A Fishing & Hunting Horgásztó - Method Gladiátor Kupa egy igazán jo verseny volt.
A Majosligeti vízen való tartott idei első verseny során szembesültünk a pontyok rendkívüli ellenállásával, akik nem adták könnyen a bőrüket. A method módszer alkalmazása láthatóan visszafogta a versenyzőket, és bár ez a verseny kizárólag erre a módszerre épült az országos szabályok keretein belül, a halak megfogása már komoly kihívást jelentett. Az első felvonás rendkívül ígéretesnek indult, hiszen többen megfogták a halak 90%-át, de ahogy haladtunk előre, egyre nehezebben csapták be a pontyokat. A vízközti tartózkodás érzése áthatotta a versenyt hiszen többször ütöttek bele a kosárba míg az leért a fenékre. Bár talán egy vízközti horgászat hatékonyabb lett volna, a verseny végén a hibátlan 400 kg hal sok horgászt kárpótolt.
A három szektorban zajló versenyen a Senzor Planettől Bernát Attila vitte el az összetett harmadik helyet 35590 grammal. Az Adventures-től Légrádi Ibolya az összetett második helyen végzett, 35700 grammal. Az összetett első helyezett Kovács Tivadar lett a Cralusso-tól es egyben ezzel a Fishing & Hunting Horgásztó Method Gladiátora címet is megszerezte ,42145 grammal.
A legnagyobb halért járó elismerést Kurdi Ferenc barátunk nyerte el, egy gyönyörű 9160 grammos pontyért, melyet a dida után de időben történő szákolással fogott meg. A hangulat kiváló volt, az eső elkerült bennünket, és rengeteg ismerőssel találkozhattunk.
Köszönjük mindenkinek a versenyt, és jó pihenést kívánunk! Holnap újabb izgalmas verseny vár ránk Törökbálinton, ahol a világbajnokok és a feederes versenyzők csapnak össze egy páros versenyen.
Негізгі бет Method Gladiátor
Пікірлер