Egy monostor a találkozások helye. Ég és föld érintkezése itt a dombon, Szent Márton-hegyén. Isten és ember találkozása. A Biblia nyelvén kifejezve a főparancsot próbáljuk megvalósítani ebben a hegyre épült kommunikációs központban. Párbeszéd Istennel és a saját lelkünkkel és állandó párbeszéd a kortársainkkal, embertársainkkal. Ebből a személyes szeretet-kapcsolatból lelkiség, spiritualitás, emberiesség, kultúra fakad. Ez az, amit az idelátogatóknak szeretnénk előtárni, de nem csak megmutatni, hanem elérni azt is, hogy ebben a békében és örömben, amely az Isten és ember kapcsolatának ajándéka, az idelátogatónak is része legyen.
Az Ezer év jelenidő című promóciós film ennek az örömhírnek és kommunikációnak az egyik szép megnyilvánulása.
Bővebben a Pannonhalmi Főapátságról:
Pannonhalma monostora hegyre épült, amely a vallási hagyomány szerint az ég és a föld találkozási pontja; olyan hely, ahol az ember közelebb lehet istenhez. A Pannonhalmi Főapátság és természeti környezete 1996-tól UNESCO Világörökségi helyszín. A főapátság 282 méter magas dombja körül terül el Pannonhalma városa, közel 5000 lakossal.
A bencés lelki és szellemi központ 11 ezer négyzetméternyi tetőzete a Világörökségen belül összeköti a bazilikát, a kerengőt, a könyvtárat, a monostort, a koncerttermet és a gimnáziumot. A szűken vett főapátságban él és dolgozik harminc szerzetes, kétszáz munkatárs és háromszáznegyven diák. A ház része az arborétum és gyógynövénykert, a levendulamezők és a pincészet, az étterem és a városi galéria a cukrászdával. Pannonhalma egyszerre lelki és kulturális közeg - ettől egyedi szeglete a világnak. A vendégek ma már számtalan élmény-központú vagy éppen elmélyülést kínáló helyszín, látványosság közül válogathatnak és tölthetnek itt el akár több napot is.
Az épületegyüttesben harmonikusan él egymás mellett a 12. és a 21. század. A román kori bazilika, a gótikus kerengő, a monostor barokk épületei, a klasszicista könyvtár és torony, mind az adott kor legmagasabb technikai színvonalán épültek. Így a közelmúlt kiemelkedő esztétikai minőségű új épületei sem historizálnak, hanem a kortárs építészet letisztult formanyelvét valósítják meg. 2003-ban épül meg az Apátsági Pincészet modern épületegyüttese. 2009: a gyógynövénykertben egy modern csűrt körvonalazó biomassza fűtőmű kerül. 2010: megnyitja kapuit a Viator Apátsági Étterem. Vele párhuzamosan készül el a Szent Jakab Ház és erdei kápolna díjnyertes épülete. 2012-ben John Pawson tervei alapján lezajlik a Bazilika teljeskörű belső felújítása. 2014: a városközpontban megkezdi működését az Apátsági Múzeum és Galéria (ICOMOS-díj). 2016: elkészül a két nemzetközi díjjal is elismert Díszterem.
Pannonhalma hazánk legősibb iskolája: Szent István ide hozta a fiát, Imre herceget. Ma a Pannonhalmi Bencés Gimnázium az ország legjobb iskoláinak egyike. De a Főapátság nemcsak elitgimnáziumot tart fenn és működtet, hanem a Szent Benedek Iskola hálózatát is több vidéki tagintézménnyel, zömében szakiskolai profillal.
A falak között ma is ugyanaz a Nursiai Szent Benedek Regulájának szellemiségét követő szerzetesrend él és működik, amely számára Géza nagyfejedelem 996-ban a monostort alapította. A szerzetesek az eljövendő örök élet miatt készek lemondani a házasságról, vagyonról, az önakarat érvényesítéséről. Életük közösségben zajlik, Jézus és tanítványainak mintájára. „Ora et labora et lege - imádkozzál, dolgozzál és olvass” - így foglalhatnánk össze Szent Benedek szerzetesi szabályzatának lényegét. Ma is ez az eszmény határozza meg a mindennapokat: a szerzetesek lelkipásztori munkát végeznek, tanítanak, szociális otthonokat tartanak fenn.
Негізгі бет Pannonhalma - Ezer év jelenidő
Пікірлер: 18