Csak hogy megkeverjem sok ember agyát! Én anno Jawa TS350-el kezdtem a nagy motorozást két Simson után. Valami Mitas gumi volt rajt, irgalmatlan bütkykökkel és barázdákkal, a mai gumikhoz képest. Jó volt a futóműve, pedig egy akkoriban már ősi szoci motor volt. Olyant döntöttem vele, mint az állat, szinte minden kanyar max sebességgel ment. Nem szitált, nem pattogott el. Majd vettem egy egy GS500-at, ami már jobb futóművel és jobb gumikkal rendelkezett. Nem értettem dolgot, hogy miért nem tudok kanyarodni vele. Lecseréltem a gumikat, sportosabbra, felújítottam a futóművet, de semmi nem változott. Inkább eladtam a motort, mert egy sima körforgalomban is csúszkált alattam, szinte függőlegesen, gyök-kettővel. Be is tudtam magamnak, hogy béna vagyok. Majd vettem egy RV125-öt, amivel ismét tudtam motorozni, pedig azon sem futómű, sem normális gumi nincs. Van egy traktor gumi, kb 2cm-es bütykökkel. Aztán mikr megállította motoros rendőr, beszélgetettem vele, hogy mennyire csúszik ez. Mondom neki, hogy semennyire. Aztán Tihanyban döntögettünk is kicsit a városban vele, és meg volt lepődve. Mikor vettem egy Duke-ot, akkor meg én lepődtem meg, hogy mennyire jól kanyarodik. Hozzáteszem, hogy én nem megyek gyorsan, csak szeretek nagyokat döntögetni, ha találok jó helyet. Most egy új Sv-m lett, ezzel viszont már ismét nem tudok úgy döntögetni, ahogy szeretnék. Szóval az évek alatt arra kellett rájöjjek, hogy nem mindegy, milyen motorom van, az sem mindegy, hogy hány kiló vagy, hogy milyen az idő, és hogy milyen az út. Hiába fogjuk a gumikra, legtöbbször én vagyok balf@sz.
@dobishow
6 ай бұрын
Heló, nekem egy suzuki gsx400f em van, most vettem rá új gumikat szettben, Continental ContiGo! Remélem jól választottam 😂😂 nem akartam túl drágát, ez a kis motor nagy vadulásra úgy sem képes 🤪🤪
@laz1go286
2 жыл бұрын
Jol beszelsz! Nekem egy ismerosom, egy holgy vett egy Triumph Daytona 675-ot amin ez a Pirelli Supercorsa volt fent. Azt mondta hogy allandoan csuszkalt a motor vele. Nos , ez azert volt mert alig tudott motorozni es varosban gurulgatott 40- nel igy a gumi nem tudott felmelegedni es nem tapadt rendesen ha egy kicsit gyorsitott, esoben meg foleg. A Supercorsa gyakorlatilag egy mintazott palya gumi ami meg engedelyezett kozuton, igy el lehet jutni vele a palyara meg egy ket helyre de hő es terheles kell neki hogy mukodjon. Ennek az 50kilos csajszinak boven jo lett volna egy Road5 vagy valami hasonlo. Vegul tett fel egy Rosso2-t a Supercorsa helyett es azzal mar nem csuszkalt. Sokan tenyleg tulgumizzak magukat amit aztan rohadtul nem hasznalnak ki.
@PUMIGUMI-Dunaujvaros
2 жыл бұрын
Igen, sajnos mindig mindenért a gumi a hibás. Mintha másból nem is állna egy motor és mintha mindenki 100%-osan tudna motorozni... Sajnos ezt a világot éljük. Mindig kell valamire mutogatni. Mert ugye az a legegyszerűbb. :(
@Aphrotat
2 жыл бұрын
Jó a videó! Én is erre a bacintrackre szoktam gitározni :D
@PUMIGUMI-Dunaujvaros
2 жыл бұрын
Köszönöm szépen, igyekszem... A zene pedig tényleg jó. :)
@MociProgrammer
Жыл бұрын
Igen túragumival is lehet nagyot dönteni, de azért az nem mindegy mennyi nyüstölés alatt melegszik be. Mert, ha valaki megy a metzeler z6 párossal 20km-t akkor az az életbe nem fog tapadni. (Illetve, de mert nekem is ez van fenn és 10000km-t lementem úgy vele hogy minden kanyarba elkopratott menet közbe csúszott a hátulja és tolta az elejét is ha véletlen betapadt. Aztán mint égből a villámcsapás egyszercsak elkezdett tapadni és azóta ha akarom se nagyon tudom csúsztatni, inkább kiemeli az elejét. Nade az első 10ezer km előtt.. kanyarba érezhetően csúszott az eleje, hátulja is ha túl döntöttem.) Ez előtt meg sport/túrasport gumi volt fent már nem emlékszem, de tény hogy az már 20km után tapadt úgy ahogy a metzeler z6-os csak 100-150km után, de akkor is csak HA. Úgyhogy igen egyetértek, hogy nagyon nem mindegy, hogy ki hogyan motorozik. Aki csak kimegy egyet csapatni, mert zirci és 5km-re van Csesznek, az inkább vegyen olyat ami hamar bemelegszik, aki meg ráér bemelegíteni a gumit az meg vegyen nyugodtan túrát, mert pl nekem a metzeler z6-os ha bemelegedett akkor bőven volt elegendő tapadás. (Megjegyzem ezt a gumit a legnehezebb bemelegíteni, tényleg rugatni kell, meg nagyokat fékezni különben ez nem fog tapadni. De az is tény, hogy aki nem tud sárba csúszó kerekekkel motorozni és fehér betonon, macskakövön alig tapadó gumikkal menni, az inkább endurózzon maxolja ki a kisebb motorokat egykerekezzen, mindent amit csak lehet persze pályán és akkor nem fogja meglepetés érni ha országúton gebasz van.) ;)
@salzdorfer
2 жыл бұрын
Engem a hatterben megbuvo Tiger 1050 Sport erdekelne. Most egy dl1000-em van, de szeretnek cserelni valami simabb jarasu, porgethetobb, de meg kenyelmes motorra es o jott a kepbe. Kerdezhetnek rola privatban?
@PUMIGUMI-Dunaujvaros
2 жыл бұрын
Szia! Nem csak hogy kérdezhetsz, hanem konkrétan ez most éppen eladó is. :) Hívj fel ezen a számon és mindent elmondok róla. 06202785155 Volt több Tigrisem is, úgyhogy tudok róluk beszélni. :D
@krisztian09021993
2 жыл бұрын
Szar gumit is lehet peremig dönteni, csak kigyorsitaskor nagyon nem mindegy mien, ott kell neked igazan a tapadas.
@rodus1977
2 жыл бұрын
"bármilyen gumival lehet jól kanyarodni," hát ez azért nem így van. ég és föld a tapadáskülönbség. szerintem amellett , hogy sok tapasztalatoddal egyetértek, kicsit elnagyoltnak gondolom a határok meghúzását. igen, számít a futómű, de ég és föld a különbség akár két sportgumi között is. aszfalthoz , súlyhoz, motorerőhöz stb. - én így választok.
@PUMIGUMI-Dunaujvaros
2 жыл бұрын
Mégegyszer mondom, MINDEN GUMIVAL LEHET JÓL KANYARODNI! Ha szeretnéd, be is bizonyítom neked. Túra endúró gumik vannak a motoromon és ha gondolod, elmehetünk egyet kanyarogni valamerre mikor jó idő lesz. :) Egyébként az átlag embernek aki nem a végleteken hajszolja a motorját, bármilyen gumi megfelelő, de ha nekem nem hiszed el, menj el pl. a DODOR képzésére és kérdezd meg tőle is, hogy mi a véleménye erről. :) Természetesen vannak különbségek a gumikategóriák között, de alapvetően minden gumit arra találtak ki, hogy lehessen velük motorozni és kanyarodni. Nyilvánvaló, hogy egy Supercorsa kanyarinthatóságát ne a Roadtec Z6-al akarjuk összehasonlítani, hanem mindent a kategória társával. Tehát a túra gumit túra gumival, a sportot pedig sporttal. Kategórián belül pedig ez az ég és föld kijelentés elég erős. Bármely gyártó ugyanazon stílusú gumija között - föleg egy hétköznapi motorosnak - nem lesz akkora különbség. Erről is beszélek, hogy válaszd ki a számodra megfelelő kategóriát és onnantól mindegy melyik gyártó termékét használod. A közúton ugyebár nem a századokat hajszolva motorozunk mint a pályán, így lényegében még a túra gumikkal is jókat lehet kanyarodni. (Pilot Road és társai, amikről ki lehet jelenteni, hogy a világon a legtöbbet adják el belőlük, mégsem hullanak az emberek a gumi miatt) :)
@rodus1977
2 жыл бұрын
@@PUMIGUMI-Dunaujvaros "válaszd ki a számodra megfelelő kategóriát és onnantól mindegy melyik gyártó termékét használod.' - ez nem így van. mondjuk én nem hétköznapi stílusban és módon motorozok hanem eléggé határon, de csak hogy egy példát mondjak ,a Conti SPortattack pont kétszer annyira hamar melegszik be és pont kétszer annyira lineáris érzetet ad, mint mondjuk az S22 .. elég sokat megyek ugyanazon a szakaszon (kb. 25 - 3o km) szóval nagyon megérzem ha bármi változik a motoron. amit te mondasz az úgy igaz, hgoy hétköznapi motorozás, stb.. lehet elbeszéltünk egymás mellett.. én azon akadtam meg hogy "UGYANOLYAN jól" .. de fölösleges a szó, értem mit mondasz és részben igaz. minél inkább a szélsőségek felé megyünk , annál kevésbé. nekem egy Duke 3 R 69o a paripám most épp amúgy..
@PUMIGUMI-Dunaujvaros
2 жыл бұрын
@@rodus1977 Ezek a videók a hétköznapi felhasználóknak szólnak! (ugye abból jóval több van) Vannak emberek, akik tényleg meg vannak áldva különleges érzékekkel és valóban érzi a különbségeket, de hidd el, ameddig a motorosok nagy százaléka olyan motorokkal jár, hogy azt sem veszi észre rajta, hogy az első fékkar darabosan adagolható, vagy hogy az oldalsztendert úgy kell pájszerral visszafeszegetni a helyére, vagy pl. egy bovdenes kuplung úgy szorul, hogy bedurran az alkar tőle, hidd el, az emberek nagyon nagy százalékának nem a gumi lesz a legnagyobb problémája. (ezeket amiket írtam, tapasztalatból írtam) Tehát maradjunk annyiban, hogy TE nem egy átlagos motoros vagy és ezek szerint ezek a videók nem is neked szólnak! Az átlag motoros, ha minden körülmény adott (jó a futóműve, be is van állítva a stílusának megfelelően és jól is kezeli a motorját) nem fogja észrevenni ennyire, mint TE. Sőőőt fokozom, a világon több túra és sporttúra gumi fogy, mint sport és még sincs ebből probléma, miközben TE a sport kategórián belül, ami ugye jobban tapad, mint bármely túra, vagy sporttúra, még így is válogatsz... Azt hiszem így átérzed a lényeget. :) Legyen szép hétvégéd!
Пікірлер: 14