Szuper volt, hogy képes voltál semleges maradni egy megosztó kérdésben, nagyon jó volt volt a videó, főleg, hogy én ehhez elég kevéssé rétek és jó volt meghallgatni valakit, aki igen. Köszi, hogy megcsináltad. Még annyit tennék hozzá, hogy a legtöbb kritika nem a képi világra érkezett, ebben az egyik legerősebb a sorozat szerintem (plusz a jelmezekben, abban is hasonlóan párszor egész jó, meg néhány nagyobb baki), viszont a történelmi résszel kapcsolatban nehéz teljesen egyetértenem. Annyiban igazad van, hogy a világnézet nagyon sok mindent befolyásol és képes ebbe is vastagon belefolyni, azonban a sorozat nem áll meg azon a szinten, hogy erre azt lehessen mondani, hogy más a világnézetük a készítőknek. A legkonkrétabb példa, hogy ahol egyértelműen kiviláglik András kevésbé emészthető oldala, azt kihagyták, így pl. azt, hogy újra és újra lázadt a bátyja ellen. Szerintem egy dokusorozatba nem nagyon fér bele, hogy kihagyják belőle, hogy rengeteget harcolt Imrével, és gyakorlatilag a testvérháború nagy ellenzőjének állítják be (amit szó szerint el is mondanak), amikor ez egészen biztosan nem helytálló. Gyakorlatilag egy II. András propaganda a film történelmi része, és sajnos nem csak kisebb bakik, hanem bődületesen nagy csúsztatások miatt. Az érződik rajta, hogy kitalálták, hogy Andrásról készítenek egy történelmi filmet, amit nagymértékben fikciós elemekkel vegyítenek, hogy a főszereplő mindenképpen pozitívnak hasson (hozzáteszem, amúgy ez sem valami jó gyakorlat szerintem), és félúton úgy döntöttek, hogy inkább mégis valami dokumentumfilm szerűség kéne, és a meg nem változtatott sztori alá berakták a narrátort és belevágták a történészeket. Így a történelmi hitelessége elképesztő mértékben csorbul, ami egy dokumentumfilmnél hatalmas pofáraesés. Én imádom a történelmet és nagyon örülnék, ha végre korrektül fel lenne dolgozva a magyar történelem is, így aztán vérzik a szívem, hogy ilyen lett. Nem is érdekelne benne a politika, nem sajnálnám rá a pénzt, de így, hogy olyan amilyen, azért dühít, hogy ilyen szakemberek kapják meg ezeket a pénzeket, amikor ebben a történetben minden szempontból nagy potenciál lenne. A sztori és a lehetőség elpazarlásának érzem ezt a rettenetet, és bosszant, hogy milyen jó lehetett volna.
Жыл бұрын
Nagyon egyedi volt ez a fajta elemzés, nekem tetszettek a konkrét példák. Viszont azért azt én hozzátenném, hogy ezt nem mondanám egy sorozat bemutatásának, kritikájának, hanem ez az első rész képivilágának kielemzése. Annak viszont szuper. És értem azt is, hogy a politikai hatások miatt ez a kritika most főként a képivilágra fókuszált, de azért a filmnél a történelmi hitelességen kívül rengeteg egyéb fontos szempont van, amit kapcsán maradt bennem egy pici hiányérzet. Mennyire tud kialakiítani egy világot, színészi játék, zene, utószinkron, forgatókönyv, vágás, díszlet...
@TheReelCrew
Жыл бұрын
A hiányérzeted jogos. Itt mint átlagos néző, valóban első sorban a képi világ érdekelt. Illetve annak a hatása. :)
@laszlonagy7131
Жыл бұрын
A kritika téves. Nem a képi megvalósítás miatt rossz a film, hanem a történetvezetés, a statiszták száma, a stílustévesztés, rendezés, a narrátor, a ripacskodás, a bugyuta dialógusok, a történelemhamisítás miatt.
@juhaszkund
Жыл бұрын
Én is szerettem volna egy jó magyar történelmi filmet már, de ez nem lett az. Egyetértek a kritikáddal, de egy dolgot kihagytál, ami szerintem fontos! Az hogy mennyi pénzből készült. Mert ennyi pénzből tényleg fájó, hogy nem lett az aminek ígérték...Illetve még egy dolog kimaradt: a színészi játék. Sokszor olyan az egész mint egy amatőr iskolai előadás, szépen megtanult, begyakorolt, elmondott szövegek, semmi életszerűség... Nekem még ez volt fájó pont a filmben...
@TheReelCrew
Жыл бұрын
Jogos mindkettő. A pénz egyenes út a politikához, ezért hagytam ki. A színészi játékos részt pedig kivágtam, mert így is baromi hosszú a videó :)
@laszloszikra6320
Жыл бұрын
A NER-ben K O N T R A S Z E L E K C I Ó van ... lehetsz bármilyen tehetségtelen, csak a lojalitás fontos! Ugyanez történt az 1930-as évek végén!
@egriedit52
Жыл бұрын
@@laszloszikra6320 és mint az ötvenes-hatvanas években a szocreál filmgyártásban. Csak azt nem értem, miért mondja, hogy dokentumfilm? Ahhoz elég kevés dokumentum maradt abból az időből! 😅
@milantoth6246
Жыл бұрын
@@TheReelCrew Én teljesen értem mire gondolsz itt, de ha a “politikamentesség” nem engedi hogy őszintén kritizáld a filmet, akkor szerintem fontosabb a valóság mint a politikai korrektség. Mint OP, én is régóta várok már egy jó magyar történelmi filmre, de csak azért mert várok, nem fogom lejjebb vinni a standardjaimat.
@i3azs
Жыл бұрын
Az internet fostengerében egy józan, értelemes hang....Köszönöm!❤🩶💚
@ZPROHASZKA
Жыл бұрын
To: Reelcrew: Azért (is) néztem a végig a videódat, mert kíváncsi voltam, hogyan tartod amit a bevezetődben ígértél. Hát legalább 85%-ban, úgyhogy ott a pont. Tartottad, hogy a saját szakmádon belül maradjál, azaz kizárólag a film képi világánál: ott az újabb pont. Amiket kiemeltél, az utána valóban látszódott egy laikus számára. Maximálisan becsülendő, hogy végig őszintének érződik, amit dícsérsz, azt tényleg annak gondolod, és amit kritizálsz, azt is tudod miért. Így az is hiteles, hogy számodra a legbosszantóbb, hogy miért nem lett végig 8-as fölötti a minőség (a te pontozásod szerint). Nem tudom 70%-os pontossággal kitalálni, világnézetileg hova húzol, tehát emiatt is ott a pont. Remélem az összes magyar produkció létrehozása közben lényeges hangsúlyt kap sok hasonló szakember tisztán szakmai véleménye.
@krisztianhubler
Жыл бұрын
Amikor a térképet mutattad fel sem tűnt a kép széle, mert azt hittem te csináltad valamilyen stream-es "effekt"-el, de amikor mondtad, hogy ez így jött ki, akkor egyszerűen csak nem értettem :D
@ogery1980
Жыл бұрын
Nagyon örülök, hogy vállalkoztál a kritikára és ígéretedhez híven politikától független maradtál. Részemről már - elnézést a kifejezésért - f@szkivan, hogy bármit csinál az egyik oldal, tényleg BÁRMIT, az sz@r és általában már látatlanban. Miközben konstruktív (vagy bármilyen) kritika nem hangzik el, csak hogy... SZ@R. Az pedig ugye mint tudjuk nem kritika, nagyon nagy jóindulattal is maximum vélemény. És ahogy kritika se, általában javaslat se hangzik el, hogy hogy kéne vagy kellett volna. Szóval örömteli és merőben szokatlan egy olyan kritika, ami valóban szakmai, mégha időnként úgy is éreztem, hogy picit szőrszálhasogatóra sikeredett. Arra gondolok, hogy elég sokszor hangzik el Tőled, hogy tök jó, csakhát miért nem így vagy úgy.... Épp ezért én a végén azt hittem egy kb. 6-ost fogsz mondani, szóval az "erős 3-as, gyenge 4-es" picit azért meglepett.... Akárhogyis, ha a nép, az az istenadta magyar nép végre leszokna a máshibáztatásról, a régenmindenjobbvoltozásról, a magyarországonmindensz@rozásról, ha kicsit is megpróbálná felvenni azt a szemléletet, amit a végén kifejtettél, akkor valami szép, valami jó, valami konstruktív elindulhatna. Akkor még az is lehet, hogy az "Aranybulla visszavág" c. folytatás jobbra sikeredne. :D
@petermiklos9820
Жыл бұрын
akkor nyisd ki a szemed, mert VAN konstruktív kritika mindennél
@joules83a
Жыл бұрын
15:08 A snitt lehet, hogy hibátlan, de valahogy szerintem a XIII. század elején kicsit nagyobb becsben tarthatták azokat a keménykötésű könyveket melyek nem volt még tömegtermékek.
@fatumteam
Жыл бұрын
Nagyon nagy rispekt ezért az objektivitásért. Jól fogalnaztad meg én is haragszom rá, mert sokkal jobb is lehetett volna. Én már végignéztem (ugyanaez a rommávágott csata van a 4. epizódban is), eszméletlen sok az ismétlés, a didaktikusság, nekem nem tetszik ez a hideg szűrő se, de ilyen finomságokat meg nem tudtam volna észrevenni benne. Alapvető hibának tartom, hogy nem tudták eldönteni mi is legyen, és kinek készüljön. A korrajz viszont nagyon tetszett, ahogy a díszletek is, kosztümök is. Mint történész néha felvontama szemöldököm, de egyik tanárom örökbecsű mondása jutott eszembe: csak a jövőnk a biztos, a múltunk folyton változik.
@pappattila6
Жыл бұрын
Nagyon profi kiritka. Érvelsz mellette miért jó, miért rossz. Szuper, hogy megmutatod és elmondod, hogy lehetne jobb! Lehetne még ilyen kritika!
@LopakodoVakond
Жыл бұрын
Nem, sajnos nem profi, ki van hagyva benne a másik legfontosabb, a dialógusok és a hangok, amik rettenetesen gagyivá varázsolják az amúgy sem fényesen teljesítő "alkotást". Ezerszer elmondja a srác hogy lehetne jó lehetne jó, bennevan a potenciál, de EGYÁLTALÁN nincs benne semmi. Ezer meg egy sebből vérzik, és vérig vannak sértődve hogy az átlag néző rámondja 1 perc után (vagy jobb esetben a trailer után (azért jobb eset mert nem szenvednek mentális sérüléseket a megnézéssel)) hogy ez egy szar és nem nézik tovább. Egy filmet vagy sorozatot nem lehet csak és kizárólag egy szempontból megítélni
@pappattila6
Жыл бұрын
@@LopakodoVakond Tessék szöveget értelmezni. Azt is elmondja a kolléga, hogy ez egy videós-szakmai értékelés, nem történelmi. Mint operatőr, vágó a képi világon túl a dialógusokkal miért kéne foglalkozzon? A hanghoz is külön ember van.... Miért írtál kommentet?
@LopakodoVakond
Жыл бұрын
@@pappattila6 meg se szolaltam a tortenelemmel kapcsolatban. Lathatoan neked sem kegy a szovegertelmezes, kommentkiraly
@pappattila6
Жыл бұрын
@@LopakodoVakond ". Ezerszer elmondja a srác hogy lehetne jó lehetne jó, bennevan a potenciál, de EGYÁLTALÁN nincs benne semmi. Ezer meg egy sebből vérzik, és vérig vannak sértődve hogy az átlag néző rámondja 1 perc után (vagy jobb esetben a trailer után (azért jobb eset mert nem szenvednek mentális sérüléseket a megnézéssel)) hogy ez egy szar és nem nézik tovább." Ez simán értelmezhető az egészre így a történelemre is. Míg én csak a kritikát véleményeztem ami jó volt. Ami keretet állított magának azt tökjól hozta. Gyökérpálca!
@TheReelCrew
Жыл бұрын
A film egy összművészeti alkotás. Elemeiben nem lehet vizsgálni? Dehogynem. Sőt kell is.
@utalomAlibbantakat
Жыл бұрын
Mi volt ebben a sorozatban a politika? Hol szol bele a politika?
@andrasfulop1011
Жыл бұрын
Ezt a filmet nem a képi megvalósítása miatt fikázzák elsődlegesen, de az is rossz, hisz ahogy mondod: ha egy kiváló alapanyagból való cuccot odaégetve tálalnak fel, akkor az pocsék lesz, hiába van közel a jóhoz.
@nathanbaddy32
Жыл бұрын
Ennek a sorozatnak konkrétan az egyetlen pozitívuma, az a bemutatója volt. Az mondjuk korhű lett szerintem, de így ennyi. Szakmai szemmel valószínűleg lehet benne látni több pozitív dolgot is, de a nézőket ez korántsem érdekli. Szerintem (és egyébként sem értem, hogy miért..) ebbe felesleges politikát beleképzelni, egyszerűen értékelhetetlen lett. Legyünk nagyvonalúak, dokumentum-sorozatnak, amit a national geographicon adnak le, tökéletes. Na de kérem, ezt a sorozatot a trónok harcához hasonlították! Nézői szemmel, aki ebben látott párhuzamot a trónok harcával, az szerintem bolond, vagy hazudik. A véleményem: van egy jelenet, majd jön egy narrátor bevágás amivel teljesen megölik a cselekvést, és újra egy képi bevágás, de már egy másik cselekvéssel. 25 perc egy rész. Na mindegy...
@kristofczegledy3886
Жыл бұрын
De uraim ez nem lehet trónok harca...ez egy dokumentum film... történészek szerepelnek a részekben...
@jozsefbak8902
Жыл бұрын
BTW, az utóbbi napokban volt Rákay Philip a Hobbistában, ahol ő zsánerként konkrétan a National Geography/Spektrum szintű jelmezes jelenetekkel kiegészített dokumentum sorozat típust deklarálja, mint ezen mű megfelelése. Annak készült, nem kellene HBO-sorozathoz hasonlítani a képi világot. Az, h egy színész túlreagál egy interjú szituációt és - mán elnézést, de - marhaságokat jelent ki, sokkal inkább pont akkor releváns, ha a politikai szálat nem hagyom figyelmen kívül. Egyébként 20-30 emberrel komolyabb, nagyobb csatákat szimulálni - no ez tipikusan ezen típusú doku-filmek sajátja 😇. Kedvenceim közé tartozik pl.: Greatest Tank Battles sorozat, amiben egyetlen élőszereplős jelen sincs; minden jelenet egy 3D-generált kisfilm - közepesnél jobb grafikával, de nem több. History channel-es cucc volt a Decisive Battles sorozat, amiben konkrétan a Rome: Total War motorjával generáltak csatajeleneteket (pl.: Decisive Battles - Battle of Kadesh). Ennek egym másfajta, National-os feldolgozását kerestem; ott az előtérben "harcolt" 2-3 ember ÖSSZESEN (ja, full korreográfia, megredezett mozdulatokkal, totál hiteltelen mozgáskultúrával, mert a cél az akkor népszerű "300" szílusában újrateremteni a kort... 😗), és az egész "csatajelenet" egy zöld vászon volt mögöttük, amin mozgófilmes jelenetként ment egy 3D-s animáció... imádtam... 🥰
@emmanuelasphodelemorphienn3083
Жыл бұрын
Hát ez a baj...
@krisztiansefer984
Жыл бұрын
A kritika profi, a kiritikák lereagálása a "producer" részéről pedig távolról sem az.
@HayashiKreta
Жыл бұрын
Ha jól látom akkor ez epikus harc az a lassítást jelenti? Az ilyen elemzések kincsek, jó hogy van.
@KovaacsZsolt
Жыл бұрын
Az hogy egy sorozat egyik epizódját snittről snittre, kockáról kockára vizuális szempontból elemzed, az nem filmkritika, és nem derül ki belőle hogy ettől a sorozat amúgy jó, vagy nézhetetlen. Egyetértek azzal hogy politikai elfogultság nélkül is lehet értékelni, kritizálni egy ilyen sorozatot is, ami nyilvánvalóan politikai indíttatásból készült, de ezzel így nem tudok mit kezdeni. Semmit nem mondasz a koncepcióról, a műfajról, a rendezésről, a szerintem katasztrofális alakításokról, az összképről.
@TheMrNeurotic
Жыл бұрын
Én nem vagyok vágó, sem operatőr, de kb nekem is ezek voltak ezen a téren a problémáim. Mondjuk a film még látványban viszonylag erősnek mondható. De a térkép szélein lévő arany png, az nekem is rohadtul fájt. Nem értem tényleg. Bár nekem még a kezdő csatajelenet is elég gagyinak tűnt azokkal a gyors vágásokkal, amivel próbálták ellensúlyozni, hogy inkább egy eldurvult kocsmai verekedés az egész mintsem csata. Csak az volt a nagyon fura, mikor megmutatták premier plánban, hogy tényleg lassítva b+. Sokkal jobb lett volna lassú közeli kardcsapásokkal, amik fémes csattanásokban és jajkiáltásokban végződnek, ez így gagyi volt. SPOILER: ezt a csatajelenetet több részben is viszont láthatjuk. Ugyanígy, ugyanezekkel a gagyi snittekkel. Valamiért úgy gondolták, hogy ugrálnak az idősíkokban, mert csak, és azt gondolták, hogy rögtön az első részben ezt kell mutatniuk. Sajnos ami az egészet elrontotta az pont a politika. Rohadt sok pénzt adtak valakinek, aki rengeteget pénzből tudott csinálni egy ilyen jól kinéző gagyit. Ennyire egyszerű a magyarázat. Nagyjából így néz ki az ország is. Tudna fejlődni, lehetne maradandót alkotni, csak inkompetens pártkatonák kezébe kerül minden, akik csinálnak valami gagyit, a nagy részét meg szétlopják.
@TheMrNeurotic
Жыл бұрын
@Konstantin Jánosik Annyira azért nem, főleg ha azt nézzük, hogy ez egy dokumentumfilm sorozat lett végül, és nem valódi filmsorozat. Az idő jelentős részét kitöltik a térképes snittek, a vágóképek ahol a narrátor beszél, és nem történik semmi, vagy a történelemről beszél egy-egy szakértő. Ezek elég olcsók. Erről az Aranybulla sorozatról annyit tudunk, hogy több mint 1 milliárd forintból készült. Összehasonlításképp a Saul fia 310 milliárd Ft-ból. A Kincsem úgy tudom a jelenlegi legdrágább magyar mozifilm, ami 2 milliárd Ft-ból készült. Azért ezekhez képest egy 6 részes dokumentumfilm, aminek a minősége egy amatőr filmhez közelebb van mint bármihez amit 1 milliárd Ft-ból forgattak le. Ehhez képest sokba került. De a Trónok harcához képest valóban nem sok az az 1 milliárd Ft. Ez az összehasonlítás viszont elég vicces lenne.
@gaborl6837
Жыл бұрын
@@TheMrNeurotic A Saul fia 450 millió Forintból készült, tehát feleennyiből, mint ez a f*s.
@blaskotamas570
Жыл бұрын
Nemrég dobta fel a kritikát nekem a KZitem és két kezem összerakom ezért. Nagyon tetszett a videó és bár nem értek a filmekhez, mégis el tudtad úgy mondani a lényeget és véleményed, hogy bárki által érthető legyen. Nagyon dicsérem a pártatlanságodat. (Remélem a kritika miatt nem fognak idejönni egyik oldalról se...) Bár sok feliratkozód van, egy újat fixen szereztél, és fix megnézem a többi videódat😅
@99gabesz
Жыл бұрын
Nagyon tetszik hogy elmondtad a pozitív és negatív oldalait is a műnek, És kiemelve ami tetszik és megemlítve mit lehetett volna másként tenni vagy javítani. Profi kritika :)
@TheReelCrew
Жыл бұрын
Még egy kommentben tényként írod le a feltételezésed, megy a tiltás. Írd le amit gondolsz, de erre figyelj a továbbiakban.
@petermiklos9820
Жыл бұрын
@@TheReelCrew miért, beszéltél daramaturgról? forgatókönyvről? párbeszédekről? történelemről? színészi játékról? nem láttam. vagy csak a "mert" szóval volt a baj? mert az oké. - András herceg, baj van! - Nincs baj. " a színészek nem egyszer eljátsszák a Gálvölgyi-féle Barátok közt-paródiából ismert arcjátékkal mindazt, amit Kőszegi Ákos épp róluk mond. Jól sikerült geg, amikor ez a bizonyos narrátor arról beszél, hogy nőttek a feszültségek Gertrúd és a királyi udvar tagjai közt: a pikáns humorra is fogékony alkotók ezt azzal illusztrálják, hogy a részeg nemesek rányitnak az épp férjével kufircolni készülő Gertrúdra, aki ezért kikergeti őket a hálószobából. Hát az ilyen feszültséget tényleg könnyű megérteni!" hvg itt okos ember a HATALMI VISZONYOKAT, POLITIKAI DÖNTÉSEKET akarta volna látni! nem ilyen 8 évesek szellemi szintjén vegetáló ábrázolásokat!
@tamaspanczel612
Жыл бұрын
A koncepció eleve nem világos. Igen tudom majd lesz belőle egy másképp megvágott egész estés film. De. Most akkor ez egy szórakoztató történelmi sorozat? Vagy egy dokumentum sorozat? Előbbinél nem kell számon kérni a tökéletes történelmi hűséget Utóbbinál igen És már az első 5 percben! olyan faszságok hangzanak hogy még . Ilyen mondatnak mi az értelme, hogy bezzeg Magyarországon a jog meg igazságosság blablabla. Mi? Igazságosabb jog mint máshol. Vagy, bezzeg a honfoglalók azok aztán a legalkamasabbat választották vezérnek. Nem. Azt seniorátusnak hívjuk, ami alapján vezért választottak. István pedig primogenitúra alapján lett uralkodó. Óh, imádnivaló mondat, hogy milyen rendes is ez a András herceg, igaz megszegi az esküjét megtámadja a törvényes királyt, aki a testvére, és végül nem öli meg. De rendes nem öli meg saját testvérét...van a régi vicc, hogy milyen rendes a Lenin hiszen közibük is lövethetett volna... Aztán az egész sorozat teljesen tévúton mutatja be az Aranybullát pont a lényeg marad ki, pont annak a társadalmi változásnak a lényege hogy miből mi lesz András Szentföldi akcióját úgymutatja be mint valami jelentős hadjáratot pedig egy sikertelen ostromot kivéve nem csinál semmit, vagyis de ereklyéket vásárol Jó meg pár száz magyar lovag elindult egy öngyilkos küldetésre. A kép fakó. A színészek hangsúlyozása rossz. A jelmezek egy része jó más része pocsék és nem illik a korba. És nem a Trónok Harcával kell összevetni. Tűzzel-Vassal. A lengyelek megcsinálták, tessék róluk példát venni, így kész jól egy csata egy lovasroham, ahol fröcsög a vér a sár, van súlya a tömegnek, nem nem úgy néz ki az egész mint egy amatőr cosplay csoport. Óh, és igaz egy történelmi-romantikus szórakoztó alkotás, meglehetősen történelemhű nyilván némi fikciós szállal, persze ott könnyű volt, mert remek lengyel író könyvét filmesítették meg.
@highwayman2195
Жыл бұрын
4:22 lehet a modern Aranybulla Spanyolországban vagy Californiàban játszódik, de nekem kicsit azért gyanús az a sok magyar pálmafa a háttèrben 😂
@tamasszovak1305
Жыл бұрын
Szerintem senki se látja a Trónok harca magyar verziójának, tekintve, hogy a trónok harca 1 része 10 millió dollárba került, ez az egész meg kb 2.5-be szóval nevetséges a párhuzam, még jó, hogy te független vagy. A legjobb akkor is az, hogy embereknek arra van idejük, hogy az IMDB-n meg más filmnyilvántartó oldalakon tízezrével menjenek 1-es értékelést adni. Már a megjelenés előtt napokkal is 3000 fölött volt az 1-es értékelések száma. Az elxxtukon is a premier előtt 3 nappal már 35 ezer 1-es értékelés volt a filmen. XD
@adyzoli
Жыл бұрын
Láttam az egész sorozatot, nekem tetszik kifejezetten. Nagyon örülök hogy egyáltalán készülnek történelmi, kosztümös magyar filmek.
@ensomhet81
Жыл бұрын
Örülök ennek a videónak, mert össze lett foglalva szakszerűen, hogy nekem is mi szúrta a szemem. Már a narrátor hangja is epic fail, hisz sokan szerintem konkrétan gyűlölik, annyira el lett használva propagandareklámokra, de a "png" kerettel sikerült elérni, hogy komolyan vehetetlen lett az egész. A filmet megszakító szakemberek bevágásait sem értem, kizökkentik a nézőt a sztoriból. Mintha nem tudták volna eldönteni, hogy ez most hbo vagy viasat history műsor legyen. És nem értem, hogy ilyen költségvetés mellett hogy nincs valaki jó ízléssel rendelkező ember, aki rámutat a hibákra.
@piciManaska
Жыл бұрын
Értem, hogy miért mondod, hogy off politika, de sokkal inkább az ami miatt a sorozat igazán elvérzik.
@Robert_Kovacs
Жыл бұрын
Nekem totál olyan érzésem van a videó alapján, mintha nem lett volna Storyboard, vagy csak egy nagyon rövid lett volna. Nomrális esetben ott a kompozíciós dolgokat már előre lefektetik. Kb olyan, mintha ami működik az meg is lett volna előre rajzolva, a többi meg spontán forgatás közben készült volna. "Mi lenne, ha..." Még azt is kinézem, hogy a projekt kapcsán azzal spóroltak, hogy jó lesz egy kevesebb jelentből álló storyboard. A színelés hiánya, avagy a színek hiánya meg lehet koncepció (bár kétlem). Lehet szándékosan hideg és színtelen minden kép, mivel a középkor is sötét, hideg, nyirkos és büdös volt :D Lehet belenézek majd, de sajnos előítéletes vagyok nagyon a magyar színészekkel kapcsolatban, mivel ugyanazt csinálják a kamera előtt, mint a színházban a nézők előtt... Örülnék neki, ha már itthon is lenne csak külön filmes színész képzés :D
@zsolt542
Жыл бұрын
Nagyon jó volt meghallgatni ezt a véleményt. Szakmai volt, érthető, csak sajnos pont amiket elmondtál, amiatt nem lesz soha jó egy magyar film. Én nemtudom ennyire szakmai szemmel nézni, csak annyit látok,hogy valami nagyon el van baszva és ennyi. Amikor azt mondtad,hogy értékelni fogod a filmet, hangosan rávágtam, hogy 4-es. Aztán mondtad,hogy 4-es... az a 6 pont viszont annyira sok, hogy el sem tudom képzelni mennyire van messze a trónok harcától. Ha kicsit politikai szempontból akarom vizsgálni, akkor nem a haveroknak kellene rendeznie vagy mittom' én mitcsinálni, hanem neked. És ezt a legkomolyabban mondom. Ha olyanok lennének ott mint amilyen Te vagy és a tudást fizetnék meg a haverok helyett, akkor lehetne 8-as vagy 9-es a film. Ezeket a filmeket ezek a rendezők és színészek maguknak csinálják, nem a fogyasztóknak. Nekem ez az érzésem a magyar filmek láttán. Csinálj több ilyen videót,mert szívesebben látom és hallgatom mint az Aranybullát.
@tobibaby
Жыл бұрын
Szia! Szívesen lennék melletted gyakornok.
@balintszarka4562
Жыл бұрын
Hol lehet megnézni?
@TheReelCrew
Жыл бұрын
Itt a youtube-on is fenn van.
@dudipippo
Жыл бұрын
köszi a videót! én még nem láttam a sorozatot (ezek után kétséges is, hogy megnézem), de fura volt a koronázási rész bevágása… nem csoda, hiszen a kereszt a történészek szerint csak a XVI. században került fel a koronára, aminek a ferdeségét egy 1638-as "baleset" okozta…
@mik7532
Жыл бұрын
szerintem a jó snitek csak szerencse..🙄😅
@danielpolak5969
Жыл бұрын
Én ennél a sorozatnál nagyon érzem azt, hogy ezt 1 évvel hamarabb akarták leforgatni és bemutatni, csak nemsikerült, de azèrt 2022 végére ki akartak dobni valamit ezért kaptak indokolatlanul sok szerepet benne a történészek. Azért még megvárnám a végső filmet belőle a teljes legyalázás előtt, de amit a kèpi világa sem ment meg az az, hogy statiszkátak sem alkalmaztak, színészi munka is kevés az egysoros rövidekkel. Nemtudom milyen lesz a film, de ha ezekből a jelenetekből vágják össze csak egy katyvasz lesz az egész. Sajnálom hogy 2022ben csak erre futja a magyar filmiparnak, és ez nem egyedüli eset amikor egy nagy ziccert, egy eddig feldolgozatlan témát elrontanak. Ott volt a Toldi animációs sorozat, miért nem csinálták meg egy mesélő alkotásra mint a "párját" a János vitézt. Miért nem lehet olyan filmet csinálni mint anno A kőszivű ember fiai. Hatalmas csatajelenetek, színészi munka, nem szájbarágós általánosiskolás törtènelemköny drága illusztrációja. Ez a film buta, nem hagyja gondolkodni a nézőt, vagy egy pillanatra elmélyülni egy egy karakterben, helyszínben, jelenetben, mert hopp, 10 év ugrás, kövi történelemóra.
@joeker7538
Жыл бұрын
Imádom a videóidat, de ezt konkrétan nem tudtam végignézni. Node nem a te hibádból, hanem mert az említett (és sajnos mutatott) hibák egyszerűen felb@sztak idegileg. Ha valaki, én imádom a trasht és élvezettel nézek sz@rabbnál sz@rabb filmeket (Post Mortem az egyik kedvenc nagyon rossz magyar filmem), de ezt olyan messzire elkerülöm, ahogy csak tudom, szóval köszönöm :D
@MadGuitarNorbi
Жыл бұрын
Bàrki, aki tanult forgatokonyv irast, dramat ès / szineszi jatekot, hogy rendezest mar ne emlitsuk, az pocsèknak ès a “hogyan csinàljunk egy jò filmet, jò forgatokonyvvel, megfelelo dramaturggal ès szineszi jatekkal” iskola abszolùt ellentètènek magasiskolàjakènt tekint erre a filmre. Ez a film a sikerhez minimum szukseges megoldàsok teljes ellentète.
@horvathgergely6883
Жыл бұрын
Arany bula..az jobb lenne..:) Hagyad már a Historyn ugyan ilyen folyik napi 24 órában..:)
@Virtualis_Laposborton
Жыл бұрын
Nem az a baj az Aranybulla sorozattal hogy jó vagy rossz, vagy hogy szánalmasan sötét és színtelen a képe. Hanem az a baj hogy minimum 700 millió forint állami támogatást kapott. Ez azt jelenti hogy több ezer ember hamarabb fog meghalni Magyarországon, több ezer ember szívesebben elmenekül Magyarországról a nyugati fizetések miatt, több ezer ember betegebb lesz és sokkal többet fog szenvedni egész életében. Több ezer kiscég hamarabb tönkre fog menni a nagy adók miatt. És ez csak az Aranybulla költségvetése miatt, most gondoljatok bele hogy évente hány embert öl meg és évente hány ember menekül el az egyéb, több ezer milliárdos pénz szórás miatt amit a kommunista Fidesz csinál.
@ZPROHASZKA
Жыл бұрын
Én is mondtam a nagynénémnek, hogy minek költenek karácsonyfára, meg internet-előfizetésre, vagy süteményekre, mikor ezek nélkül legalább 1-2 milliméterrel vastagabb szigetelést is csináltathattak volna a házukra a nyáron.
@ZPROHASZKA
Жыл бұрын
Tök jó ez a matek. 700 millió osztva több ezerrel: 700.000 Ft közpénz "MEGFELELŐ" elköltésével: több ember később hal meg (hány nappal?) több ember magyarországon tartható (elköltözés: évtizedes döntés, ha erre kb. 100.000...200.000Ft megy minimum 2=több emberre, akkor havi 500...1000Ft-ból megoldható, hogy valaki itthon maradjon), és még arra is jut, hogy több ember egészségesebb legyen, és kevesebbet szenvedjen egész életében. Egész élet: kb. 700 hónap, azaz havonta 200...300 Ft állami támogatással egy ember kevesebbet szenvedne. Jól tudom, hogy ezt nevezik DEMOAGÓGIÁNAK?
@Virtualis_Laposborton
Жыл бұрын
@@ZPROHASZKA ha nagyon alacsony az intelligenciád akkor sosem leszel képes felfogni, hogy 1 milliárd forint veszteség hány ember életébe és szenvedésébe kerül
@SmokeandShisha
Жыл бұрын
A színészi játékról és a szájukba adott mondatokat ne is említsük, mert az nem éri el az 1 pontot sem. A képi kritikával egyetértek. Szerintem nem lehet olyan szempontból kikerülni a politikát, hogy érződik a filmen, hogy nem hozzáértők, hanem a hatalomnál jól fekvő emberek készíthették. A gyenge képi részek azok nagyon gyengék, egy Z kategóriás amcsi filmben nincsenek ilyenek hibák. Szerintem.
@vtamaslaszlo1175
Жыл бұрын
Nekem a film nagyon tetszett .
@you2ro
Жыл бұрын
Szerintem zseniális volt. Majdnem olyan jó, még technikailag is, mint a gyalog galopp. :D
@DjBuga840811
Жыл бұрын
"Ahogy összefognánk és történne valami..."
@ShowGun.
Жыл бұрын
Az Aranybulla nem a magyar Trónok Harca, az Aranybulla egy rendőrségi tömegoszlató fegyver. Képzeljétek el, hatalmas tüntetés van Budapesten...a rendőrök csak kiteszik kivetítőre és mindenki hazamegy.😄✌️
@laszloruzsinszky6815
Жыл бұрын
Ugyanolyan amatőr színészi teljesítmény ,mint a Barátok Köztben.Kb annyit is ér, pont nullát
@the.charlies.projects
Жыл бұрын
Erröl a PNG keretröl valamiert a Kevin Sorbo Herkulese jut eszembe, annyira olcso es igenytelen. "Mindegy mit raktok be sracok, utana mutatunk bicepszet is, az elbirja."
@petertamasracz3222
Жыл бұрын
nincs rajta Color grade? Ez a mondat nem igazán állja meg a helyét, hiszen az anyagot egységessé fényelték mégha olyanra is amilyen lett.
@gumitarzan
Жыл бұрын
Az a vicc, hogy videósként felállt a szőr a hátamon ezektől a hibáktól, az a teljes alakos vágás, ahogy fordul hát az kabaré oda hogy nem lhetett egy ken burst betenni vagy cropolni nem értem... A térképről ne beszéljünk ott konkrétan ki akartam kapcsolni...a 2 korona verte ki nálam a biztosítékot ahol kikapcsolás járt a fejemben, az annyira levágós hogy van 2 kurva jó snitt, és nem tudod eldönteni melyiket használd, és tényleg lehetett volna együtt a kettőt, egy rohadt gyorsbillentyűn múlott... Eközben pedig úgy néztem a szinte hibátlan sőt sokszor hibátlan snitteket, hogy azt mondtam "anyád". Nincs dühítőbb ennél, mintha ennek nem lett volna gazdája, aki megmondja mi hogyan lesz.a color grading zavaró 1 kicsit, nem azt mondom hogy olyan mint amit slogba felveszek de hát azért kellett volna rajta dolgozni.
@gdocs1307
Жыл бұрын
Üljetek össze többen és csináljatok egy remake-et.
@petepaul2139
Жыл бұрын
20:19 ...hogy "reméled, nem volt unalmas" ??? Ó, dehogyis! Tök jó volt, hogy filmes szemmel elemezted!! És sokszor mondtam hangosan (holott nem szoktam a TVvel beszélni), hogy IGEN, tényleg, igazad van ! 17:41 Micsodaaa?? "Nem nézzük most tovább" ....áááá, de káááár!! Jó lenne hallani az alkotók reakcióját, hoyg tényleg 2 rendező volt.... Illetve Tök jó lenne látni, hogy a te irányításod alatt hogyan is nézne ki.... Egyébként van film, amiben közreműködtél? ... (pl a Zanox tetszik nekem , szerintem jó történet, jó munka)
@utalomAlibbantakat
Жыл бұрын
12:32. Gondolom a költségvetésbe nem fért bele..vagy egyéb ok...
@redleader1333
Жыл бұрын
Olyan érzésem volt, az első rész után, minta lett volna ott egy jó/normális vágó ,operatőr, rendező aki tudja mit csinál (azért jó pár külföldi film magyar technikai stábbal készült így van tapasztalat), de a producert ott áll felettük minden pillanatban és leszolja őket, ha nem úgy csinálják a dolgokat ahogy azt ő akarja, és csak néha-néha sikerül saját meglátásuk szerint csinálniuk. Ránéztem 5 db producere volt és mindegyik rész vett a 6 részben, így lehet ezért érződik, az minta minden egyes jelenet más-más rendezett volna.
@diliscsavo3059
Жыл бұрын
Ez az inkonzisztencia vonul végig a magyar filmgyártáson. Az lehet a baj, hogy aki adja a pénzt, az nem tud filmet csinálni, és nincs is szeme hozzá, mégis neki akarnak megfeleni. Ráadásul úgy tünik, hogy az utómunkálatokat elsietik.
@palandraszleszik3057
Жыл бұрын
Szerintem az egyik legjobb mostani magyar filmsorozat (és elsősorban ez edukációs célokra készült, áprilisban jelenik meg az egész estés változata). Amúgy meg minek kell a Trónok harcához hasonlítani ahol állandóan ömlik a bél, vér, stb finomságok. A magyar nép lélek (legalábbis az igaz magyar) az nem ilyen! Nagyon örülök, hogy végre egy hiteles képet mutató filmsorozattal gazdagodtunk, és hosszú évtizedek után végre megindult a nemzeti filmek gyártása. Ez csak a kezdett, és a folyamatosan fog fejlődni a nemzeti filmipar!
@janospeto831
Жыл бұрын
Ez egy qrvadrága történelemhamisítás! 🥴 😂 🤣 💩🍄🥵
@Bedna04
Жыл бұрын
Edukáció? Kálmánka te vagy az?
@utalomAlibbantakat
Жыл бұрын
Nem a tronok harcát kellett volna alapul venni, inkább a mennyei királyságot kellett volna
@emmanuelasphodelemorphienn3083
Жыл бұрын
Nagyon jó elemzés, de persze nem a lényegről szól. Hogy a sorozat jó-e technikailag vagy hitvány, az voltaképp senkit sem érdekel, mert ez nem egy sorozat. Annak tűnik, annak hazudja magát néha, de nem az. Ez a hatalom kegyeltjeinek manifesztuma arról, hogy akármennyi pénzből lehet akármilyen történelmi tényszerűtlenséget akármilyen minősegben csinálni, annak semmi következménye nem lesz, mert ha még kétszer ennyi pénzből csinálnának kétszer ilyen szart, akkor is ők kapnák a következő munkát, a következő pénzt, mert megtehetik, illetve a posztfaktuális hatalom manifesztuma arról, hogy a történelem csak a kezére húzott ujjbáb, azt ad a történelmi alakok szájába, sőt, a filmen megszólaló kutatók szájába, ami éppen eszébe jut, mert a magyar háztartások felében be lesz kapcsolva a varázsdoboz főműsoridőben, és ez ömlik majd úgyis.
@TheOriginalLaszloVarga
Жыл бұрын
Teszett ez az elemzés. Ilyen filmes szemüveggel még senki nem szedte szét a pályaművet - vagy csak én nem találkoztam vele. A poén az, hogy volt,a mire azt mondtam volna magamtól, hogy oké, de amikor elmondtad, hogy miért nem az, teljesen egyet tudtam érteni - és onnantól már engem is zavart (pl. a kiskocsi-rántós rész). Megint tanuéltam valamit. :D
@janospeto831
Жыл бұрын
A filmmel kapcsolatban nem a technikai részletekkel van a fő baj, hanem azzal, hogy segghülyék a magyar történelemhez! Jó, látom, hogy ez a csatorna nem erről szól, de ennyi pénzből már illett volna egy történelmileg hiteles filmet csinálni! Nem véletlen az 1,1-es osztályozás! 🥴 😂 🤣
@emilnyikos6157
Жыл бұрын
szerintem 95%-ban jó meglátások, 5%-ban: 04,44 "kevés" a katona, lehetett volna a dinamika kedvéért több is de akkor ha már 20-30 ember össze akaszkodott az már csata volt, a Vikingek első évadának értékelései kapcsán felmerült a nagyobb létszámú csapatok hiánya, erre azt válaszolták a készítők hogy akkor tájban ez a létszám volt a jellemző. De a 6 évadra változtattak rajta,
@kabirbody
6 ай бұрын
Nem hasznaltak főfényeket amivel megvilagitanak a témát a hatterbe beleolvad a főtéma
@tamaskemenyffy3044
Жыл бұрын
miért a Games of Thrones a mérce? mi van, ha az a szar, csak a tömegek azt értik?
@utalomAlibbantakat
Жыл бұрын
14:39 lehet hogy van ott 1-2 gyertya csak nem látjuk 😊
@jozsefgyuga2749
Жыл бұрын
Erdekes azok osszák az észt akik még 1 perces filmet sem rendeztek
@utalomAlibbantakat
Жыл бұрын
Az eluxtuk jó film
@hpapline
Жыл бұрын
👍👍👍
@Enkeli344
Жыл бұрын
Miért? Mert egy fostalicska volt, két részt bírtam végig nézni! Tényfeltáró ismeret átadásásra hig lé gyenge , nem dokumentumfilm ez. Normál filmnek meg pocsék megszakítják beszédekkel és unalmas is. Majdnem mint ha a Barátok közt nézném , lehet egy volt a rendező is. Az Egri csillagok ehhez képest izgalmas Star wars volt.
@MultiTroll81
Жыл бұрын
Nekem alapvetoen tetszett, szamomra hianypotlo volt. de jo latni egy tenyleg szakmai kritikat.
@Virtualis_Laposborton
Жыл бұрын
borzalmasan sötét, borzalmasan színtelen, azzal akarnak szép képet csinálni hogy az egészet halálba sötétítik
@zoltandeveny9599
Жыл бұрын
Nem elég csak az 1. részt megnézni, abból nem áll össze a kép.
@p.mester
Жыл бұрын
Megnéztem pár részt. Nem lett jobb...
@emmanuelasphodelemorphienn3083
Жыл бұрын
Fosból a szar, az összeáll. Ez nem.
@yx6261
Жыл бұрын
Szia, nem csak hogy több rendező, de több kamerás és vágó is közre működött az elkészültekor. Amúgy inkább közepes a film, beleront és javít folyamatosan. Köszi a videót :)
@summerfallmediagroup
Жыл бұрын
Őszintén szólva nekünk ez a sorozat se nem korhű, sem pedig szakmai. Leginkább a Disney "The Quest" realityjére hasonlít a vonalvezetés, a snittek, a kameramozgás, a kompozíciók mind ezt tükrözik. A tavaly megjelent sorozat után ez olyan mintha annak a második évadát látnánk, annyi különbséggel hogy itt a páncélon még régi magyar címer is volt. Se nem jó, se nem rossz, de legalább magyar. Érjük be ennyivel.
@fileferenc7920
Жыл бұрын
A reklámok miatt kezdtem el nézni. Abban látványos jó jelenetek vannak kiragadva. Az első részt megnéztem, de a többit nem fogom. Az egész rész alatt volt egy kettőség érzés, hogy tényleg jó, és a másik, hogy ne már, ez még a régi kosztümös filmek szintjét sem éri el annyira gagyinak tűnik. Ha régen tudtunk valamit jól csinálni, akkor most miért nem?
@momonga_gamedev
Жыл бұрын
Van egy sanda gyanum hogy nem próbáltak sokat és pláne nem vettek igazából újra a jeleneteket ha nem sikerültek tökéletesen, és ebből adódik az összevisszaság érzés. Jó lesz az úgy elven. Spóroltak a lóvén, ez a nagy titok szerintem, mindenki fantáziájára bízom miért...
@utalomAlibbantakat
Жыл бұрын
10:20 szerintem annyira nem volt rossz
@domonkosg562
Жыл бұрын
Tavasszal jön az egész estés vágott verziója.
@gaborl6837
Жыл бұрын
mimmeghalunk
@georgepattaya5105
Жыл бұрын
De jò hogy ìgy elmondtad !
@SzalaA
Жыл бұрын
Elkezdtem írni. Asszem már harmadjára kezdem újra. De nem tudok mást írni. Szertlek. ❤️😊 Megyek meg is nézem a Nemzethy Netfikszen. (Lófaszt) 😚
@arpadfarkas3021
Жыл бұрын
Végülis jól beszélsz, de ne "táncolj" ennyit. A kevesebb néha több.... Nem kell ennyi geszti kula.....
@Qwufi
Жыл бұрын
Amiben van állami pénz, abban már ott van a nepotizmus is. Valószínűleg ezért gagyi.
@miklosmeisner5285
Жыл бұрын
Jajj, annyira jó lenne ha ez a hisztérikus közhangulat nem nyomná rá a bélyegét mindenre. Meg kéne tanulnunk együttműködni politikai oldalaktól függetlenül, mert nincs annyi erőforrásunk, szükségünk van mindenkire aki képes a közös munkára.
@TheReelCrew
Жыл бұрын
Topkomment. Köszi! 🤟
@haaniko
Жыл бұрын
Én nagyon sajnálom ezt az egészet, hogy ennyi munkát belerakott egy csomó ember, de valahogy nem jutottak tovább az iskola színdarabok szintjénél a jelenetek. És szerintem nem a képen bukik el a dolog, hanem a színészek párbeszédein és azok mozgatásain, a jelenetek kompozícióján és koreográfiáján. Nem vagyok szakmabeli, de szerintem nulla dinamika van a jelenetek többségében. Állnak egymással szemben az hangzatosakat mondanak, és jelentőségteljesen néznek. Ahol meg mozognak, ott meg sokszor az jut eszembe, hogy bénán másolgatnak. A kardozós-csókolózós jelenet a Zorróból ... nulla feszültséggel. A vérszerződés...tényleg? Itt volt a lehetőség, hogy magyar történelem egyik legfontosabb eseményét vizuális mementóját megalkossák (mint anno egy jó festményt, vagy szobort). Legyen erős a hangulat, súlyos, magasztos, de annyira realisztikus, hogy igen, ez ilyen lehetett, és milyen fasza volt, és jöjjön a lúdbörzés ... Erre 7-en cosplayeznek egy rönk körül vigyázzállásban, majd kinyújtják az összeszorított öklüket mintha snobliznának. A vér meg gondolom majd csak a filmben lesz. Oh anyám... (Én a dokus-illusztráló-térképes részeket teljesen külön kezelném, az egyértelműen a többitől függetlenül készültek, lesz egy film, most meg csináltak egy doku-film hibridet, amit szerintem főleg a pátoszos narráció csinál ki: minden csodálatos, magasztos és kiemelkedő, a testvérháború is a két az ország érdekét szem előtt tartó nemes lélek harca, stb. na ez amit fényévekre van a jó mai történelmi filmektől, és dokuktól.)
@zoltanad
Жыл бұрын
Már annak is örülni kéne, hogy legalább valakik vették a fáradságot és egy történelmi témával kapcsolatban megpróbáltak valamit összehozni azért, hogy ne csak Valami Amerika és Coming out szintű filmeket legyenek, amelyektől az embernek a gyomra kifordul. Én is észrevettem hibákat a filmben de attól még nézhető. Még az átkosban is volt hasonló jellegű dokumentum sorozat. Sok idő telt el azóta. Azt meg, hogy a Trónok harca miért került szóba néhány kommentben, nem is értem. Az egy fantasy sorozat. A szórakoztatás a célja. Valószínű, hogy kicsivel több pénzt toltak bele a producerek.
@TihanyiNorbert
Жыл бұрын
A Trónok harca azért került elő, mert az alkotók vagy talán a főszereplő hasonlította ahhoz. Egyetértek azzal, hogy végre, régóta vágyok már én is megfelelő sorozatokra, amelyek bemutatják a történelmünket. Talán arról van szó, hogy a költségvetésből, amelyet rááldoztak, ki lehetett volna hozni egy jobb minőséget, több szereplőt, élethűbb, korhűbb környezetet. Pl egy csata, amiről elmondja a szakértő, hogy 2-5000 emberes hadsereggel ment ne 30 ember sivatagban lovaglása és egy csermely körüli csetepatéval legyen illusztrálva. Hát az átkosban is tudtak szép számú törököt (katonák) toborozni. A történelmi részéről, némely állítás tévedéséről most ne essék szó, a Netflix Oszmán birodalom felemelkedése című sorozata sem hiszem, hogy teljesen korhű, és igaz. Mégis, mikor megnézi az ember érez különbséget. Szóval összességében talán arról van szó, hogy a költségvetés nem tükröződik a sorozatban. Kicsit úgy éreztem magam a nézése közben, mint amikor a Magyarország története sorozatot néztem. Ám még ez utóbbi egy dokumentum sorozat volt, ahol az illusztrált színészi jelenetek kisebb arányban jelentek meg, addig az Aranybulla megpróbálja a mostani, élőszereplős történelmi sorozat történészi mederben tartással stílust megeleveníteni, ami mostanság erősödő trend. Összességében tehát, örülnék neki, a több ilyen készülne a magyar filmműhelyekben, de annak is örülnék, ha a ráköltött költségvetés látszódna, sőt, az se lenne rossz, ha történetileg is közelítenénk a valósághoz, és nem az lenne a célja, hogy a mostani politikai kurzus ideológiáját támfázza alá.
@Dabaka93
Жыл бұрын
Azért merült fel a GoT, mert Veréb Tamás, az egyik főszereplő egy interjúban ahhoz hasonlította a készülő Aranybullát. Amit aztán minden médium le is hozott. A baj az, hogy sokan gondolják úgy, hogy "legalább ez van". Ne legalább, jobb híján legyen ez, "ha nincs ló, jó a szamár is" alapon. Készítsenek olyat, ami szakmailag is megállja a helyét. Ez a sorozat hazai viszonylatban sok - állami - pénzből forgott, ami viszont a végeredményen nem látszik. Ezen a szinten a jóvanazúgy már nem elég. És egyébként amennyit láttam, a fikciós részek dramaturgiája, színészi játéka is béna. Pl: Herceg kardozást gyakorol valahol - nem derül ki hol és miért - egyszercsak befut a király, hogy szia, ne vadulj annyit, itt van anyád keresztje, neked adom, most meg gyere velem, mert te leszel a király. Következő snitt: várban valami szoba (trónterem?) és már a hadi térképet nézegetik. Fura, csapong, nem koherensen mesél. Egy GoT wannabe sorozatnál, ezt nem lehet megengedni.
@gaborl6837
Жыл бұрын
fáradTságot?!
@zoltanad
Жыл бұрын
@@Dabaka93 De ez elsősorban egy dokumentum sorozat. A színészi játék most nem lehet elsődleges szempont a film megítélésénél. Hiba, hogy olyan dolgokat akartak beleszőni, ami az "egyszerűbb" gondolkodású közönség számára fogyaszthatóbbá teszi a filmet. Valószínű, hogy Gertrúd sem viselt soha nadrágot és nem kardozott, mint Catherine Zeta-Jones a Zorroban. Más filmek is tele vannak hibákkal. Okulni kell a hibákból és legközelebb nem szabad elkövetni őket. Veréb Tamástól meg hatalmas hiba volt a GoT-hoz hasonlítani ezt a sorozatot. A kettő ég és föld, hiszen még a műfajban sem egyeznek.
@zoltanad
Жыл бұрын
@@gaborl6837 Köszönöm, javítottam.
@andrastas9679
Жыл бұрын
Én nem láttam a trónok harcát, tehát nincs róla véleményem. De amennyire tudom, az egy kitalált történet, tehát nem kell benne történelmi hűséget keresni. Csak szórakozni. Ezt pedig, mint történelmi ismeret- terjesztő filmet néztem meg. Nem szórakozni akartam, hanem ismeretet szerezni. Remélem, készülnek majd nálunk is történelmi játékfilmek, mert pillanatnyilag elég szűk a választék. A kritikus úr bizonyára nagyon okos ember, de mivel politikai oldalaktól függetlennek tartja magát, ezért elhelyeztem őt a "független, objektív" kategóriában. Ha több időm lesz, majd végig nézem az egész kritikáját. Most elég volt az első öt perc.
@JarodFree
Жыл бұрын
Szerintem az első öt percben is elmondja, hogy a történelmi hűséghez nem tud hozzászólni. De hiba is egy politikai hátérrel készült műben ismeretterjesztést keresni. Ha szórakoztató lenne, én nézném, de nem az. A történelmi hűséget meg felejtsük el ebben az érában.
@andrastas9679
Жыл бұрын
@@JarodFree A politikai háttér emlegetése marhaság. Világnézeti háttérről viszont lehet beszélni, de a kettő nem ugyanaz. Legyünk e büszkék arra, hogy magyarok vagyunk és ezer éves történelmünk van, vagy olvadjunk bele egy globalista masszába és felejtsük el a múltunkat. Ne legyen semmiféle identitásunk csak úgy éljünk bele a világba és fogyasszunk. Zombik legyünk vagy emberek. Ez nem politikai hanem világnézeti kérdés.
@JarodFree
Жыл бұрын
@@andrastas9679 miért lenne marhaság, ha ez az igazság? Ez egy politikai elit által rendelt alkotás. Ez nem elmélet, hiszen Rákay Philip büszkén vállalja. Ha megnézed pár saját videóját, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a valóság, a történethűség soha nem érdekelte. A történelmi tényeket nem szabad politkai világszemlélet alapján átírni. Értelmezni lehet, de átírni nem. Tudományos berkekben nincs jobboldali és baloldali történész. Ezt a marhaságot a politikai elit próbálja elhitetni velünk. Kár azonosulni vele.
@andrastas9679
Жыл бұрын
@@JarodFree Végignéztem az összes részt. Nem mondja benne András király, hogy szavazz a Fideszr e. Mi köze van a történelmi tényeknek a napi politikához? Ha azt mondom, hogy volt egy mohácsi csata, akkor az politika?
@JarodFree
Жыл бұрын
@@andrastas9679 majd nézz utána a történelemben, hogy mire használja a propaganda az ilyen filmeket. De ne menj messzire időben, hogy az Elkxrtuk mennyire egyoldalúan tud bemutatni egy történelmi tényt. De az Aranybullával nem az a legnagyobb baj, hogy sok helyen pontatlan. Ezt játssza le a szakma. A legnagyobb baj, hogy a pénzemből szórtak bele százmilliókat és mennyire igénytelen lett. Ha Rákay úr a saját vagyonából (amit nem tőlünk lopott) csinál egy szar filmet, az szíve joga, de sajnos mindig a mi vagyonunkat herdálja.
Пікірлер: 133