Palotavároson!
Ezen a hétvégén a két versenynap első versenye került megrendezésre ezen a közkedvelt horgásztavon, ami a HOFESZ kezelésében van.
60 fő, valóban kiváló horgász vett részt a mai versenyen, ami az országos method feeder szabályok szerint lett lebonyolítva. Most is volt live adás a TikTokon, amit elég sokan figyelemmel kísértek, így nem mondok újat azzal, hogy volt meglepetés bőven. Egyrészt azért, mert ez nem volt az az igazi versenynap, amit itt megszoktunk, vagyis ez sem teljesen igaz, mert pörgős volt a horgászat, némi szünettel, viszont többen hiányolták azokat a nagyobb halakat, amit egy akár tavalyi versenyen bónuszként elkönyveltek. Másrészt pedig az időjárás is keresztbe tett, mert nem vártuk az esőt, mégis kaptunk, nem vártuk a hideget, mégis jutott belőle.
Az összfogás viszont helyre tette a dolgokat, és végülis kiegyensúlyozott versenyt tudhatunk magunk mögött, 1,8 tonna kifogott hallal.
Erős, szektoron belüli csaták is zajlottak, elég ha azt mondom, hogy az Energofish csapat 6 tagjából négyen egy szektorba sorsoltak, vagy egy összetett helyezés ment el, mert szakítottöltés történt, esetleg a mai legfiatalabb versenyzőnk ahogy megszorongatta a szektorát, és persze Norbi megint elvitte a csirkés kosarat Csaba elől. 🙂
Nagyon jó verseny volt, és érezhető volt, hogy a srácok egy része már a holnapi csapatversenyre gyúrt információ szerzés céljával.
A mai versenyt végül Farkas Zsolt "Wolfy" nyerte 79735 grammal.
Második helyen Szabó Bence (Energofish) 59255 grammot terelt szákba.
Harmadik helyen Fodor Csaba (TopMix) 53680 grammal nyerte a szektorát.
Negyedik helyen a spicc mellől Tóth Sándor 52940 grammal ért célba.
Ötödik helyen Kiss Sándor, a nem éppen favorit 2-es helyből hozta ki a maximumot, 42430 grammal.
Az összetett ötödik helyen pedig az Energofish friss igazolása Pető Gábor 34830 grammal állt dobogóra.
A mai legnagyobb halat Kárász György fogta, ami 7655 grammot nyomot.
Jó verseny volt, az egyszer biztos.
Holnap a csapatversennyel várunk mindenkit, és biztosan mondhatom, hogy ez lesz az idei év egyik legjobb sorozatának az első versenye!
Köszönöm mindenkinek a részvételt, és jó pihenést kívánok nektek.
Tartsatok velünk holnap is a Tiktokon!
Негізгі бет Ob Felkészítő verseny, PalotavàrosON.
Пікірлер