Vannak, akik hangosan, vannak akik csendben segítenek. Nem költenek milliókat arra, hogy kampányoljanak az adománygyűjtéssel, nincs velük tele a média, egyszerűen csak tesznek egy gesztust és adnak. Azt, ami kell és ami valóban segítség.
A Hankook Tire Hungary megkeresett ennek a kisfilmnek az ötletével és úgy gondolom, hogy a több, mint tízévnyi segítség és a 20 000 gumiabroncs - amit ez alatt az idő alatt adományoztak azoknak a civil, jótékonysági vagy önkéntes szervezeteknek, melyek nem kapnak akkora rivaldafényt, mint a jól ismertek - megérdemli, hogy említést kapjon. Külön örültem annak, hogy a fővárosiak mellett hangsúlyozottan támogatják a vidékieket is, legyen az állatmenhely, speciális mentők vagy éppen egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület. Mint ez itt, Biatorbágyon. Imádtam ezt a projektet, remek embereket ismertem meg ennek köszönhetően, akik nem fizetség fejében teszik, amit tesznek és minden tiszteletem az övék.
Nem utolsó sorban pedig pazar kis epizódot is fogunk itt forgatni, szívvel-lelkesedéssel karbantartott öreg gépekről és azokról, akik segítenek, önzetlenül, elhivatottságból. Nekik minden segítség életmentő lehet és úgy gondolom, hogy ez jó példa minden nagy cégnek, multinak arra, hogyan kellene ezt csinálni: valós igényeket kielégítve, kitartóan, csendben. Köszi srácok, jó volt!
#hankook #hankooktiremagyarorszag #abroncsoadomanyozas #szponzoralttartalom #biatorbágy #öte
...és ne felejts el feliratkozni! Köszönöm
...and don't forget to subscribe! Thank you
Негізгі бет Ha adni akarsz, így érdemes
Пікірлер: 22