Gyakorló napot tartottunk a kollégákkal, méghozzá verőfényes napsütésben. ☀️
Időről időre érdemes beiktatni ilyen napokat, mivel a szakmánkban különösen fontos, hogy ne csupán a saját eszközeinket ismerjük, hanem a velünk dolgozó kollégák összes felszerelését is tudjuk használni. ✅
A hétvégén tartott gyakorló napunkon többek között erre is szakítottunk időt, ugyanis egy társmentéses szituációban feltétlenül szükséges, hogy mindegyikünk tisztában legyen vele, melyik eszköz hogyan viselkedik akár két ember súlya alatt. Miután Károlyt sikeresen lementettem, ő is biztonságosan lehozott engem a földre.🌳 Két tanuló kollégánk, Ádám és Kata pedig a nagyobb lombkoronában való mozgást kezdte el gyakorolni. Esetükben Pubi kolléga gondoskodott róla, hogy figyelmük ne lankadjon egy pillanatra sem, és ne vesszen bele a tekintetük a perkátai kastélykert panorámájába. 😀 A nap ütemét pedig Liliom adta, akinek rendszeresen dobálni kellett a botokat, mert ha nem tettük, akkor a gazdájához hasonlóan ő sem maradt sokáig csendben. 🐶
Негізгі бет Gyakorlós nap
Пікірлер