A videó minden egyes eleme híven tükrözi az édesanyám "jellemét "Nagyon megrazo volt hallani ezt a jellemzést.Mindig sejtettem ,hogy valami nincs rendben a fejében. Két-három éve sejtem,hogy rejtett narcisztikus .Feltett szándékom volt hogy megprobalom megérteni.Ami persze tudom lehetetlen. Most, már 83 éves Nem demencias. "Okos bolond!" Mondta rá egy ismerősöm. Intézetben volt sokáig aztán a nagyszüleim örökbe fogadták. Borzasztó rossz dolgokon mentem át 45 éve gondoskodok róla és eszi az életem Nagyon szenvedek tőle ,de már nem hagyhatom magára élete alkonyán .Apám aki imádta béke tűrő ember volt ,de nagyon kitudta hozni a sodrából korán meghalt. Egész gyermekkoromban el tudta hitetni velem ,hogy apám volt a bántalmazo. Köszönöm, hogy a videóval segitett.Minden elhagzott ,talán egy kivétellel, hogy szeret ellenőrizgetni, figyelemmel tartani másokat persze csak a függöny mögül rejtve!
@kismazda
2 жыл бұрын
Nálunk ugyanez a színház volt, apu is ráment erre az aljasságra, és csak a halála után derült ki, hogy mennyire gonosz, mocskos a viselkedése. Igen, hogy mindenkit lefigyelni, leellenőrizni, elszámoltatni ez is egy jellemző vonása.
@adavada5394
2 жыл бұрын
igen, mindez azért is van, mert nem kreatív, nem találékony, nulla belső élet, nulla boldogság, ezért megy a kifelé képmutatás és a másokban lakozás..főleg az olyan gyermek szenved tőle aki ennek ellentéte
@valikacsintane4366
24 күн бұрын
Nagyon, jó előadás! Most 101 éves dec. Lesz 102! Mindenkinek rólam panaszkodik! Mindenki sajnálja.. Szegény idős asszony.... Haza ment tőlem! Most az unokák otthonba rakták! Fáj, de nem érdekel már!
@balazskis8051
2 ай бұрын
6.5 év alatt amiket a hölgy mond a videóban ( nagyon köszönöm e videót) szinte minden így volt nálunk is . Segítségképpen leírom saját tapasztalatim a volt hölgy páromról: amikor pár napra munka miatt külön voltunk , és hazajött olyan fura volt nekem , mintha nem az az ember jött volna haza , akivel együtt vagyok. Gyakran fura grimaszokat vágott , főleg tükör előtt( mintha undorodna magától) . Ha neha felhívtam valamiért mindig jött a sablon sms , hogy majd visszahívlak , vagy fel sem vette , majd kb 2 óra múlva visszahívott . Messengert nem nézte állítólag a munkahelyén , de másnak azért tudott válaszolni … Családja volt a szent ( hát erről inkább nem írok) az enyém az mindig másodrangú , de kapni nagyon szeretett azért a családomtól .Ha néha mertem tőle valamit kérni , az kb 1-2 napig volt úgy , majd direkt nem úgy tette , ha szóvátettem neki óvatosan, akkor azonnal dühbe jött , és elköltözéssel fenyegetett. Másik ami nagyon lényeges szerepet játszott a felismerésemben: minél jobban kezdtem neki megfelelni, időt szakítani ő rá, annál jobban fáradtabbnak , befásultnak éreztem magam , egyszerűen amikor együtt voltunk azt éreztem , mintha lecsapolnák a vérem , és nem értettem az okát ( persze megkaptam , hogy velem semmit nem lehet kezdeni, mert fáradt vagyok) . Az igazi személyiségem ( ami amúgy bevallom sérülékeny , érzékeny, de motivált , alapból vidám ,nyitott) eltűnt mellette , mintha sohasem lett volna. A saját házamban lakott , de én nekem a saját házamban semmihez nem volt a végén jogom , el akarta velem adatni ( gondolom pénz még kellett volna tőlem ) . Hihetetlen mennyire lenézett engem , magamban kételkedtem közben , hogy valami baj van nálam. Sikereimre , kapcsolataimra irígy volt , ezt is láttam , de nem hittem a saját szememnek. Hihetetlen ügyetlen volt otthon ( de máshol nem) , mindent leejtett , eltört . Borzalmasan lusta lett a kapcsolatunk vége felé, mindent rám sózott, amit csak tudott . Szakításunk előtt két hónappal nagy összeggel beszálltam az ,,új” autójába , ami természetesen az ő nevére ment , onnantól kezdve kezdődött az igazi leértékelés , majd mikor kiálltam magamért az eldobás következett ( itt nekem mar gyanús, hogy volt egy kiszemeltje , mert hirtelen annyi dolga lett a munkahelyén , hogy mindig túlóráznia kellett…) . Felemelkedett mellettem , majd eldobott , persze ennek én voltam az oka ( bizonyára bőven van bennem is hiba ), de olyan okokat mondott az eldobasra , hogy majdnem kiröhögtem ( ha abban az állapotomban tudtam volna nevetni…) borzalmasan kontrollmániás volt , kijelölt helyeket a házban, hogy az az övé . Ezt a szó szoros értelmében írom , és utólag tünt fel : van neki egy kutyája , viszonylag ritka drágább fajta , és ez a kutya látványosan nem szereti őt , maga a kutya úgy be van fordulva , hogy én ilyet még az életemben nem láttam soha . Mindig álmodozott nagy szép házról, nagy drága autókról , ilyenekben szeretne ülni , hogy azt gondolják gazdag pasi csaja , ezeket mondta mindig . Házimunkában amit esetleg megcsinált az fel volt magasztalva , ezt egymagam is röhögve megoldom érdekes módon rengeteg munka mellett egymagam , Mindig meg is kellett neki köszönnöm hogy pl: felmosott. Munkahelyén elmondása szerint ő volt a valaki . Nagyon fura volt számomra , hogy tömeg rendezvényeken szabályosan befeszült , mintha félt volna . Vágyott mindenhová , de ő programokat igen ritkàn talált ki . Én azért találtam ki , de vagy nem volt neki jó, vagy tett valamit , hogy a program alatt rosszul érezzem magam ( ez kb 70 százalékban volt így ) . Volt egy hobbija néha amikor elment oda az oktatója elmondta mit hogy kell csinálni , nem úgy csinálta , ee persze ő nem volt hibás itt sem. Ha valami kellett neki , akkor az azonnal kellett . Ha valami kellett az ő családjának az prio 1 volt , ugranom kellett nekem is ( ezzel nincs is baj , csak amit cserébe kaptam tőle azzal) . Ha be kellett neki ugrani boltba( ami útba esett ) fel volt hántorgatva, hogy neki kell azt a két szatyrot cipelni… fürdőszoba : ha álltam a mosdó előtt , szemrebbenés nélkül erősen félrelökött ,mert most neki van itt dolga. Miután szakítottunk 3 hétig napi 2 óra alvás ( xanax segítségével kb3-4 jó esetben) de nem voltam fáradt , sőt teli voltam energiával . Enni nem ettem max reggel pár falatot . Így két hónap után még nem vagyok rendben fejben a sok szemétségétől amit kaptam , de energiám kb 5 ször több van mint amikor még vele éltem. Ezek voltak nálunk dióhéjban ( mert az emlékek szépen jönnek vissza , és nem a jók ) .
@hope7505
Жыл бұрын
Anyámmal akkor ez volt a gond.Azt kell mondanom,hogy a rejtett nárc.férfi,ugyanezeket műveli.Szörnyű szembesülni a dolgokkal😔Ezt átélni nagyon nagyon rossz.Olyanok leszünk mellettük,mint egy szilánkokra tört tányér,amit összeragasztottak.Újra egész,de mégsem az😔 Köszönöm,hogy elkészítette számunkra ezeket a videókat!☺️Valóban életmentőek!!!!❤️❤️
@juditbalatincz4997
Жыл бұрын
Nekem az exem volt ilyen..az volt a furcsa hogy nem szerette a spontán programokat.. passzív -agresszív kommunikációt alkalmazott..elvette a jó érzést.. spontaneitást..nagyon merev, rugalmatlan személy .. sajnos komoly személyiségtorzulás.. alá-fölé rendeltség is megvolt..de gyáva mert felelősséget nem vállal.. kezdetekben kedves volt kifelé mézesmázos..de ez egy manipuláció kihasznál másokat
@Chris_Hal
2 жыл бұрын
Nem feltétlenül rendeznek otthon sem drámát. Akit én ismertem, passzív-agresszív módon fejezte ki a nemtetszését, soha nem volt dührohama. Sírással, áldozatszereppel, ridegséggel, csenddel veréssel büntetett. Egyébként stimmel a leírás.
@juditbalatincz4997
Жыл бұрын
Exem ugyanez .. passzív -agresszív kommunikáció..sose tudtam mit érez valójában..ilyen emberrel sajnos nem lehet együtt élni .mert senki sem gondolatolvasó..én az asszertív kommunikáció híve vagyok..mindig mondtam neki mondja el szemtől szemben mi a gondja.. egyébként mindenbe belekötött.. beszólogatott..nem tetszett neki az öltözködésem..beszédmódom..az is baja volt hogy egy alkalommal mikor elmentünk enni..sokat gondolkodtam szerinte mit egyek..ez felidegesítte..ilyen apróságok..
@FamilyStoyanov
9 ай бұрын
@@juditbalatincz4997a hatalmát, irányítását, dominanciáját akarta kiterjeszteni rád ezekkel az alkalmanként csak aprónak tűnő elbizonytalanításokkal
@juditbalatincz4997
Жыл бұрын
Igazi mérgező emberek..tönkre teszik az állandó elégedetlenségükkel a környezetüket..lélekrombolók
@adavada5394
2 жыл бұрын
csak úgy tudsz megmenekülni , ha abszolút meg tudsz bocsájtani neki, s járod a magad útját a "törpék házában" ( egómentesség)
@laszlonesolyom1223
2 жыл бұрын
Nagyon jó videó. Pontosan ilyen volt az anyám és az exem. Nagyon jók ezek a videók. Szívesen hallgatnék még. Köszönöm.
@domotoremoke
2 жыл бұрын
Én is csak azt tudom mondani hogy ez Egyszerűen tökéletes ez a videó úgyhogy Kedves Zsuzsa Nagyon nagyon szépen köszönöm illetve Többek nevében is Nagyon szépen köszönjük hogy ezt ilyen szépen Összeszedted Egyébként én nárcisztikus anya mellett nőttem fel és a leírás semmit sem hagyott ki.
@anitahf1215
2 жыл бұрын
Már a videó első perceiben ráismertem a sógornőmre! Iszonyú negatív, gonosz, érzéketlen egyén... A kislányát sajnálom a legjobban, akinek rettenetes gyermekkort alakított. Mindig csak ő számít, mindenkit tönkretesz a környezetében, de hál' istennek már csak egy-két ember áll vele szóba. Amint kiismeri az aktuális barát/barátnő, menekül tőle... Csak az a baj, hogy már számtalan kapcsolatot és házasságot tett tönkre! Mivel neki nem jó, másnak se legyen, de mindig el akarja hitetni a környezetével milyen szuper élete van...de a tények magukért beszélnek! Azt sajnálom, hogy a gyermeke egy életen keresztül szenved tőle, őt is kihasználja érzelmileg, anyagilag...minden módon.
@szabolcskovacs6952
2 жыл бұрын
A volt párom ugyan ez, ahogy írod. Szörnyű volt felismerni és megbirkózni a trauma kötődéssel nekem, mert nagyon szerettem. De a lányát is bele vitte ebbe, igaz az anyja is az, így az egész családon keresztül megy ez az egész, engem meg teljesen lehúztak, lelkileg is, önbecsülésemet is. A videóért köszönet
@anitahf1215
2 жыл бұрын
@@szabolcskovacs6952 nagyon sajnállak! Szomorú, hogy az ilyen mérgező emberek mit tesznek a környezetükkel...😔
@szabolcskovacs6952
2 жыл бұрын
@@anitahf1215 Ami a videóban elgangzik, minden igaz. Korábban nem akartam elhinni, hisz azt mondta, szeret. Aztán ida jutottunk, hogy ki lettem kiáltva elmebetegek, miközben nálam gyermek elhelyezési per folyt és meg is kaptam a kizárólagosat. Nem tudott velem örülni, helyette ultimátumot adott, amibe nem mentem bele, és 3 hét alatt lecserélt úgy, mintha soha nem is léteztem volna. Egy évvel ezelőtt, a halálos beteg lányának és neki mindenben segítettem. Ráadásul rengeteg költséggel járt nekem. De ő már boldog más oldalán a fb-n.
@anitahf1215
2 жыл бұрын
@@szabolcskovacs6952 hidd el, akkor csak nyertél azzal, hogy nem vele élsz! Minden jót Neked...😌🙏
@adavada5394
2 жыл бұрын
Tudok olyat, konkrétan, ahol nem csináltak temetési szertartást az öngyilkos gyermeknek," mert az anyuka azt nem bírná elviselni"..jaa még ott is az anyuka volt a lényeg, a gyerektől nem bucsúzhattak el barátai osztálytársai, szerettei..
@monamt5687
Жыл бұрын
Ezek szuperek, és sajnos bebizonyosodik minden hanganyagnál, hogy ebben élek 34 éve anyám által,csak azt nem tudom hiába fejlesztem magamat és végzek oldásokat és bármit, hogy hogyan is kellene kezeljem ezt a kapcsolatot.
@davidsarkozi4798
Жыл бұрын
Lépjen ki belőle. Én is azt teszem 10 év után.
@FamilyStoyanov
9 ай бұрын
Magadban döntsd el, hogy milyen életet szeretnél, hol vannak a határaid a viselkedésében, mi fér bele és mi nem. Ne kezdeményezz beszélgetést erről, mert teljesen felesleges, csak manipulálni akar és felvenni az áldozat szerepet. Nyugodtan, szeretettel És határozottan jelöld ki a határaidat és tartasd be azokat. Ilyenkor mindig határátlépéssel próbálkoznak, mint egy kisgyerek, mintha nem halloták volna amit mondasz. Erre fel kell készülni, hogy nyugodt, erős és következetes maradj, különben a játszma újraindul azonnal. Sok sikert, én is tanulom még ❤
@valikacsintane4366
24 күн бұрын
Anyukám, még nagyon vallásos is!
@eszterkonyve
2 жыл бұрын
Köszönjük a videókat, sokat segítenek. Úgy vélem a nagyobb rész saját tapasztalat lehet. Könyvből nem lehet így leírni. Üdvözlettel, sok sikert kívánva, egy felismerő.
@attilaveres6315
5 ай бұрын
Provokál, majd mártír szerepbe húzódva, bűntudatkeltéssel manipulál. A volt feleségem.
@balazskis8051
2 ай бұрын
Így van és mindenért te te te vagy a hibás ! Tudom sajnos 😂
@csandlizsu
11 ай бұрын
Tűpontos jellemzése anyukámnak.
@gaborgutasi4136
Жыл бұрын
Ez egy az egyben anyukám... már több, mint egy hónapja nem beszélünk. Van erre bármi megoldás vagy csak ennyi, hogy ne tartsuk a kapcsolatot?
@FamilyStoyanov
9 ай бұрын
Nehéz ügy, hosszú folyamat a részünkről megtanulni kezelni, mivel bennünk is van egy rész, ami alkalmazkodott ezekhez a játszmákhoz, reagált rájuk, ilyen módon részesei-résztvevői voltunk. Erre rálátni magunkban, hogy manipulálhatóak vagyunk, az okát felismerni és a felelősségét elfogadni, valamint megváltoztatni a viselkedésünket az igazán kihívás szerintem. Számomra ami bevált: magadban döntsd el, hogy milyen értékek mentén és milyen életet szeretnél, hol vannak a határaid a viselkedésével kapcsolatban, mi fér bele és mi nem. Ne kezdeményezz beszélgetést erről, mert teljesen felesleges, csak manipulálni akar és felvenni az áldozat szerepet. Nyugodtan, szeretettel És határozottan jelöld ki a határaidat és tartasd be azokat (nem agresszívan, az csak olaj a tűzre). Ilyenkor mindig határátlépéssel próbálkoznak, mint egy kisgyerek, mintha nem halloták volna amit mondasz. Erre fel kell készülni, hogy nyugodt, erős és következetes maradj, különben a játszma újraindul azonnal. Sok sikert, én is tanulom még ❤
@aishaneila
2 жыл бұрын
Pontos, sajnos a családomban megtapasztaltam ezeket az érzéseket.
@alfrednemede640
2 жыл бұрын
P0
@georgerobozrecursivedigita207
Жыл бұрын
Eszmeletlen jo ez a video, evekbe kerult mire felismertem, hogy az a tunetegyuttes amivel nap mint nap szembesulok az valaoszinuleg egy szemelyiksegzavar es hogy valahol mar biztos le van irtva es ki van elemezve. Ez a video 95%-ban illik az emberre aki mergezi az csaladomat. Koszonom a feltoltest.
Пікірлер: 38