film dallama is: Egészséges erotika, Pókfoci, Vasárnapi szülők, Csók anyu, Árgyélus királyfi és Tündér Ilona, Moziklip, István a király, Fehér Anna stb.Bródy János szerint a Fonográf rendkívül kreatív alkotói munkaközösség volt, több mint zenekar. Szörényi Levente pedig azt mondta, hogy míg az Illés együttes a beat őserejét képviselte, a Fonográf rendkívül cizellált és igényes zenét játszott, a hangszeres produkció mellett kristálytiszta vokállal.A country and eastern stílust képviselő Fonográf (Szörényi Levente - ének, gitár; Bródy János - steel gitár; Tolcsvay László - ének, gitár, billentyűs hangszerek; Móricz Mihály - ének, gitár; Szörényi Szabolcs - basszusgitár; Németh Oszkár - dob) 1974 és 1984 között hat stúdióalbumot készített. A Fonográf I. 1974-ben, a Na mi újság, Wágner úr? 1975-ben, az FG-4 1976-ban, az Edison-Fonográf Album 1977-ben, az Útközben 1978-ban, a Jelenkor pedig 1984-ben jelent meg, miközben az együttes több albumot készített Koncz Zsuzsának, Halász Juditnak és zenéltek az István, a király felvételén is.A 2018-as Fonográf-koncertet az egyre erősebb közönségigény miatt rendezik. Az elmúlt időszak teltházas Bródy-, Koncz Zsuzsa- és Zorán-koncertjei azt bizonyítják, hogy az emberek nagyon kíváncsiak a régi kedvencekre.
Szörényi Levente a Fonográf stílusáról azt mondta, hogy sokfajta zenei világot képviselt, és ezért kezdtek country zenét játszani, mert első szólólemezén, az 1974-ban megjelent Utazás-on ezt a műfajt akarta kipróbálni, és ezen az albumon már valamennyi későbbi Fonográf-tag játszott. Az együttes születéséről Bródy János azt mondta, hogy az Illés együttes utolsó időszakában működött KITT Egylet több produkciót egyesített (Koncz Zsuzsa, Tolcsvayék és a Trió), és ez a közösség alapozta meg a Fonográfot.
Негізгі бет Fonográf koncert 2018.02.16. Papp László Sportaréna
Пікірлер: 3