Nem számoltam mennyiszer mondta ki a "rettentő" szót, de 40-szer biztos. Hááát, rettentő volt hallgatni
@milannedelykov7603
2 жыл бұрын
Kár, hogy a Lexus nem tudja elengedni ezt a rémes formatervet. Már nem annyira béna, mint az elődmodell, sőt a hátulja egész jóra sikeredett, de az eleje azzal a túllógó maszkkal nagyon elrontja. Esetleg az ilyen plugin hibrides, vilanyautós teszteknél lehetne szólni az olyan okosságokról, mint a távirányítható és időzíthető hűtés-fűtés, vagy hogy lehet-e időzíteni a töltést, meg korlátozni a töltéskor felvett áramerősséget. Meg hogy a 6 kW-ot egy fázison veszi-e fel, vagy kettőn (VW villanyautók tudnak ilyet).
@Autosnavi
2 жыл бұрын
A dizájn ízlés kérdése, minden esetre a régebbiekhez képest sokkal szebb szerintem. Az autó vezérelhető applikációval, ami a fűtés vezérlést illetve a töltés időzítést is tartalmazza, meg sok minden mást is. A töltési energiát az autók töltő elektronikája nem igazán korlátozza bár "beszélget" a töltőoszloppal és ez a kommunikáció dönti el mennyivel is tölthet, ez mondjuk minden elektromos autóra igaz. A Lexus esetében a 6kW egy vagy több fázisú betáplálása nem publikált, de jellemzően AC 3,6kW az egy fázison maximalizált töltés, az autóhoz minden esetre egy 3 fázisú 32A Type2 töltőkábel jár.
@PaulusdeKenezy
2 жыл бұрын
Nekem nagyon szimpatikus a Lexus, de azért van némi kritizálni való. Valóban nem szép az eleje. Az óriás kijelző is nagyon ronda, bele sem próbálták integrálni a műszerfalba, csak mint valami másik gyártó kiegészítő terméke, mint egy tablet, kilóg az oldala. A képernyő vibrálása, meg úgy általában minden LED vibrálása is gáz szerintem. Persze, nem lehet látni közvetlenül, de nem véletlen, hogy a vibrálásmentes monitorok és LED-ek kezdenek elterjedni... Egy prémium autómárka megléphetné ezek használatát, erős marketing lenne. Minden másban pedig csúcs általában a Lexus. :-) A bemutatóval kapcsolatban meg annyit, hogy egész jó, de lehetne egy kicsit a száraz tényeket (pl. autó hossza) összehasonlítani nem csak a régi verzióval, hanem a konkurenciával, hogy el tudjuk helyezni a többi autó között. Érdekes, hogy "többet tud" mint a német autók, mégis olcsóbb. Akkor hol a trükk? A japán autók valamivel mindig drágábbak voltak az azonos tudású német társaiknál, hiszen a japán szállítás, rezsi és know how eleve drágább.
@Autosnavi
2 жыл бұрын
A kijelző ebben a "kilógó" és nem bele integrált verzióban manapság az új trend kezdve a Mercedes, BMW-nél látható jellemzően ennél kisebb egységekkel. A korábbi Lexus-Toyota multimédiákhoz képest felbontásban és funkcionalitásban rengeteget fejlődött a megjelenítő egység. Élőben nem tapasztalható a monitor tekintetében vibrálás, a kinézet pedig ízlés kérdése, de szerintem mindenképp trendi lett. A Lexus marketingje végzett összehasonlítást a hasonló Prémium márkák (BMW, Mercedes) legalábbis Ők ide pozícionálják az NX-et, és hasonló technikai és felszereltségi szintben olcsóbbnak hozták ki, amivel nem titkoltan ezen márkák tulajdonosait célozzák meg leendő vásárló közönségként.
@nestasandro6364
11 ай бұрын
Ilyen csúnya belteret nehéz volt úgy tervezni, hogy szépnek akarták...
Пікірлер: 6