🔴 Recept: bit.ly/3C0q59x
🔴 Hozzávalók:
12 db tojás
240 g liszt
240 g cukor
300 g sárgabaracklekvár
400 g cukor
300 ml víz
160 ml rum
🔴 Elkészítés:
A két piskótához a tojássárgáját habosra keverjük, majd a tojásfehérjéket a cukorral is nem túl kemény habbá verjük. Óvatosan keverjük össze a két tojáshabot, majd forgassuk bele a lisztet. A bekevert piskótatésztát osszuk szét a két papírral becsomagolt sütőkarikában. Süssük meg 160 °C-os előmelegített sütőben 40-45 perc alatt. A cukorsziruphoz a cukrot és a vizet összeforraljuk, és enyhe szálpróbáig sűrítjük. Amikor kissé lehűlt belekeverjük a rumot majd kettéosztjuk. Az egyik felét enyhén sárgára, a másik felét halványpirosra színezzük ételfestékkel.
Torta töltése
Mindkét kihűlt piskótát keresztben kettévágjuk. Az egyikből lesz az alja és a teteje, a másikból pedig a töltelék, ezt még hosszanti csíkokra is felvágjuk. A tortát fejjel lefelé kell betöltenünk. Egy szilikon papírra helyezzünk egy sütőkarikát, majd tegyük bele a kettévágott piskóta felső részét a bőrös felületével lefelé. A másik oldalát kenjük meg forró sárgabaracklekvárral. A csíkokra vágott piskótákat felváltva mártogassuk a piros, illetve a sárga cukorszirupba. Alaposan nyomkodjuk ki, és pepitában pakoljuk a lelekvározott piskótára két sorban. Lekvározzuk le a tetejét, és tegyük rá a másik piskótalapot. Tegyünk egy tálcát a tortára, és súlyozzuk le, majd egy éjszakán keresztül préseljük. Miután lepréseltük, vágjuk le róla a sütőkarikát. Kenjük körbe forró lekvárral, és húzzuk át rózsaszín fondánnal. A fondán felmelegítésénél vigyázzunk, hogy ne menjünk 40 °C fölé. Óvatosan vízgőz fölött melegítsük.
🔴 A márkáról
Immer Besser: egy valóra váltott ígéret a Mielétől. Hiszen a legfontosabb érték számunkra felhasználóink bizalma, ez a bizalom pedig arra az állandóan megújuló, mégis töretlen minőségre épül, amit megtalálhattok minden egyes Miele mosógépben, porszívóban vagy éppen konyhai berendezésben.
Prémium háztartási gépeink szemet gyönyörködtető designja, fantasztikus teljesítménye, fenntartható és innovatív technológiai megoldásai garantálják, hogy a hétköznapok pillanatai is különleges élményekké váljanak. Neked már csak az otthonod és a családod iránti szenvedélyt kell hozzátenned.
Miele. Szeresd, amit csinálsz.
🔴 Miele Főzőiskola
A Miele Főzőiskola az a hely, ahol a főzés élménye mellett barátságok is szövődnek, s mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy speciális, egyedi eseményeink szinte minden nap teltházzal működnek. Magyarország kiváló séfjei engednek betekintés itt nálunk a kulisszatitkaiba, megmutatják különleges elképzeléseiket a gasztronómiáról és különböző trükköket tanítanak a Miele Főzőiskola rajongóinak.
🔴 Kövess minket
Weboldal: www.miele.hu
Webshop: shop.miele.hu/hu/webshop
Események: shop.miele.hu/hu/rendezvenyek
Facebook: / mielemagyarorszag
Instagram: / mielemagyarorszag
🔴 A videót készítette: MapixFilm www.mapix.hu 📧 Iratkozzon fel a Miele hírlevélre, hogy első kézből értesüljön termékhíreinkről, promócióinkról, eseményeinkről: www.miele.hu/f/hu/newsletter-...
Негізгі бет Miele Főzőiskola: Puncstorta
Пікірлер: 92