Nem lett hosszú a videó, mert akit érdekel, úgyis végignézi 🙂 Anno írtam Neked hozzászólásban (22 nappal ezelőtt kezdtem vezetni, szóval azután írtam valamikor) , hogy a videóid alapján már alig vártam, hogy "élőben is elkezdhessem a vezetést és kipróbálhassam a kuplunggal való emelkedőn megtartást". Tegnap vezettem le a 20. órámat, és örülök, hogy rátaláltam a csatornádra, szerintem sokat segített 🙃Attól függetlenül, hogy már túl vagyok 370 kilométer vezetésen (meg 47 éven), azért csak rátekintek, ha új videót raksz fel 🙂Szóval köszi a magam, és a többi szerencsés nebuló nevében is a videóidat! 🙂
@tundekrammer4900
Жыл бұрын
Nekem úgy tanította meg az oktatóm anno a helyes kuplung használatot, hogy ő is elmondta a műszaki részét is a dolgoknak és így számomra sokkal könnyebb volt befogadni az infót, el tudtam képzelni mi történik miközben ezt a pedált nyomkodom.😅 Illetve mi legalább két-három vezetési órát szinte csak ezt gyakoroltuk a rutinpályán, amíg nem ment.😀 Dízelen tanultam, így át kellett szoknom a benzinesre, de lefulladni azzal sem tudtam soha, mert annak idején jól megtanultam az oktatómtól és ezért olyan hálás vagyok neki.☺️
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
Én is így oktatom , de hiàba ment Szecsőn jól , a sok egyéb tennivaló leköti a tanuló figyelmét és ösztönösen engedi a tengelykapcsolót , nem tudatosan ..
@mastermindd
Жыл бұрын
Szia! Saját tapasztalataim alapján szerintem sokat számít, hogy mennyi előzetes tapasztalata van a tanulónak. Én 17 évesen kezdtem vezetni tanulni, de az autó kezelésével volt a legkevesebb problémám. A telkünkön korábban traktort vezettem. Hatalmas tabutéma, főleg manapság, de magánutakon/földutakon édesanyám kocsiját is vezettem... egy traktor és egy kis szívóbenzines autó után jóval könnyebb volt az oktató turbódízeles autóját vezetni... :) Szerintem valahol ez is hozzátartozna a gyerekneveléshez. Legalább egy gokartba, dodzsembe vagy szimulátorhoz ültessük le a gyereket, hogy ne legyen teljesen fogalmatlan... :/
@Darkgirl-ep3vx
Жыл бұрын
Neked még szerencséd volt.Nálunk félelembe raktak és most rakom le a jogsít pedig hamarabb kellett volna.Azzal az ürüggyel mert valami 5 gyerek beült oda haza a kocsiba és kiengedték a kéziféket és gurultak és két kocsi is úgy kerülte ki és végül árok.Nem lett bajuk de ez végett nem tanítgatott vezetni sőt még félelembe is rakott minket.Meg egyszer gokartoztam többször nem ürügy mert drága.Nem kellene ilyenekre sajnálni a pénzt így lesz valami fogalma a mai szülök is ezt csinálják!
@lichdesign
Жыл бұрын
Ezt elég sokat kell gyakorolni, hogy forgalomban már automatikusan menjen a kifelé figyelés okozta lelki-nyomás ellenére is+kormányzás és/vagy indexelés. Lejtőn, emelkedőn, elsőbbségadáskor besoroláskor hogy rálássunk a kereszteződésre ott meg főleg. Talán sík talajon lámpánál a legkönnyebb. Üdv, egy kezdő tanuló
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
Igen, most nem erről szólt a videó, de pontosan így van minden , ahogy leírtad
@lichdesign
Жыл бұрын
@@hidigaboroktato3102 Rengetegszer dobtam el a kuplung az első 7 alkalommal, az első alkalommal fulladtunk le, szerencsére a többinél már az oktató tartotta. Nekem az a meglátásom, hogy nagyon kevés a rutinpályán töltött idő, részemről az volt a gond, hogy csak utólag tudtam ezt felmérni, bár érezni éreztem, hogy ez még egyáltalán nem automatikus, még akkor is ha kívülről úgy tűnt az oktatónak, hogy jól csinálom, belül teljesen bizonytalan voltam, annak ellenére, hogy ott még ment. Forgalomban az emberi ösztönök eluralják a testünket, nekem sikerült kapkodni, össze-vissza pedálozni, kormány, index dettó. Ha jól tudom 2015-ben törölték el a rutinvizsgát, nekem laikusként az a meglátásom, hogy nem hiába volt az ott annak idején. A másik nagy probléma szerintem pedig az, hogy a stressz miatt nem fogják tudni a tanulók pontosan és érthetően kikommunikálni azt hogy mit élnek át és miért csinálnak hülyeséget. Most itt főleg azokra gondolok, akik életükbe nem ültek valódi autónak a kormánya mögé.
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
@@lichdesign igazad van, de a rutinvizsgának semmi köze a pàlyához.. jó , h eltörölték .. nekem a harmadik oràban egyedül vezettek a tanulók a pályán .. most 20 óra utàn sem szállnék ki . Nem gyakorlatiasak ! Most is rutinozunk, van alapoktatás, csak vizsga nincs. Nem szeretnèk ismét egyszerre 10 tanulóautóval 1 pályán szenvedni . Itt komolyabb a baj, a tanulok figyelme , koncentrációja stb . Más generáció
@dokesz530
4 ай бұрын
túl gondolt találmány a kézi váltó.figyelni mindenre plusz ezt a szart is nyomni meg a váltó bottal bohóckodni.fárasztó és kényelmetlen.anno fasz kivolt vizsga elött alig vártam hogy vége legyen.
@Fviktor76
Жыл бұрын
A Kuplung probléma ott kezdődik, hogy pl. a 3 betűs dél-koreai autó közép-európai változatában, normál, nem kifacsart lábtartással rálépek a kuplungra, és azt veszem észre, hogy féltalppal nyomom, le akar csúszni a lábam. De pl. a "soha el nem kopós" márkánál ez nincs. 🙃
@user_bazsi
Жыл бұрын
Én az első húsz órámban egyszer fulladtam le, mert eldobtam a kuplungot véletlen egy váratlan helyzetben. Azóta 4 órát vezettem és 6 alkalommal sikerült lefulladnom emiatt. Úgyhogy én sem tudom mi van most a tanulókkal... jön a tavasz, tényleg :D
@g4b3_28
Жыл бұрын
Én még azon akadtam ki tanulókoromban, amikor aki épp vezetett nem tudta, hogy melyik a jobb ill. a bal keze. Ment a "felém-feléd" meg a plüssállatka kihelyezve a szélvédő sarkába és akkor értette, hogy a miténtudom "kis plüss sárkány felé-másik irányba"...Nem hittem el 😀 Viszont a kuplungot tudták kezelni 😅 Kitartást neked is és a Pezsónak is!
@szencimilena2381
6 ай бұрын
Nagyon szépen köszönöm sokat segített most vizsgázok és ez most jól jött 😊
@pcgamer2297
Жыл бұрын
Ez egyszerű dolog, saját magam jöttem rá egyedül hogyan kell használni normálisan a jogosítvány megszerzése után. Az oktató oktatása teljes kudarc volt, egyedül többet fejlődtem... .
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
A gond az, ha egyszerű dolog lenne, ahogy írtad, akkor az oktatóddal a màsodik órától értetted volna, “ hogyan kell normálisan használni “ .. hidd el én mindent megteszek , de sokan szenvednek vele forgalomban
@pcgamer2297
Жыл бұрын
@@hidigaboroktato3102 Ezzel egyet értek, viszont szakadt rólam a víz a felületes oktatás miatt. A makacs kitartásom miatt éltem túl a jármű vezetés oktatást, a jogosítvány megszerzése után egyedül tanítottam meg magamnak az autó vezetést. Azóta több mint 20 év balesetmentes vezetés és töretlen B10 biztosítás kategória a rutinom. Viszont jó a videó, talán használ másoknak.
@Migren-oi7hh
3 ай бұрын
Az én oktatóm az orosházi Tesco parkolóban lerajzolta a kuplung működését... Most már együtt röhögünk rajta mit megnem tett értem... 😂
@hidigaboroktato3102
3 ай бұрын
Én is elmondom az első óràn🥴☺️
@herbert7765
Жыл бұрын
Az oktatóm is mindíg mondja, -megtart..-lassan enged picigáz kettes...pöccintés 3-asba!
@karolykorcsmar4056
Жыл бұрын
Ha valakinek ennyire bonyolult a kuplung kezelése , akkor mikor tanulja meg EMELKEDŐNEK Kézifék kiengedésével való elindulást ? jól mondja hogy "" benne van a kuplung kopása "" a dijban . Nem kopik el oly hamar az a FERADOL ( kuplung ) mint gondolná ? Ellenben ha saját autóját helytelen kuplungkezeléssel müködteti ( látszat ellenére ? ) nem is annyira a motor sinyli meg ( lásd lefulladás ) , mint az ÖSSZES hajtásban résztvevő alkatrész . Oktatónk annak idején ( autószerelő iskola ) igy jellemezte a kuplung müködését . "" Oldható csuszásmentes kapcsolat létesitése "" . Mielött magamat "" fényezném "" 85 autósiskola . az oktatóm alapjáraton hátrafelé hajtva ált be . Mondtam én is megcsinálnám ? S már mentünk is ki a forgalomba
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
Érdekes , az emelkedőn elindulás megy , mert tudatosan figyelnek a kuplungra …. Azzal pont nem szokott baj lenni
@3sz10
Жыл бұрын
Elég koros benzines Nissan-on tanulok. Be kell ismernem óránként *legalább* 2-3szor le is fulladok. 😅 Persze forgalomban 😂 Az se segít, hogy a drágaságon kifejezetten magasan van a fogáspont. Nem baj a lényeg, hogy ennél belejövök bármin menni fog. 😄
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
Èn oktattam Nissan Almerával . Ennyiszer soha nem fulladtuk le soha , mint ezzel a kocsival .. pedig jó kis autó , de a16 szelepes motorja csendes halál induláskor 😎
@csabamatkocsaba7865
7 ай бұрын
Bármikor váltok fel vagy le szinte élvezem azt hogy nem is érezni a váltás 😉
@jenofulop6159
6 ай бұрын
MI a helyes lábtartás?
@dokesz530
4 ай бұрын
jó lenne temetni ezt a kézi váltós frédi béni találmányt.csak szenvedés az egész aki kitalálta nagyon nem volt képben.automata meg a villany a legjobb.annyi mindenre kell figyelni vezetés közben áh örület.ha meg félre váltasz rossz esetben kinyirod a motort is.
@hidigaboroktato3102
4 ай бұрын
Igazad van;)
@dokesz530
4 ай бұрын
@@hidigaboroktato3102 már pár éve raktam le a b-t de anno dízelen mivel azok jók a tanulásra.most meg benzinest nézek mivel utálom a kormos dízelt viszont a benzinest jobban kell pörgetni.na majd meglátjuk hányszor fullad le a kicsike.az is vicc volt mikor a motor jogsit raktam le persze automatára nem szeretek váltani.meg kell hogy mondjam a legtöbb pilótának a jármű váltása okozta a legnagyobb problémát.nekem nem volt gond hiszen automata hajtás simán meglódúl kanyarban sem kell összeszarni magamat.ja még annyi hogy tök mind1 hogy kézi vagy automata váltóst veszel mind2 kopik.
@norbertfabian8569
2 ай бұрын
Akkor fogyatèkos vagy ennyi.
@ildikobarrett
7 ай бұрын
automata azoknak az egyèneknek egyszerűbb 😊
@ferencbertalanroth
Жыл бұрын
Miért nem oktatsz automatával???😅😂😂😂 Viccet félretéve látszik, hogy nagyon zavar ez a kuplung dolog, szájbarágtad rendesen a helyes kuplunghasználatot.😊 Jó videó, még ha nem is nekem szólt.
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
Rendesen 🤣. Am oktatnék , de itt nincs rá még igény
@Rysher735
Жыл бұрын
Egy 16 eves benzines Renault-t ugy fullasztottam be mult heten egy enyhe emelkedon indulasnal, mint annak a rendje, pedig benzinest vezetek, csak annal mar ujabbat, es nem vagyok mar friss jogsis sem. En ugy tapasztaltam, hogy az oregebb benzines szivokat kicsit "bogetni kell" csusztatott kuplunggal es nem eleg neki a relative kis gaz csusztatott kuplungnal, na meg persze az is lehet, hogy csak bena vagyok. :D De erdekes, hogy mennyire masok a karakterisztikai egyes autoknak meg 1 motorkategorian belul is.
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
Most nem is az elindulás volt a fő mondanivalója a videónak . Inkább a kuplung megtartása .. igen , règi autóknàl kell a masszív gáz ( fordulat ) induláskor
@mastermindd
Жыл бұрын
Egy szívóbenzines autónak sokkal kisebb nyomatéka van és azt is később adja le, kell neki a gázadás indulásnál.
@tamasszabo3052
Жыл бұрын
Szerintem a kuplung mindig is mumus volt a tanulóvezetők nagyobbik felének. Többek között emiatt sem lettem oktató, pedig fiatalabb koromban még szerettem volna kipróbálni magam ezen a területen. De már akkor is elnéztem, hogy sok tanuló mit művel az autóval, pláne a kuplunggal, sebváltóval...! Egyébként sokkal könnyebb és kényelmesebb az automata váltó, szerintem előnyösebb lenne azzal tanulniuk, én nem korlátoznám amiatt a jogosítványt. Mármint hogy aki automatán vizsgázik, az manuális váltóst nem vezethet. Elméletileg azt is megtanítják és ha a saját kocsija majd manuális lesz, akkor annak a kuplungját meg úgy kínozza majd ahogy akarja...
@szabolcs8349
Жыл бұрын
Én nem engedném egyáltalán, hogy bárki is automatán tanuljon. Éltem olyan helyen, ahol ismeretlen a manuális váltó és néha meglátogatnak onnan emberek és egyáltalán nem képesek manuálissal vezetni.
@mastermindd
Жыл бұрын
@@szabolcs8349 Amerikában a manuális váltó a legjobb lopásgátló... :D
@zsoltszucs3101
Жыл бұрын
Ezért kellene rutinpalya...😢😢😢
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
Van rutinpàlya! Ott kezdünk 😎. Vizsga nincs. Ma pl csak a kormánykezelést gyakoroltam egy hölggyel. Szóval pont arról szól a videó, h miért nem megy az , ami ment mondjuk rutinpályàn, vagy alapoktatás közben.
@zsoltszucs3101
Жыл бұрын
Nagyon szimpi..hogy van ilyen oktató.. s ha benzines lesz? 😮
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
Arról van fent régebbi videó☺️☺️
@phoenix-sun
Жыл бұрын
Kösziiii 🙏 Sokkal érthetobb így
@angyalka1206
Жыл бұрын
Én is eldobálom 😂 oktatóm azt mondta eltrógerkodom😅😅
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
Igaz😁😁😁
@pzbfcxvefsyhrzpqwdh8522
11 ай бұрын
Hát nem tudom pl nekem van jogsim de sokszor le fulladtam amikor vezettem sajnos , és se csusztatot kuplunggal keservesen indulok el és a rendes elimdulasnal hogy kuplung be 1 es a sebesseg és szép lassan fel engedem a kuplungot na nálam igy is sűsűn le fulladna nem is értem lehet hogy van aki soha nem érezne rá a manuális autó kuplung elindulásra... meg fogáspont honnan tudjam mi az 😂 mit érezzek milyen a fogás pont érzése 😂
Nem úgy van, hogy csúsztatott kuplung csak elindulásnál kell, utána már sebességváltáskor a lehető legrövidebb ideig kell a kuplungot benyomni?
@hidigaboroktato3102
8 ай бұрын
Nem! Picit mindig meg kell tartani ! Plusz van a diesel Peugeotom , ami rohan kettes fokozatban ..20 al nem tudsz minden kanyarodást teljesíteni, 1-es fokozatig pedig nem vàlthatunk vissza, mert mögöttünk agygörcsöt kapnának. Látszik benzinest vezetsz😉. Nehéz is a tanulóknak, de ezt meg kell tanulni.. úgy hívjàk csuszi kuplung. Plusz ugye, ez a videó tanulóknak készül és ez a probléma h ránt az autó amikor váltanak , hiszen azonnal eldobják a kuplungot. Sokan úgy isvezetnek
@szabinaszabina3427
Жыл бұрын
Hm...ez a kuplung.... Nekem mint tanuló is meg gyűlik vele a gondom,de az oktatómnak is szóval nem vagy vele egyedül....
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
Sejtettem .☺️🫢
@laszlototh6235
Жыл бұрын
Szia! Amíg meg nem tanulja, hogy hogyan induljon el gázadás nélkül, addig ne vezessen! Ez az én véleményem!
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
Úgy kezdünk mindenkivel😎
@black_Umbrella84
Жыл бұрын
Ti voltatok rutinpalyán? 22.óránál vagyok, de rutinpályát csak kerítésen kívülről láttam. 1. órán mondta az oktató: “Ülj be, azt’ gyerünk!” Mondom hová, a rutinpályára? Oktató: “Öt éve nem voltam a rutinpályán. A forgalom nem elég jó rutin neked?”
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
Voltunk .. aki nem vezetett, azzal rutinozok . Am meg is látszik az átvett tanulókon .. h rögtön forgalomban kezdtek .. semmiféle finom mozgást nem tudnak ! Én meg nyelem az ideget.. Fék csak satu! Azt sem veszi észre a volt oktató, h telitalppal pedàlozik a tanulója 🥲
@angyalka1206
Жыл бұрын
Nagyon jó videó!!!!
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
Kösziiii☺️
@angyalka1206
Жыл бұрын
Olyan jókat nevetek rajta : nekem az idegrendszerem már nem bírja 😅😅😅
@TheNagytamas1994
Жыл бұрын
Volt olyan már hogy rá kellett kiabálnod a tanulóra,?
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
Persze .. nem kiabálás , ( olyat még ők nem hallottak 🤣) , de volt kitörésem . Persze, ez az ő érdekükben.. ülhetnék ott nyugodtan is a visszatérő hibákat látva , de az nem mindig célravezető
@longclaw5711
Жыл бұрын
miert van 4 pedal?
@bve3asmetro684
4 ай бұрын
3 pedál van ez nem mercedes...
@HollosySzabi
Жыл бұрын
A mai generáció a hüvelykujj gyakorlatokban élenjáró az okostelefonnal, ilyen finommozgásokat nem gyakorolnak, látszik az utakon is...
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
Igazad van , de én azt látom , h az utakon nem a fiatalokkal van főképp a baj .. hanem a tökölős , félős ( mert megbüntetnek ) sofőrökkel , illetve a sok figyelmetlen pilótával . Bár lehet, h ott is szerepet játszik a telefon🙃
@tamaskoppanykover4923
6 ай бұрын
Ne sirasd a lendkerekedet, mert abból, amit megspórolsz a tankoláson, abból kijön az ára.
@66DjAlexander
Жыл бұрын
Helló Pedig ez olyan könnyű
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
Elképesztően sokat kínlódok vele .. persze, valaki ügyes és motivàlt , nekik megy
@66DjAlexander
Жыл бұрын
@@hidigaboroktato3102 Gábor. Lehet hogy nem is igazán oda figyel. Én 1000km vezettem. Gyermekoromban tanultam egy Zaporazec gépjárművem vezetni. Mostmár elég jól megy. Most meg igen. Nekem már a szabályokat kellett meg tanulni. Mostmár forgalmi vizsgára várok. Bízom magamba,sikerülni fog.
@lichdesign
Жыл бұрын
@@66DjAlexander Nálam pont fordítva, szabályokat megtanultam, kresz vizsgán elsőre átmentem 72 ponttal, viszont csak számítógépes játékkormány volt eddig a kezembe, pedálokról nem is beszélve. Egyáltalán nem könnyű, sokat kell gyakorolni, hogy annyira automatikus legyen, hogy a forgalomban is hibátlanul használható legyen.
@66DjAlexander
Жыл бұрын
@@lichdesign Nekem kunnyű. Opel astra f 1.6i gépjárművet vezettem már idestova 20 éve. De csak tanyán.
@lichdesign
Жыл бұрын
@@66DjAlexander Nekem sajnos minden ilyesmi kimaradt, biciklit is 19 évesen tanultam meg vezetni.
Жыл бұрын
Ne haragudj, de a kuplung kezelését bárkinek meg lehet tanittani 20-30 perc alatt.
@hidigaboroktato3102
Жыл бұрын
🤣🤣😅. Ezt a kommentet fogom mutogatni a tanulóimnak .. am igaz, ha figyelne , akkor 2 perc alatt . Alapoktatásban tudják , forgalomban pedig eldobják .. minden lámpánál !!! Ha nem laksz messze , gyere el velünk csak 1 órát .. komolyan
Жыл бұрын
@@hidigaboroktato3102 800km
@gezy85
10 ай бұрын
Az ilyeneknek nem is adnék jogsit ha nem is akarja!
@hidigaboroktato3102
10 ай бұрын
Nem èn “ adom “ .. azért a végén csak megjön a kedv😅
@bodisbalazs871216
Жыл бұрын
Kuplungot csak váltáskor! Fék és gáz. Induláskor csúsztatni, szépen lassan. Kuplung begyorsít csak. Fék. Hadd fulladjon le inkább. Nagy sebességnél először fék. Dobjátok ki akkor üresbe. Nem tudom, Gábor, lehet üresbe hivatalosan? Spiccen legyen a lábatok kuplungnál.
Пікірлер: 85