Tavaly év végén egy hosszabb beszélgetés erejéig Steigervald Krisztián generációkutatót látta vendégül a Friderikusz Podcast. Azt a körülbelül másfél órás interjút azóta nem kevesebb, mint 1 millió 97 ezren nézték meg itt, a KZitem-on és a Facebook-on, valamint további 336 ezren hallgatták meg öt audio-felületen.
Rengetegen arra biztattak bennünket, hogy folytassuk a témát, ennek nyomán indítottuk el csatornáinkon a generációkról szóló mini-sorozatot. A március közepén elkezdett Mindent a generációkról című sorozat - ezzel a mostanival együtt - hatrészes volt: az első epizódban a generációk és az életkor összefüggését igyekezett megvilágítani szakértőnk, a második és harmadik epizódban az egyes generációk jellemzőit vette végig, jó sok példával illusztrálva mondandóját, a következő részek egyikében beszélt a szülői szerepek átrendeződéséről is, míg az ötödik adásban napirendre került, hogy hogyan jelennek meg a generációs különbségek a mindennapokban, illetve, hogy a generációkon átívelő figyelem hogyan változott az idők során.
A sorozatnak ebben a mostani, hatodik, záró epizódjában Steigervald Krisztián válaszol az Önök menet közben beküldött, esetenként fogós kérdéseire.
A sorozat első részét ezen a linken lehet megtekinteni:
• MINDENT A GENERÁCIÓKRÓ...
A sorozat második részét ezen a linken lehet megtekinteni:
• MINDENT A GENERÁCIÓKRÓ...
A sorozat harmadik részét ezen a linken lehet megtekinteni:
• MINDENT A GENERÁCIÓKRÓ...
A sorozat negyedik részét ezen a linken lehet megtekinteni:
• MINDENT A GENERÁCIÓKRÓ...
A sorozat ötödik részét ezen a linken lehet megtekinteni:
• MINDENT A GENERÁCIÓKRÓ...
A sorozat kiemelt főtámogatója a Raiffeisen Bank, amely az alábbi linken érhető el:
www.raiffeisen.hu
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
/ friderikuszpodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: / friderikuszpodcast
Facebook: / friderikuszpodcast
Instagram: / friderikuszpodcast
Anchor: anchor.fm/frid...
Spotify: spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi
Deezer: www.deezer.com...
Негізгі бет MINDENT A GENERÁCIÓKRÓL, 6.RÉSZ (Steigervald Krisztián válaszol a nézők kérdéseire) / F.P.
Пікірлер: 232