Nahát, ez a grúz autó még mindig itt áll!
Most, hogy már megint leskelődöm a kőbnyai parkból, eszembe jutott, hogy a 4. rész elején elmeséltem több párhuzamot az életünkben Halász Judittal. Képzeljétek, azóta egy újabbat is találtam!
Csukás István írta meg Mirr-Murr, a kandúr kalandjait. Főhősünk dörzsöltebb kiadású útitársa a bábfilm-sorozatban Oriza Triznyák. Megtudtam, hogy az írót egy tápszer neve, az Oriza rizsnyák ihlette meg. Az Oryza latinul egyébként is rizst jelent. A tápszert a Robébi és az Ovomaltine mellett az az Egyesült Gyógyszervegyészeti és Tápszegyár gyártotta, amit termékpalettája tisztítása után EGIS-nek neveztek át 1985-ben és aminek immár 33 éve én is dolgozója vagyok. A mesélő pedig nem más, mint Halász Judit, akivel saját fia szerepel minden epizódban.
Haisiben az ágy nem bírta a babos kiképzést, korán összeomlott, de nem volt kedvem a négy lécet visszarakni. Egy várva várt, de elmaradt helyi reggeli helyett kellemes időben vágtam neki egésznapos túrámnak az Enguri felett néhol bal, de főleg a jobb oldalon futó aszfaltúton. Egy csapat magyar turistát a csak virtuálisan ismert Szabó Lindáénak hittem, majd a nagyon várt találkozás is összejött. Másfél éven át segítette a felkészülésem. Helyi idegenvezetőként és szervezőként akár hetekre is elviszi az érdeklődőket sok exkluzív helyre. Elérhetőségeit keressétek a leírásban!
Ebédeltem egy csicsás étteremben, ahol ingyen kávét érdemeltem, majd folytattam a kanyarokkal és kaptatókkal tűzdelt tervem teljesítését.Az Usba megcsodálása után az Engurit átmenetileg elhagytam és a Mulhra völgyében gurultam be Szvánföld szívébe, Mesztiába. Rövid szálláskeresést követően turistaszálláson kötöttem ki és némi italért visszanéztem a belvárosba is, mielőtt mosni és vacsorázni kezdtem egy török tanár és egy szlovák világjáró lány társaságában.
74 km-t és 1500 m szintet mentem.
connect.garmin...
#enguri #svaneti #mestia
Szabó Linda, utazásszervező és idegenvezető Grúziában
www.gogruzia.com
fbclid=IwAR3qjZj1wXNB8K_Ga4WamE4WDq05B6DbeqyTA9mu2rwuQc9zDSCRoUD1stU
www.facebook.c...
www.instagram....
/ 1190777378054340
/ 576730415822695
Az előadó (Kevin MacLeod) Eastminster című művének használata a következő licenc alapján engedélyezett: Creative Commons - Nevezd meg! 4.0 creativecommon...
Forrás: incompetech.com...
Előadó: incompetech.com/
Az előadó (Kevin MacLeod) Dragon and Toast című művének használata a következő licenc alapján engedélyezett: Creative Commons - Nevezd meg! 4.0 creativecommon...
Forrás: incompetech.com...
Előadó: incompetech.com/
Негізгі бет Kaukázusi bringakör (Grúzia) - 11. Szvánföld szívéig az ütőerénél - 2021.08.17.
Пікірлер