Valljuk be, annyira nem bánjuk, hogy a Keleti-Kárpátoknak még mindig viszonylag feltáratlan, háborítatlan tagja a Radnai-havasok. Alpesi régiójában nincsenek turistaházak, feltáró utak, így élővilágának és tájképének nem kell elszenvednie a tömegturizmus káros hatásait. Legnagyobb részét kristályos és metamorf kőzetek alkotják, amiket a peremterületein üledékes kőzetek vesznek körül. Vad rengetegei szinte minden jellemző kárpáti állatfajnak otthont nyújtanak, nem is beszélve, azokról a botanikai ritkaságokról, a sokszínű havasi virágokról, amelyek nyár elején pompás színekbe öltöztetik hátait. De akinek ennyi sem elég, az találkozhat itt glaciális eredetű tengerszemekkel, bejárhatja jégkorszaki gleccserek vájta völgyeit és végigbarangolhatja 2000 métert meghaladó sziklás kárgerinceit. Ősszel Máramaros felől, nyugati részeit járva a Horthy csúcsig jutottunk. Most végre visszatértünk, hogy ezúttal - megidézve régi idők hazajáróit - Észak-Erdély felől is tiszteletünket tegyük keleti felén, a legendás Ünőkő tömbjén.
Óradnáról indítva túránkat a Bánya-patak völgyében hatolunk be észak felé a hegységbe, Reményik Sándor kedvelt helye, Radnaborberek érintésével. A piros háromszög jelzésen emelkedünk fel a Curatel gerincére, amely mentén észak felé kapaszkodunk felfelé. A Lála-nyereg alatt sátorozunk, másnap a Tó-nyergen keresztül mászunk fel az Ünőkő csúcsára. Északnyugat felé indulunk tovább a piros jelzésű főgerincen, az Ember-tető érintésével másszuk meg a Gargaló ormát, ahonnan az ezeréves határt követve ereszkedünk le az Asztal-rétre.
Látnivalók / Erdély / Beszterce-Naszód
Óradna
Radnaborberek
Radnai-havasok gerince
Ünőkő
Негізгі бет Radnai-havasok 2. - Havasszépe nyomában az Ünőkőn
Пікірлер: 10