Tanácsadó, polgármester, országgyűlési képviselő, frakcióvezető, államtitkár, miniszter és ménesgazda - húsz évvel ezelőtt indult politikai karrierje során Lázár János már nagyon sok funkciót betöltött, és volt már szegregációt felszámoló vezető és menekültekkel riogató pártkatona is. Most pedig pályája egyik legfontosabb küzdelmére készül Márki-Zay Péterrel szemben a Csongrád-Csanád megye 4-es számú választókerületében.
A Partizán roadshow keretében Hódmezővásárhelyről jelentkezünk, ahol a Lázár politikai pályájának egyes epizódjait jól ismerő meghívottainkkal rajzoljuk meg a politikus portréját.
Vendégeink:
- Havránek Ferenc, Hodmezővásárhely egykori önkormányzati képviselője;
- Dr. Szűcs Norbert, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának docense;
- Ujhelyi István, európai parlamenti képviselő (MSZP);
- Pethő András, a Direkt36 vezető szerkesztője;
- Putz Anita, Mártély polgármestere;
- ifj. Bozsik József, a fogathajtók korábbi szövetségi kapitánya;
- Nagy József, a 24.hu újságírója.
Az adás részei:
0:00 - Visszaszámláló
4:39 - Beköszönés
6:15 - A kezdetek
26:51 - A szegregáció ellen
43:12 - Az Országgyűlésben
58:03 - Az Origo-ügy
1:10:56 - A választókerület ura
1:23:32 - A ménesgazda
1:38:34 - Lázár vs. MZP
1:56:43 - Elköszönés és stáblista
Február 28-án országjáró turnéra indul a Partizán egy kamionba telepített stúdióval.
Amennyiben lehetőségeid engedik, segíts be te is a Partizán választási időszakra összeállított műsorainak megvalósításába:
www.partizanmedia.hu/
Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:
csapat.partizanmedia.hu/forms...
Hol találsz meg minket?
Facebookon: / partizanpolitika
Facebook-csoportunkban: / partizantarsalgo
Instagramon: / partizanpolitika
Spotify-on: open.spotify.com/show/18YmaCQ...
Apple Podcast-en: podcasts.apple.com/us/podcast...
Hogyan támogathatod a munkánkat?
Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: / partizanpolitika
PayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: partizanalapitvany@gmail.com
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Ehhez a legfontosabb adatok:
Név:
Partizán Alapítvány
Számlaszám:
16200106-11669030-00000000
Közlemény:
Támogatás
Ha külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000
BIC/SWIFT-kód:
HBWEHUHB
Негізгі бет Kicsoda Lázár János?
Пікірлер: 183