Győzelemről énekeljen (szöveg: Bangha Béla, dallam: Koudela Géza, előjáték és harmonizáció: Kovács Szilárd Ferenc)
A videóban 52 krisztushívő énekli az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszát (nem hivatalos feldolgozás).
Máger Róbert atya szentségi áldást ad a Havihegyi templomnál.
Hymn of IEC 2021, No Official Version
Bővebben a projektről:
Győzelemről énekeljen - 52 krisztushívő énekli az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszát
A feldolgozásról:
A karantén olyan dolgokra nyitja meg az embert, amelyekre "békeidőben" nem koncentrál eléggé, vagy egyszerűen nincsen rá ideje. Az ötlet régebbi, szerettem volna ebből az énekünkből egy felvételt az interneten közzétenni, eredetileg a Székesegyház három kórusával terveztem ennek megvalósítását. Most szélesebb lett ez a spektrum -- éppen a bezártságnak köszönhető ez az ajándék, hiszen a virtuális térben így Erdély, Őrvidék és Felvidék is bekapcsolódott a zenei imádságba --, úgy, hogy közben mind a három kórusunk is képviselte magát néhány tagjával. Tehát a szikra Pécsről származik, az imádság lángját viszont a teljes magyarság táplálja.
Bangha Béla (1880-1940) költeménye és Koudela Géza (1894-1939) dallama az alapzat, ezekhez szándékosan nem nyúltam. Úgy szerettem volna egy újabb dolgot létrehozni, hogy közben a lényegit megőrzöm. Egy ilyen munka során az embernek háttérbe kell szorítani saját zeneszerzői hangját, mert egy alapvetően már a maga korában is retrospektív dallamhoz nem illene egy modernebb harmonizáció.
Egy triós előjátékot írtam az énekhez, illetve próbálva Koudela zenei világában maradni újraharmonizáltam a dallamot. Strófánként más-más a kíséret, az első versszak egy hagyomanyos letét, a második és negyedik versszak basszus cantus firmus, a harmadik vers egy Überchor-feldolgozás.
Krisztus dicsőítésének közös szándékán túl az egység alatt két dolgot értek még. Elsőként egy a földrajzi határokat átívelő, így a magyarságot a saját egyházzenei hagyományai által minden körülmények között összekötő és felbonthatatlan kapcsolatot, másodikként a teljes világegyházra gondolok, amelyben a közös egyházzenei fundementumra építve a hívek egyfajta időtlenségben imádkozhatnak együtt az elődökkel. Közben erős hittel bízom abban, hogy ez a kontinuitás tovább él majd a következő generációkban. Kaptuk, ezért őrizzük.
Egy nagyon szép helyszínt választottunk a videó képi anyagának összeállításához, a pécsi Havas Boldogasszony-templomnál Máger Róbert atya püspöki irodaigazgató-helyettes, templomigazgató ad szentségi áldást a városra és mindazokra, akik jóakarattal fogadják. Érezhetően ez a mozzanat sokat emel a tartalmon, mert a lényeg, az Oltáriszentség kerül fókuszba általa.
Szeretném/szeretnénk, ha a hívek nem csak néznék ezt tartalmat, hanem bekapcsolódnának az éneklésbe, ezzel is készülve az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.
És itt:
romkat.ro/2020/05/06/ketszasz...
Негізгі бет Музыка Győzelemről énekeljen - Az 52. NEK himnusza 52 énekessel és szentségi áldás
Пікірлер: 27