A III/III-as ügynökök feladata a következő volt: "az állampárt közvetlen irányításával igyekezett minden belső ellenzéki tevékenységet ellenőrzése alatt tartani, illetve lehetőség szerint felszámolni. Hasonló, a társadalom totális ellenőrzésére törekvő politikai rendőrségek ma is működnek a Szovjetunió utódállamaiban, Kínában és általában a diktatórikus, fél-diktatórikus berendezkedésű államokban. " Hihetetlen, hogy a magyar emberek mentalitását (tisztelet a kivételnek) még mai is a kommunista, balkáni gondolkodás határozza meg. Így tud fentmaradni a fidesz nevű bűnszervezet, és sok embernél emiatt nem veri ki a biztosítékot a "szuverenitásvédelmi hivatal" , ami nem mellesleg az orosz ügynöktörvény hatására jött létre.
@nikolettlemler3468
20 сағат бұрын
Közben meg büdös komcsiznak a baloldalra 😂🤦♀️
@kovilily
20 сағат бұрын
😢
@szimultan00
19 сағат бұрын
Az új intézetének rövidítése, a "szuki" oroszul azt jelenti, hogy k.rvák... by Rácz András
@rolandzalacko3713
21 сағат бұрын
Srácok 2 fontos dolgot is kifelejtettetek a gyermekbántalmazós ügyből. Ez 2 éve történt, nem mostanság, csak most derült ki. Most 9 évesek ezek a gyerekek és akkor 7 évesek voltak. Megint nem derült volna ki a dolog, ha nincs valaki, aki legalább 2 év után beszél erről a szüleinek, akik szólnak az áldozatok szüleinek. Ez elképesztő. És miért kapták ezt a megalázó és minden szempontból elfogadhatatlan büntetést? Mert futkostak. Érted, 7 évesek futkosnak engedély nélkül. Ki látott már ilyet, börtönbe velük...
@johndeer4545
21 сағат бұрын
azt hittem ennek már rég vége de ezek szerint ez valami Árpád kori becsípődés a magyar "oktatási rendszerben" , velünk eddig nem mentek el de emlékszem ,hogy állandóan pofáztak ha rohangáltunk alsósként az aulában
@spaceproject87ify
20 сағат бұрын
az okairól beszéltek a fiuk,de az h ez 2 éve történt nekem is új info,köszi!
@molnarboglarka9062
22 сағат бұрын
Szerintem érdemes lenne megnézni ennek a tanárnak a laptopját. Ez egy egyszerű módja annak, hogy félig pucér gyerekeket nézegethessen valaki szinte legálisan.
@bandiapa2121
21 сағат бұрын
A státusz törvénynek hála már megnézhetik.
@geckopaw1633
20 сағат бұрын
ezentúl ugyancsak érdemes lenne ezt a "tanárt" ruha nélkül kitenni az utcára, ahol lakik
@fikabrother
21 сағат бұрын
Ha egyszer szülő leszek, az lesz a legnagyobb feladatom, hogy megtanítsam a gyerekemet arra, hogy kiálljon magáért. Hogy merjen nemet mondani és szembe szegülni a nála nagyobbakkal, annak ellenére hogy ez mennyire nehéz. Emellett pedig igenis tanulja meg tisztelni is a nagyobbakat, felelős személyeket, és azt is tudni kell hogy mikor kell csendben maradni. Nem könnyű ez. Minden tiszteletem azoké a szülőké, akik ezeket tudatosan próbálják megtanítani. Nekem ebben tanárként is olykor nehézségem van. De igyekszem :)
@johndeer4545
21 сағат бұрын
ahhoz egy olyan vezetés meg társadalom is kéne aki partner ebben úgyhogy sok sikert külföldön
@fikabrother
20 сағат бұрын
@@johndeer4545 a gyerek elsődleges szocializációs köre a család. Ha itt egy erős alapot kap akkor nagyobb esélye lesz majd a nagyvilágban. Nyilván ideális lenne ha a tásadalom és a mindenkori vezetőség ebben erősítene. Reméljük egyszer ez is eljön
@vizihal
19 сағат бұрын
mindenki ilyeneket akar aztan jön a valoság, sok sikert
@tamasberki7758
21 сағат бұрын
"Senki sem dolgozik tanárként"-> Nekem a Vízgazdálkodóként végzett volt osztálytársaimmal ugynez az élményem. Éhenhalni sem elég az a fizetés, ezért elhagyták a pályát, vagy el sem kezdték. Időről időre, amikor árvíz van akkor hírtelen a vízügyesek lesznek a "hősök". És tényleg azok, csak éppen a megbecsülés marad el.
@kryck011
22 сағат бұрын
Jó reggelt Orbánisztán! 🎉
@gorg0roth1
21 сағат бұрын
Szevasz kullancs😂
@kryck011
21 сағат бұрын
@@gorg0roth1Szevasz 😂
@sixtus.
21 сағат бұрын
Végig rosszul értettük, ez egy Csádtámogató kormány.
@lajosszalai4104
21 сағат бұрын
3.-as koromban én is nyertem egy gatyalehúzást a hittanártól (jellemző). Hát... rossz fába baszta a fejszéjét. Elég nagy trauma volt ahhoz, hogy fölbaszódjak és feltüzeljem a fél kisiskolát. Amikor a az iskolában kartontáblákkal körbe-körbe vonuló, szinkronban skandáló ("XY nénit rúgják ki" és hasonlók) 8-10 évesek miatt nem ment a tanítás, akkor a felnőttek is fölkapták a fejüket és elkezdtek arra figyelni, amit mondani akarunk. Bár nem baszták ki a gecibe, szerintem kapott egy fejmosást, rendesen bocsánatot kért és onnantól kezesbárányként viselkedett nem csak velem, de mindenkivel. Nyilván ezt nem játsza be minden gyerek és nem is a kicsik feladata. Az a szomorú, hogy a felnőttek nem reagálják le megfelelően az ilyeneket.
@edittamaramenyhart7360
21 сағат бұрын
Ha bármelyik gyerekemmel ilyen történt volna.. akkoràt vágtam volna a tanárra, hogy oda is becsönget, ahol nincs ajtó! És még tanít???😩
@Mavos.
22 сағат бұрын
Jo reggelt emberek, megerte felkelni♥️
@juhasz-feketenikoletta4461
21 сағат бұрын
És a Németh Kristóf mit keres az RTL-en? Hányingerem van attól az embertől.
@jonatanweisz1726
22 сағат бұрын
Még csak most lett cérnagyáros pulcsim, kicsit megijedtem 😂
@patakiattila8970
21 сағат бұрын
Azt hiszem levetkőztetetném egy főtéren pucérra az ilyet.
@priralle
22 сағат бұрын
mehet a mosogatás
@karolybaksai2245
22 сағат бұрын
Hajnali hatkor mosogatsz? 😅 Milyen liPsi vagy Te? 😂😂😂
@priralle
22 сағат бұрын
@@karolybaksai2245 lipsiknek is kell munkába járni sajnos 😆😆
@Halezun
21 сағат бұрын
Adom a lakaskulcsot,de ha mar ott jarsz egy porszivozas is ferjen mar bele.Koszi
@Halezun
21 сағат бұрын
@@karolybaksai2245Ohh a mai vilagban mar barmit lehet.En volt,hogy pentek ejjel hajnal 3 kor kezdtem neki.Akkor eszembe jutott a fiatal korom mikor reezegen mentem haza.Sokat valtozik a vilag 😅
@Zoleeca
20 сағат бұрын
14 év alatt egy 3 éves Tanárképzőt el lehet végezni és 11 év tapasztalatot szerezni. Szóval lett volna bővel idejük rendbetenni a dolgokat. Emlékszem anno, a tanár szakma tényleg megbecsült és jól fizető volt. Egyik cimborám anyja apja tanár volt, otthon sokszor hallottam anyámtól, hogy "nekik azért könnyű, mert tanárok mindketten, megengedhetik maguknak" :D Ja slusszpoén, cimborám is tanár lett, szerette is, jó tanárnak számított ahogy én láttam, aztán ő is megunta a sok f*szságot, meg bürokráciát, hogy nem hagyják tanítani. Már nem tanár, hanem jól fizető magánszférás állása van. Sose fog visszamenni, pedig neki sem a pénz volt az elsődleges szempont váltani, de mivel most már megfizetik és meg is becsülik, esélytelen.
@ludoviquewilde8221
22 сағат бұрын
Semmirekellő, mihaszna tetvek, irány dolgozni! 😅
@ildikoferencsik9403
21 сағат бұрын
Én is arra gpndoltam,hogy a gyereknek valahogy meg kell tanítani,hogy nemet mondjon. Hogy ez nem helyes,a tanárnéni/bácsitól sem. Tudja azt,hogy ilyen szituációban mindig mondhat nemet. Mit csinál vele a tanár? Beküldi az igazgatóhoz,amiért nem vetkőzött le? Ugyanakkor meg ezeket a harcokat nem a kisgyereknek kellene megvívni.
@mocorgo911
21 сағат бұрын
Fel sem kellene merülnie ilyen dolgoknak, egy egészséges társadalomban...
@mocorgo911
21 сағат бұрын
,,Ede beteg! A Szállodában vagyok! A soffőr" Régen ez volt ki irva a Rába kamion ablakára,ha nem bírt átmenni a kárpátokon...😂 Javaslom Edinának is kitenni!🤣
@peterszijarto7644
21 сағат бұрын
Én gyerekem vetkőztette volna le, már nem tanítana.
@RJ_Schrodinger
22 сағат бұрын
Vajon a csöfideszes Debrecentöl is elveszik az iparüzésit, ha beindul ott a bmw és a catl aksigyár? 🤔
@MáriaTóth-o3s
20 сағат бұрын
Eszméletlenül jók vagytok!...csodálom az okosságotokat,a szórakoztató stílusban előadott éleslátásotokat,csak így tovább!
@lajoshorvath5618
20 сағат бұрын
Budai Gyula egyidős a miniszterelnökkel, és ugyanott végzett. A politikai érdeklődést csak az első Fidesz kormàny idején fedezte fel magában, mert a képességei csak erre teszik alkalmassá…
@mihalyszenasi2651
19 сағат бұрын
A vetkőztetés témára: Vajon nem ez az egyik oka hogy kitiltották a telefonokat és a kép készítésre alkalmas eszközöet? Ha már ilyen szar a helyzet, mindenkit fel kell venni, nem lehet kirúgni se sokszor, legalább bizonyíték ne készüljön róla..
@Buzz0216
19 сағат бұрын
Bármit el tudok róluk képzelni!
@heyaaahedor9631
21 сағат бұрын
Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet a magyar Avengers?! 😵💫
@Burkuskiraly
19 сағат бұрын
Most lett világos! A Külügyben nem direkt szolgáltatták ki az adatokat az orosz titkosszolgálatnak, csak egyszerűen ott senki sem csalja a párját és nem használ jelszót az adataihoz és az e-mail fiókjukhoz. Mindjárt küldöm is a 444-nek ezt a videót hogy helyre tudják igazítani a cikküket. 😂
@fulopkarolyi2961
22 сағат бұрын
Köszi, kaptam egy enyhe szívrohamot a cérnagyáras hír miatt 😅
@nova_9812
22 сағат бұрын
Ádám sziporkázik mostanában a beszólásaival
@raditamas172
21 сағат бұрын
Dícséret illeti az anyukáját,amiért mindig letörli a nyálat a szája széléről. (Ezért a feltűnően sok vágás!)
@diakovalik3840
22 сағат бұрын
MorningSZ! 🫶🏼
@attilakerekes2825
22 сағат бұрын
Jo reggelt jobbagy nep!
@nork9851
22 сағат бұрын
Jó reggelt!🫡
@etakincsem
21 сағат бұрын
😂H.József-...(fehér ing ,farmer,tán a cipő is fehér??)😮😅
@FöldesiTeréz
22 сағат бұрын
Mert egy minisztériumban sokkal jobban tudják eldönteni mi kell a falvakba.
@psdcsoport5428
21 сағат бұрын
Hierarchiára nevelés, a gyáva emberek kenyere.
@LászlóAngyal-o5f
22 сағат бұрын
Azokra gondolj akik abban a gyárban dolgoztak minimálbérért. MÁR HA A KÉT UTOLSÓ SZÓ ISMERT SZÁMODRA!
@FöldesiTeréz
22 сағат бұрын
És most kínára csapatunk? Égy új függés
@nyoooooo
22 сағат бұрын
Nem akarok mosogatniiii 😢 Legszívesebben ezt hallgatnám a munkahelyen..
@agnesfarkas-molnar6331
20 сағат бұрын
"Jó képességük van arra, hogy eladják, hogy van képességük."😂
@LászlóAngyal-o5f
21 сағат бұрын
NO ERRE AZ INTÉZETRE QRVA NAGY SZÜKSÉG VAN. LEHET NEKIK FIZETNI MILLIÓS FIZETÉSÉRT A SEMMI MUNKÁÉRT! ÉS MÉG PLUSZ III/ III.- AS VOLT. NO MI VAN NER- ES! MOST LIBSIZZ!!!
@lawkolbasz
22 сағат бұрын
CSÁD! 🎉
@gorg0roth1
21 сағат бұрын
Anyád😂
@lawkolbasz
21 сағат бұрын
@@gorg0roth1az baj ha ezt Rugdosnivaló Sz*rosseggű NagyBartos hangján olvasta fel az elmém?😂
@tiborlitauszki8673
22 сағат бұрын
Jó szerencsét libsik!🌳 Kezdődjön a nyomasztás!😅
@tivadarsoti
22 сағат бұрын
Bese atya áldjon meg. Naponta kétszer.
@gorg0roth1
21 сағат бұрын
@@tivadarsoti téged is kullancs😂
@tivadarsoti
21 сағат бұрын
@@gorg0roth1 én vagy ilyen mély keresztény mint a Fideszesek. Ezt meghagyom nektek. Éljen az infláció.
@zsuzsannaszalai9266
21 сағат бұрын
Szuverenitás Védelmi Hivatal= ÁVH definíciója: Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) a magyarországi kommunista pártállami diktatúra részben titkosan tevékenykedő államvédelmi szervezete volt 1948 és 1956 között. Feladata hivatalosan a rendszer ellenfeleinek üldözése, a rendszer és vezetőinek védelme volt. A ténylegesen Rákosi Mátyás pártfőtitkár által mozgatott szervezet[j 1] az állampárton (Magyar Dolgozók Pártja, MDP) belüli hatalmi küzdelmek részese, a politikai leszámolások fő eszköze és végrehajtója is volt
@zsuzsannaszalai9266
21 сағат бұрын
Kommunista helyett Fidesz , s az évszám 2024. A többi ugyanaz.
@attilakardos6827
21 сағат бұрын
Majd most kapnak 1,200. - kirúgott katonát és poroszos nevelést kapnak. :)
@agneseodannemill5602
21 сағат бұрын
Félek kommentelni, mivel egyre többször lett rámszólva (titkos kémlelőim által), hogy ne foglalkozzak szülőhazám dolgaival, fókuszáljak amerikai hírekre. Szóval ezt teljes titokban fogom végignézni😶
@gorg0roth1
21 сағат бұрын
Tényező vagy kullancs😂
@mocorgo911
21 сағат бұрын
Elég sok ilyen sztorit hallani, a külföldön élő magyarok ne ugassanak bele az otthon zajló dolgokba. Persze ez alól kivétel az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai,stb fidesz szavazók...érdekes!😊
@agneseodannemill5602
20 сағат бұрын
@@mocorgo911 Jó tudni. Már kezdtem kinézegetni az ablakomon, hogy ki figyeli a youtube-os szokásaimat. Azért félelmetes, hogy mennyire messzire ment el ez a megfélemlítésen alapuló propaganda!😔
@richardmarkus849
21 сағат бұрын
Nem kezdünk el önbíráskodni azokkal, akik gyerekeket bántanak? Mert úgy látom, hogy a vezetésre nem számíthatunk. Az én gyerekemmel merné ezt megtenni bárki..m
@rustlab
19 сағат бұрын
Te a rendorsegen, gyerek kiteve. Hogy iratod masik iskolaba? Oke sikerul. Ott is megtortenik, akkor hova tovabb? Koltoztok, hogy mashol is korzetes legyen a gyerek? Es ezt ki is hasznaljak, es a kor bezarul. Gyerek szepen besimul es traumatizalt lesz, teged szetasz az ideg, ezen az oldalon mindenki feszult lesz, a masik oldalon meg rohognek a markukba, vagy felek fel se fogjak milyen karokat okoznak mert ok azt hiszik magukrol, hogy csak lelkiismeretes tanar probalna lenni, meg kulonben is a neveletlen gyerek zavarja az orat es a tobbiek tanitasat.
@Baranyi.68
22 сағат бұрын
Jegyzők helyett komisszárok lesznek.
@gyorgyorosz8733
22 сағат бұрын
Gyerekbántalmazáshoz: Ilyenkor hol van a szülő? Ha az én gyerekemmel ilyet csinálna valaki, akkor kézrátétellel, hatnék rá, hogy elmenjen a kedve a megszégyenítéstől. Tudom, hogy nem megoldás az erőszak, de az ilyen ember a szép szóból nem ért. Így marad ez a megoldás.
@mariannacsinger788
21 сағат бұрын
Feljelentést tettek, volt, aki átvitte más iskolába a gyerekét. A szülők mindent megtettek. Ha börtönben vagy közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt, akkor nem tudod a gyerekedet megvédeni.
@mariannacsinger788
21 сағат бұрын
Medgyesi III/II-es volt, akik a külső veszély elhárításáért feleltek. Köztük valóban voltak szakemberek. De, probléma. A III/III-ok mindegyike garantáltan g3ci volt, skálázva, hiszen saját polgártársaik rendszerellenes megnyilvánulásait figyelték. Voltak a kis g3cik, akik csak letudták a feladatot, mert vagy megzsarolták őket vagy feltétele volt egy pozíciónak. A becsületesek elmondták a megfigyeltnek, hogy jelenteniük kell róluk és átadták az anyagot átnézésre, mielőtt leadták a tartótisztnek, de a nagy részük nem ilyen volt és egyik se volt “szakember”. Egy félelmen alapuló diktatúra fenntartói voltak, akik egy idegen hatalmat szolgáltak ki minden kétséget kizáróan. Egy ilyen felel a szuverenitásáért? Hurrá, meg vagyunk mentve! Aztaq.
@fyyldoc
20 сағат бұрын
Nem értek egyet. Az esetek nagyon nagyon jelentős százalékában nem megoldás, de egy ilyen tőlem sem maradna életben. Ha pedig azt vesszük alapnak, hogy minden emberrel a saját szintjén kell tárgyalni...
@Kimi-ho7ei
22 сағат бұрын
Sziasztok Mókuskák! :)
@editszolosi9927
21 сағат бұрын
Magyarósi Csabának idén (is)volt olyan itáliai utazása elektromos autóval. Azt nézzétek meg,utána alkossatok véleményt az elektromos autózásról,és a kialakított infrastruktúráról. Szerintem folyamatosan fejlődik. 👍
@melchizedekful
19 сағат бұрын
Oh igen a szuper elektromos autózás, tele kompromisszumokkal, lemondással, kényszermegoldásokal…nekem olyan alternatívát adjanak, ami minimum azt a szintet hozza, mint a belsőégésű motorok. Mert az nem indok, hogy az akksis e -autók környezetbarátok, mert Ad1 ez egy bornírt hazugság Ad2 a közlekedők csak egy töredékének tud megoldást nyújtani Ad3 már egyébként is tökmindegy, a kedvezőtlen folyamatot ha megszakadunk se tudjuk visszafordítani, inkább a környezetváltozás miatti sikeres adaptálással kellene foglalkozni látszatfaszságok helyett.
@xeraoh
19 сағат бұрын
az egy kókler csaló kamu huszár nézettégért minent összehazudik
@delosap
21 сағат бұрын
Magyarország a sötét középkorban ragadt?
@rustlab
19 сағат бұрын
Nem. Rohan oda vissza.
@jozseffeil6225
19 сағат бұрын
Szép jó reggelt, abszolút a vérlázító olyan szinten felbasztam az agyamat, hogy nagyon! Milyen ország ez milyen ország engedi azt hogy ilyeneket csináljanak a gyerekekkel? Családbarát kormány ??Hát hogyha ezt az én Gyerekemmel csinálnák megkínoznám a tanárt és felgyújtanám az iskolát!! Milyen beteg dolgok vannak már Magyarországon gyerekekkel kapcsolatosan hát szülők hol vagytok? ?? nem gondoljatok felnőttek ez a ti dolgotok megvédeni a gyerekeket? Hogy lehetséges ez tényleg hogy ilyenek vannak és hogy ezek után hát tényleg agyon verném tanárt! Ne is beszéljünk az iskola igazgatóról hogy ott dolgozik még hát milyen egy beteg iskola ?? Egyszerűen nem térek észhez milyen beteg ország ez de milyen??
@steverose88
21 сағат бұрын
Van sok eleltromos autó töltő, csak nézzetekbrá a világ legnagyobb ezzel kapcsolatos térképére, a plugshare-re.
@SebestyenKovacs-by6hx
21 сағат бұрын
Az egesz tanarikar szotyok.
@TörökLajos
20 сағат бұрын
A tanároknak pszichológiai szűrést!
@ferencnebanovics5889
21 сағат бұрын
A mi iskolánkban ha valami csúnyát mond a gyerek a tanár elcipeli a mosdóba és szappannal kimossa a száját. (Alsó tagozat református isi) Bocs! Jó reggelt!
@zoltanpapp4039
20 сағат бұрын
😂😂🤣🤣
@pannivig
20 сағат бұрын
Ha tényleg megtörténik ilyen, akkor miért hagyják a szülők?!
@mocorgo911
22 сағат бұрын
Morgen Lipsik!😊
@ManCromagnon
20 сағат бұрын
Hajjaj a ' zelektromos autóval darázsfészekbe nyúltatok :D Lehetne róla mit beszélni..
@mariannaszemenyei1744
21 сағат бұрын
💚💚
@HunTomasz_Life
22 сағат бұрын
Úton útfélen is működik nem csak mosogatással lehet😅
@lospadresapa6028
19 сағат бұрын
Fiúk! Ne motyogjatok, ne harapjátok le a szavak végét, artikuláljatok jobban, ne hadarjatok, és a jópofiskodás helyett/mellett (mert arra is szükség van) próbáljátok tisztán kimondani a magyar szavakat, nehogy valakik, akik a kákán is csomót keresnek, valamit véletlenül félreértsenek! Az az egyik legnagyobb veszély napjainkban, a félreértés! Szépek is vagytok, meg okosak is, de legyetek az apróságokra is figyelve sokkal gondosabbak! Mondanám, hogy "Csak így tovább!", de pont azt szeretném, hogy ne í g y, hanem szebben, j o b b a n.
@vizihal
19 сағат бұрын
az m1 en artikulálnak, nézzed azt
@MrMoys13
22 сағат бұрын
Ha az én gyerekem lett volna így megalazva, azt a tanárt az utcáig pofoztam volna
@markerdei4828
21 сағат бұрын
Jó reggelt uraknak
@sandorpecsi5845
20 сағат бұрын
Engem Bécsben vetkőztettek le a kékek , mert hamis euróval fizettünk a Hoferben .( A pénzt spontán , valahol kaptuk ). 🤣
@gergelynagy9553
20 сағат бұрын
A 20-as években a Tóni táncolt... 😱🤣
@akosborcsok
21 сағат бұрын
Jó Lett!
@fonix68
20 сағат бұрын
Feljtsük már el,hogy eletromos autöhoz gyártanak litium aksikat! Ellenben a valóság, hogy litium aksikat gyártwnak. Pont. Azt az aksit pedig ugyanúgy lehet használni napelemes rendszerekhez, rollerhez, stb. Csokinak nincs igaza.
@JayD-it9vi
20 сағат бұрын
Én is ott vagyok a listán!
@krisztianbalogh-kh5xv
20 сағат бұрын
A Németek nem kérték, hogy tőlük függjünk csak tettek érte. Ebben semmi konteo vagy gonoszság nincs csak így alakította ő részükről is a természetes piaci érdek.
@daninagy5230
20 сағат бұрын
A tanker vezetője sosem ér rá semmire. Ezért baj, hogy minden szutykos alkatrészt már le kell okéznia. Tavaly még a projektorszerviznél volt egy keret, ami miatt gyors és problémamentes javítás volt. Idén már ezt is egyenként fel kell tenni igénybejelentőben...
@zsuzsannap.302
19 сағат бұрын
Nem vagyok híve a szemet-szemért elvnek,de ugyanezt megcsinálnám a tanárral. Pár erős ember kedves kérésére biztos ledobná a textilt,és irány a település főtere. Szava nem lehet,hiszen ő hisz ennek a módszernek a hatásosságában..
@lajoshorvath5618
19 сағат бұрын
Whisperton be se került volna a műsorba, de a finisben egy táncos atya kiesett a pixisből, és ő lett a beugró.😉
@sziszkafa
20 сағат бұрын
Medgyessy Péter III/II -es ügynök volt. Más a kettő eléggé. A III/III-asok a magyarokról jelentettek.
@Onomere
20 сағат бұрын
A gyár nem bírja már cérnával. Elnézést.
@TiborFerencTolnai
21 сағат бұрын
Csád!!🐿
@karolykohut9088
20 сағат бұрын
A kitakart fejűek,kiskorúak ? :)
@zoltanpapp4039
20 сағат бұрын
Mosogatásnak vége és a cérnagyárnak is.....😂🤣😂mi megy itt már korán reggel?!?!
@ant-mt9wk
20 сағат бұрын
Remélem feljelentették azt a tanárt. Bár én személyesen is "elbeszelgetnék" vele, ha az én gyermekemmel tenné.
@gregorjanos1740
19 сағат бұрын
Utánaszámoltam és az jött ki hogy ennek a 37 ezer embernek az átlagos havi jövedelem adója 93700Ft.
@gaborkilvadi
20 сағат бұрын
Nem ügynök volt, hanem tartotiszt
@zsuzsannakolozsvarinekohan7475
21 сағат бұрын
❤❤❤
@Slaci-vl2io
20 сағат бұрын
Csoki Az Ingában szept 29-én, ez igaz? Legyen minden jó
@csabanesomjen
20 сағат бұрын
A kútfejek jutott egyből eszembe.Amikor háborog a kútas,hogy ide miért szingli férfiak járnak?Mert ez egy benzinkút.😅
@narezhorror
20 сағат бұрын
Jó reggelt Orbánia népe
@fyyldoc
19 сағат бұрын
Miattatok hízok el bazmeg. Tudjátok mennyit kell zabálnom, hogy elég csetresem legyen heti 5x 1 órányi mosogatáshoz?
Пікірлер: 166