Érdekes és változatos programmal várták a Nagydobronyi Líceum bázisán megtartott Gyermeknapra a helyi óvodásokat, iskolásokat és szülőket. A szervezők több lokációt alakítottak ki a gyerekek számára: a körhintát, az óriási darts-ot, a lézershow-t és az ugrálóvárat az intézmény előtti téren állították fel, a szabadtéri sportpályán a fitnesz kedvelői foglalkozhattak, a Líceum sporttermében az óvodásokat szórakoztatták ügyességi játékokkal, a kézművesség kedvelői számára a tantermekben alakítottak ki alkotói teret.
Balogh Erzsébet nemcsak gyermekét kísérte el a rendezvényre, a gyerekek körében népszerű csillámtetoválást is elvállalta.
Ráti Panka és Varga Fruzsina jól érezték magukat, és igyekeztek kihasználni a szórakozásra és kikapcsolódásra adott lehetőségeket.
Az intézmény konyhájában a szakácsok egy meglepetésen szorgoskodtak: lángost készítettek a Gyermeknap résztvevői számára. A program a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kezdeményezésére és szervezésében, a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával valósult meg.
Jó érzés volt látni a vidám, mosolygós gyermekeket, elégedett szülőket. Mindez azt bizonyítja, hogy a megpróbáltatásokkal teli időkben nagy szükség van a közösségi élményekre.
⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇⬇
Kövessenek minket közösségi felületeinken 👇
Facebook: facebook.com/p...
Instagram: / tv21ungvar
Telegram: web.telegram.o...
TikTok: / tv21ungvar_hu
Twitter: / tv21ungvar
Weboldalunk: tv21ungvar.tv/hu/
Негізгі бет Gyermeknap a KMKSZ szervezésében Nagydobronyban
Пікірлер