Szabó Kila Margit:Saját vers
Gyötrő magány
Naponta gyötrő, magányos, árva csönd.
Eltakarja a komor, sötét, sűrű köd.
Zuhog a legyőzhetetlen. Fáj a múlt.
Félhomályba ér, úszik az életút.
Vállaimon mély, hasadó emlékek.
Siető, kapkodó keserűségek.
Homályos múlt, alkonyi szürkeségek.
Nem kívánt gyümölcsök, szerelmek.
Gyönyörű szépnek látlak, emlékképek.
Gyötrő magány, mély érzelmek, emlékek.
Elsöprő, reszkető, igaz érzések,
Felvillannak. Legyőzhetetlen a múlt.
Az erőfeszítésektől lángra gyúlt.
Mégis, gyönyörűnek látlak, régi múlt.
Izzó tűz, a feltörő érzelmektől.
Remeg az önszántságtól, reményektől.
Álomba burkolt emlékkép sugárzik.
A lelkembe fájdalmasan beléhasít.
A felismerés kemény és megrázó.
A dacom, a rosszat kiutasító.
Az idő megfakította a színét.
Leküzdve minden homályát, érzését.
Mégis, gyönyörűnek, szépnek látlak én.
Gyötrő magány, a múltammal élek én.
.................................................................
Zene:Schubert-Szerenád
Негізгі бет Gyötrő magány-Szabó Kila Margit verse.wmv
Пікірлер: 2