A 39. Komáromi Szalon keretében a költészeté, mégpedig a Slam poetry elnevezésű utcai költészeté volt a terep a komáromi Révben. Érthetőbben fogalmazva az állj ki és mondd jellegű, saját költeményt megszabott idő alatt a szerző által felolvasandó - adott esetben okostelefonon görgetve a szöveget - viszonylag új és főleg a fiatalok körében egyre népszerűbb verselési fűfajé, amelynek jeles képviselői adtak egymásnak és közönségüknek randevút december 4-én Komáromban. Az ifjú, de a "szakmában" már komoly névnek számító, egyes esetekben javában publikáló poétákat Gazdag József újságíró faggatta, majd mindegyik költő elő is adta néhány versét, költeményét. A gyakran mély gondolatokat szóviccek és humoros szófordulatok teszik úgymond emészthetővé, amit a közönség kellőképpen díjaz is. A magyarországi "slamesek" mellett a jelenlévők láthatták, hallhatták a gömöri származású, Komáromban tanító Laboda Róbertet, aki nemrégiben a magyarországi országos SP-bajnokságon az előkelő harmadik helyezést vívta ki magának a felvidéki létet és érzelmi vívódást bemutató írásával. A felvidéki vonalat képviselte a komáromi Melecsky Kristóf ifjú verselő is, aki korábban szavaloként már többízben bizonyította tehetségét. Nézzék meg miként vélekednek a srácok a Slam poetryről, az irodalomról és költeményeik kapcsán a világ ügyes-bajos dolgairól.
Негізгі бет Komáromi Szalon: Slam poetry est
Пікірлер