Azért ne felejtsük el, hogy a politikusok ezen projektje nem jöhetne létre a mintegy 5,5 millió választó nélkül.
@janosveres3763
8 ай бұрын
A demokrácia egy illúzió hatalmasok és elnyomottak közt
@istvanmeszaros5106
8 ай бұрын
Főleg úgy hogy az idióták meg tolják is a szekeret a tolvaj patkányoknak
@ats8291
7 ай бұрын
Elég ahhoz 3 millió agymosott, avagy haszonélvező.
@peterhernek9416
7 ай бұрын
Hát amíg vannak akik ezt nem látják át addig marad ez a kormány....
@KisZoltán1
8 ай бұрын
Szerintem itt már fölösleges erről beszélni. Ami itt folyik, azt már csak úgy lehet megoldani, hogy szinte kivétel nélkül az összeset be kell lökni az árokba. Aztán jöhet a következő turnus, akik remélhetőleg tanultak az előzőek sorsából. Ha nem, akkor azok is mehetnek. Ezt máshogy már nem lehet megoldani. Ki kell íratni az ilyen embereket, és olyanok kellenek akik hazafiak, akik magyarok, és akik szolgálnak, nem pedig csak lopnak és megnyomorítanak szinte mindenkit.
@mi1r2
8 ай бұрын
Pontosan, ezt kellene már végre felismerni hogy a szép szavak ideje lejárt. A rendőrség a zsebükben van, nem teszik már a dolgukat amiért fizetjük őket. A felcsúti köbcös egy bűnszervezetet épített ki és emelt fel kormányzati szintre amihez a megélhetési "ellenzék" asszisztál.
@zolopzs1897
8 ай бұрын
Így van,pontosan!!!!
@petepaul2139
8 ай бұрын
Minden agresszió nélkül, egyetértek !! NEM VÉGZIK A MUNKÁJUKAT ! ha elvégeznék, akkor minden rendben lenne.
@localpass
8 ай бұрын
Egy hasonló gondolkodású. Ez az egyetlen út csak.
@mensinanis5274
7 ай бұрын
Gondolom sokat tüntetsz vagy lázadsz
@zsoltsz1492
8 ай бұрын
Ugye azt senki nem gondolja komolyan,hogy azért kell a magas fizetés nekik mert akkor nem korruptak!:)Kurvára azok mindenhogy!Undoritó bagázs oldaltól független!
@pistiisti9948
8 ай бұрын
Egyem a szívüket! Hát akkor a betörőket is jobban meg kellene fizetni, akkor biztos nem járnának rabolni! Ezt a hozzáállást tovább vihetnénk az országházon kívülre is! Amúgy csak kérdem... Nem lenne egyszerűbb, ha annyira elrettentő büntetés járna a korrupcióért, hogy ne is gondoljanak rá? Áááá... Mondjuk ahhoz törvényeket kellene hozni, az meg ugye +munka és fáradtság... Ááá.. Tényleg így a legegyszerűbb. Viszont én úgy látom, hogy a korrupció ellen, ez a fizetés kevés! Szólhatna valaki a Vityának, hogy emeljen mág pár 10 milliót a fizetésükön, mert ez így tarthatatlan. Ideje lenne megfékezni a politikusbűnözést!
@fadri84
7 ай бұрын
A fizu csak zsebpénz az okosba megoldott egyéb bizniszek na az a komoly bevétel
@laszlonagy1053
7 ай бұрын
Minden szentnek magafelé hajlik a keze! De sajnos egyik fejét sem tudja letörni a glória!
@Budaskenyer
8 ай бұрын
Nekünk állampolgároknak kéne megállapítanunk a képviselők fizetését!
@44.Magnum
8 ай бұрын
Csak nyugi! Erről nem lessz nemzeti (inzultáció) konzultáció! 🤣
@andreagyuresko
8 ай бұрын
@@44.Magnum🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
@44.Magnum
8 ай бұрын
@@andreagyuresko Jajj csókolom ne tessék ezen nevetni! Ez roppant komoly dolog! (Á dehogy is🤣)
@franzmuller2606
8 ай бұрын
Én ezt már rég mondom. Ha ők megszabják az enyémet, akkor nekem is jogom van megszabni az övékét. Ez ilyen egyszerű.
@sandorajzert9182
8 ай бұрын
@@44.Magnum De a balodali képviselök sem tiltakoztak mikor megemelték!
@sandorfoldvari8530
8 ай бұрын
" Mindenki ordít - kiabál, de soha semmi sem változik...Mindent ők irányítanak, mindenről ők döntenek és ömlik a PÉNZ nekik...nekünk semmi...csak a küzdelem...Az a vicc, hogy ez a rendszer még áll és nem lett vérrel megváltoztatva..."
@zolopzs1897
8 ай бұрын
Egyetértek!!!
@44.Magnum
8 ай бұрын
Hát én most naiv leszek! (Legalábbis eljátszom) Ha már rendeleti kormányzás van (mióta is? 3-4 éve? Covid,háborús vészhelyzetre hivatkozva) ha a miniszterelnök dönthet mindenben,hozhat kénye kedvére rendeleteket,írhat felül törvényeket! Akkor mi a bánatnak kellenek képviselők???? 🤔🤔🤔🤔
@pistiisti9948
8 ай бұрын
Mert demokráciában élünk. Vagyis demokratikus-diktatúrában. Az emberek választhatnak, a Vitya meg eldönti, hogy foglalkozik-e a véleményükkel.
@44.Magnum
8 ай бұрын
@@pistiisti9948 Csak a vélemények ki kérése nem mindegy. Nem véletlen hogy,,komoly" kérdésekben nem kíváncsi rá.
@davidtutto4939
8 ай бұрын
Ez igen fiúk lányok ennyiért én is szeretnék semmit sem csinálni meg nem bejárni a munkahelyemre
@HINAR83
8 ай бұрын
Ez csak zsebpénz nekik. Biztos vagyok abban hogy szinte mind mutyizik (tisztelet a kivételnek), nagyon jól ismerik a kiskapukat, elsőkként értesülnek a pályázatokról és a támogatásokról, amivel a fizetésük többszörösét tudják összelapátolni havonta.
@zoltanbarati6196
8 ай бұрын
Adnék Orbánnak 57 ezer forintot!! Azért mivel van olyan dolgozott 44 évet egyik dolgozó és sajnos rokkantnyugdíjas lett és az kap 57 ezer forintot!! Szégyen ami megy!!! Miből rakott félre több mint 100 milliárdot Orbán??? Nem volt akkora fizetése 12 évalatt!!! Dühítő ami megy!!!
@balazslukacs5358
8 ай бұрын
Én szégyellem magam, hogy az itt nyilatkozó képviselők egyáltalán elfogadják a bérüket 😢
@AIienDriver
8 ай бұрын
Az a gáz inkább, hogy nincsenek felkötve... gyalázat a nemzetünk maradjunk annyiban, meg maga az egész emberiség. Régi időkben mi volt? polgárháború meg a királyt lefejezték... most meg ezt nézzük aztán jóvanezigy...
@margoolah1554
8 ай бұрын
Pedig Orbika azt mondta ,ha ők kerülnek hatalomra, meg szűnik az urizálas ! Két milla fizetés és ne tovább!! Igaz azt is mondta ne azt nézzék mit mondok ! Hanem azt mit csinálok a 🐖🐖🐖🐖🐖nok
@mi1r2
8 ай бұрын
Be kellene vezetni a teljesítmény alapú bérezést... hónap végén akkor ők fizetnének be a kasszába. 😆🥳
@solar1375
8 ай бұрын
Svédországban a politikusoknak nem jár drága szolgálati autó, lakhatás, de még mentelmi jog sem. Nem értik, miért lenne bármelyikre is jobban szükségük a magas színvonalú munkavégzéshez, mint egy átlag polgárnak.
@belakajus5461
8 ай бұрын
azt nem értem,hogy őket elvileg mi választjuk meg,de a fizetésüket már ők maguknak, és tegyük hozzá nem is végzik jól a dolgukat!Az államadósság az egekben,ha legalább lefelé menne az adósság!Aha,nekünk rezsi csökkentés csökkentése,nekik akkor is fizetés emelés volt!A minimálbérrel is elég vacakul állunk!
@MN-jj2zk
8 ай бұрын
Ez a Nacsa Lőrinc szépen betanulta a szöveget… De az, hogy Brüsszel azon dolgozik, hogy a tanárok fizetése ne emelkedjen 😂 Egyszerűen fantasztikus
@levorasandor2943
8 ай бұрын
MN-jj2zk! ..és Nacsa Lőrinc nem is hazudott. te viszont ahhoz is gyáva vagy, hogy a neved is add a véleményed mellé. Így tudod mennyit ér a véleményed? Annyit mint a fingod. Legjobb lenne, ha benntartanád!
@mystyc9
8 ай бұрын
És pont az ellentéte az igazság, mint, amit mond a hazaárulója! De ezt a fidesztől már megszokhattuk🙄 100%-ban a fidesz politikai akaratán múlik, hogy mi van a tanárokkal😢🙄
@belagabanyi6036
8 ай бұрын
levorasandor2943 mit lázongsz!? Brüszelnek semmi befolyása nincs arra, hogy mekkora a tanárok fiztése! Minden más egy hatalmas fidesz hazugság!
@mystyc9
8 ай бұрын
@@levorasandor2943nem hazudott? Bevetted a mai gyógyszereid?🙄🤡🐑
@zoltanpekurar8060
8 ай бұрын
Brüsszel?! Annyira sötét vagy ha Édesanyádat Orbán megeröszakolná akkor is Brüsszel lenne a hibás. IDIÓTA!!
@blinkerboy
8 ай бұрын
A politikusok azonnali kivégzése lenne indokolt de nagyon !!!!!
@dominikfrisch8519
8 ай бұрын
Együk meg őket mint annó a Hollandok :D
@bencebelajonas7123
8 ай бұрын
Csak a Sithek tárgyalnak végletekben !
@hoppszasaranenitanacsadas2057
8 ай бұрын
@@bencebelajonas7123..sittesek . 👌. úgy köll írni idefigyejj ☝️.. !
@franzmuller2606
8 ай бұрын
Tökéletesen egyetértek!
@franzmuller2606
8 ай бұрын
@@dominikfrisch8519 Mi nem, de kutyatápnak jók.
@tibormaroda6816
8 ай бұрын
Amikor kivonulnak az ülésekröl,vagy meg sem jelennek,azokra a napokra miért kapnak fizetést???
@balazsdezso1586
7 ай бұрын
mert megszavazták maguknak :D Bár énis így kapnám a fizetésemelésem/ fizetésem.
@norbertvass8105
8 ай бұрын
Szégyen és gyalázat!!
@petyaapa3844
8 ай бұрын
Nem az összeg a baj, hanem hogy nem teszik a dolgukat. Ha teljesítmény alapján kapnának bért, éhen halnának.
@grandpaarock
8 ай бұрын
a lényeg , hogy Viktor meghízott mint egy disznó 🤣🤣🤣🤣🤣
@zoltanberegszaszi2041
8 ай бұрын
Volt miből! Majd a koleszterin egyszer csak elintézi!
@MyNyami
8 ай бұрын
Cserébe csóró.
@agnesmate8973
8 ай бұрын
Úgy látom ez a koleszterin elég lassan dolgozik.
@laszlonebatyai4076
8 ай бұрын
Vágásra érett! Irány a vágóhíd!!
@BernadettMikuskaneBalint
8 ай бұрын
Csak az a baj hogy elég lassan dolgozik az a koleszterin kéne neki valami dopping. Mondjuk egy népharag nem ártana.
@molnarattila2662
8 ай бұрын
Napi 400 millát keres lölö. Hatvanpuszta épül,szépül. A narancskárosúltak ezt akartátok . Boldog karácsonyt .
@krisztian19910823
8 ай бұрын
Minden kornak és minden kormánynak meg van a maga Mészáros Lőrince. Másik pártok politikusai is simán zsebre vágnák ezeket az összegeket.
@norbertmuller8771
8 ай бұрын
Krisztián kedves! 30 év alatt a negyedét nem tette el senki !!! Ne legyen ostoba!!!!
@istvanmeszaros5106
8 ай бұрын
@@csak13133 Mesélj meg mit tudsz? Esetleg valami konkrét dolog?
@istvanmeszaros5106
8 ай бұрын
@@csak13133 szerinted most különb emberek vezetik az országot?Azt mondod a tanárok fizetése Brüsszeltől függ? Aki ilyeneket mond az nem normális .Tudjuk az ország jobban teljesít, ne beszélj már te is butaságokat. Nem állítom akkor jobb volt de most is csak a süketelés megy. Mindig van valaki, valami amire rá fogja ez a pocakos Kozák utánzat a hibákat. Egyszer mondana azt hogy elbaltazott valamit,de ilyen sosem lessz,de meg olyan se hogy valami kevésbé jól sikerült neki. A legnagyobb baj ,hogy mi itt vitatkozunk ezen ok meg számolják a pénzüket partizás közben és rajtunk rohognek.
@istvanmeszaros5106
8 ай бұрын
@@csak13133 most Meg ha az unio nem ad akkor megycsodbe az orszag .Ha BP rol beszélsz ha ennyi mindent elvesznek egy várostól nem csoda hogy nem jól megy a szekér. Érdekes módon. Fideszes vezetésű város meg mindig csak kapni szokott, vagy ez sem igaz? Szóval azt gondolom a mostani patkányok rosszabbak a régieknél ,mert nem tanultak semmit ami előre vinne , csak a mocskos dolgokat fejlesztettek tovább.
@ianosescuion9218
8 ай бұрын
Anyám mondta mindig, hogy a kutya szájából kivenni a szalonnát nagyon nehéz.
@tunderkertekkiralynoje6965
8 ай бұрын
🥰💋
@laszlohajnal2687
8 ай бұрын
Szerintem ilyen pozíció mellé jár a magas fizu, amennyiben lelkiismeretesen végzik a munkájukat. Ha azt kérdeznék, hogy a jelenlegi teljesítményük alapján mennyi járna nekik, akkor azt mondanám, hogy nekik kellene fizetniük azért, hogy melegedhetnek az országházban. Azt hiszem, elég diplomatikus voltam. :)
@zoli9177
8 ай бұрын
Ezek meg a "lelkiismeret"...
@KláraBozó
8 ай бұрын
Magas a fizetésük, éppöen ezért ne lopjanak, de mégis szétlopják az országot!
@laszlohajnal2687
8 ай бұрын
@@KláraBozó Tudod, hogy valaki lop vagy sem, az nem a fizetésen múlik. Ez jellem kérdése. Ebből kifolyólag, aki most lop, az keressen bármennyit is a jövőben, továbbra is lopni fog, mert nincs olyan, hogy elég. Mindig lehet még több. A jellemünkön változtatni pedig pokolian nehéz feladat. Nem lehetetlen, de nagyon kell akarni a változást, hogy megtegyük, ami kell hozzá. De mindenek előtt fel kell ismerni magunkban a problémát. Persze nem arról beszélek, aki az életben maradásért lop. Az nem ugyan az a kategória. Ez nyilvánvaló. De nem megyek bele jobban. A politikusoknak nem kenyérre kell...
@LaNfinity
8 ай бұрын
A melegedesuket meg akkor is mi allnank...
@zsoltbodo521
7 ай бұрын
Kivéve a Mi Hazánk Mozgalom!
@viktoria7621
8 ай бұрын
Ha megérdemelnek akkor is sok volna !De mivel csődbe viszik az országot meg a minimálbér is sok lenne !ezert a munkáért !
@idaszabo7622
8 ай бұрын
Felhaborito hogy mindent megtehetnekGyerekek eheznek csaladok mennek tonkre Hihetetle hogy rajuk szavaznak
@krisztian19910823
8 ай бұрын
Ne legyünk naivak. Ha más lenne hatalmon, az se érné be kevesebb fizetéssel.
@krisztianegervary8430
8 ай бұрын
Kár volt ezt a riportot megnéznem! 🤬 Néha jobb a tudatlanság! A pofám leszakad azon ami itt van!
@Findt.J
8 ай бұрын
Hányok az ország vezetésétől. Amit én csinálnék velük az nem tűr nyomda festéket.
@denesszabo8508
8 ай бұрын
Szólj anyádnak is. Hányjatok együtt!
@Findt.J
8 ай бұрын
@@denesszabo8508 Anyukám még gyerekkoromban meghalt. Nem tudok neki szólni, Bocsi.
@denesszabo8508
8 ай бұрын
@@Findt.J Nem kell bocsánatot kérjél. Csak egy klasszikus idézet a Csapd le csacsiból.
@tamasnagy4905
8 ай бұрын
Ja a mi adónkból. Köszönjük. Bocs köszönjük Magyarország. Hajrá Toroczkai László
@velenceigabor1418
8 ай бұрын
A minimálbért akkor érdemelnék meg ha nem nőne az adott évben az államadósság. Természetesen lehetne több is, ha csökken az adósság.
@@EGQP ami biztos nem baj, az az ha nincs adósság. minden mas közgázos maszatolás.
@nattila7713
7 ай бұрын
@@EGQP elbeszélünk egymás mellett. ha nincs adósság, az a tuti, az a legjobb. ezt nem cáfolod, nem is lehet. jelenlegi, nagyrészt orbánnak köszönhető 60ezer mrd borzalmasan sok ahoz képest, h mekkora minuszokban zárunk manapság... csúszunk a levesbe. iszonyat sebezhetö, kiszolgáltatott ország vagyunk.
@henry1446
8 ай бұрын
Egy forintot sem adnék, azért üljön ott hogy az országnak jó legyen. Trump 1dolárt keresett míg elnök volt van saját vagyona.
@belagabanyi6036
8 ай бұрын
Ezt magad sem hiszed el!😂😂😂😂😂
@MrNobody-ee8rd
8 ай бұрын
Ez van gyerekek! Bárkit szavaztok a parlamentbe úgyis a saját érdekét fogja előtérbe helyezni a közjóval szemben.
@vinczevirag3325
7 ай бұрын
Neked fizettek a kommentért?
@janosattilalakatos1665
8 ай бұрын
Siralmas ez az ország!
@borsodimarta7871
7 ай бұрын
Igen az!
@janosattilalakatos1665
7 ай бұрын
@@borsodimarta7871 , Ezért us hagytam el Magyarországot már 3 éve!
@AttilaHernaczki
8 ай бұрын
Az a hölgy mondott igazat abból kelljen megélnie amiből a normális emberek. Mert ők nem normálisak? A választ mindenkire rábizom.
@hoppszasaranenitanacsadas2057
8 ай бұрын
Természetesen nenmorálisak idefigyejj ☝️!.. . ismét bontok még egy flakony neylonosbort 🤗 sütőrumal keverve 👌.. .!
@gyapi09
8 ай бұрын
Én akarom el dönteni,meg szavazni a képviselők,miniszterek fizetését!!!!!!!!!!!!!!!! Ha ez nem tetszik nekik. Mehetnek dolgozni Németbe,Osztrákba!
@user-rs9py9yr1r
8 ай бұрын
még jó hogy a csak a tanárok bére jön Brüsszelből és a politikusoké nem
@zoltanbabos7911
8 ай бұрын
És még mindig nem elég nekik...
@user-vt9rn2ef7j
8 ай бұрын
Még a minimálbért sem érdemlik meg
@Soltiko90
8 ай бұрын
Teljesen lényegtelen, hogy mennyi a hivatalos fizetesük. Egyrészt a társadalom elhanyagolható százalékát teszik ki, másrészt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a hivatalos pénzen felül nem keresnek pluszt kisebb-nagyobb-óriási korupciós ügyletekkel.
@MrWebdev74
8 ай бұрын
sajnos ez gyanitom tenyleg igy van. Pl a miniputyin se a tavaly megszavazott szuperfizetesebol gazdagodott meg, azt az emelest is csak a presztizs miatt csinalta, meg tereleskent hogy a sajtonak legyen min csamcsognia mikozben az emberei hatul talicskazzak ki a kozpenzt
@zsuzsakertesz6921
8 ай бұрын
Azért nem lényegtelen, mert abban az országban, ahol ezek működnek - magukért!! - meg sem közelíti a bérüket a munkavállalók keresete. A legfontosabb viszont az, hogy "valahol" le van írva, MI a Kötelességük - aminek viszont egyáltalán nem felelnek meg.
@MrWebdev74
8 ай бұрын
@@zsuzsakertesz6921ha valoban mukodne az orszag, es az emberek azt ereznek, hogy meg tudnak elni, tudnak a fiatalok lakast berelni vagy venni es van jovokepuk, akkor a fenet se izgatna mennyit visznek haza a kepviselok. De ez sajnos utopia orban orszagaban.
@hungary011
8 ай бұрын
De mindenki tudja és ez a vérfagyasztó!
@nanvas7374
8 ай бұрын
Valóban. A kiemelkedő jövedelmükkel, az egyéb járandóságaikkel, elszámolásaikkal kevésbé károsítják meg az országot, inkább a nemtörődömségükkel a korrupcióikkal, a hatalom gátlástalan kiszolgálásával. Vajon miért egy pártitkár elvárása szerint nyomogatják a gombokat a bátorak még az egyéniben bejutottak is?
@palkalim6866
8 ай бұрын
Naponta kéne mindegyiknek annyiszor közösülnie az édesanyjával,amennyivel többet visz haza.Az a baj,hogy lehet örömmel tenné mindegyik patkány.
@levorasandor2943
8 ай бұрын
@palkalim6866! Te kezeltesd magad!
@palkalim6866
7 ай бұрын
@@levorasandor2943 Te meg szopd le az összes fidkányos hazaáruló gecit :)
@user-bc3ec6uz4x
8 ай бұрын
Könnyű megválaszolni, miért kell egy Nacsa Lőrinc képességű embernek legalább 3.5 milliót adni havonta. A magyarok érdekében.
@user-cv4ny4gb1b
8 ай бұрын
A tavalyi költségvetési hiány 4600 milliárd forint, a teljes államadósság meg az elmúlt 14 évben 20 000 milliárd forintról több mint 50 000 milliárdra nőtt. Ez az eladósítás tényleg annyira jó teljesítmény, hogy jutalmazni kell a politikusokat?
@thomasszilagyi8458
8 ай бұрын
EZ AZ ORBAN UGY HAZUDIK , MINT A VIZFOLYAS !
@tanacsdezso
8 ай бұрын
Az a baj, hogy amíg a saját vagyonuk gyarapítása az elsődleges, addig a munkájuk nem ér egy fillért sem. Én a politikus "szakmát" úgy képzelném el, hogy adnék nekik teljes költségtérítést, ingyen lakhatást, bármilyen szolgáltatást ingyen vehetnének igénybe + teljes ellátást, de fizetést nem, és emellett bármilyen vagyongyarapító tevékenység összeférhetetlen lenne a pozícióval. Ha pedig a választók úgy gondolják, hogy takarodjon, akkor mehet a dolgára, de nem lenne összelopott vagyona, amivel megléphetne. Így talán el lehetne hinni néhány %-ig, hogy az országért és a társadalomért dolgoznak.
@Gabriella21000
8 ай бұрын
Pont úgy nőtt a keresete mint a súlya.
@feherhermelin
8 ай бұрын
No, hát látható mégis, hogy egység van a kormányzatban, hiszen mind megszavazták azt a tôrvényt.
@evaleowei
8 ай бұрын
Üres padsorok előtt beszélgetnek ja...
@user-xb3hc3gx7w
8 ай бұрын
Csak simán én szégyellem magam helyettük.
@alanweis7856
8 ай бұрын
Egy egész müsor arrol akik a parlamentben ülnek anélkül hogy szoba hozták volna Mészáros, Tiborc vagy Csányi nevét.
@80s_kid
8 ай бұрын
2:57 Persze, mert 2010-ben még nem voltak saját emberekkel kitömve ezek a pozíciók. A felvétel egyébként jól megmutatja, hogy a természetes öregedésen túl milyen nyomot hagyott rajta az elmúlt 3 ciklus + a jelenlegi.
@dinofood5898
8 ай бұрын
Ez a tetű mikor nem hazudott?
@miklosvajda3867
8 ай бұрын
MEGTANULTÁK HOGYANLEHET JÓL MEG ÉLNI MAGUK ALKOTTA TÖRVÉNYEKBEN A HAZÁJUK KÁRÁRA!!!!! Nem áll meg a kanál a -szájukba amikor egy gyermek is éhezik az országukban - nahát ennyit az ő érzékenységükről!!!!!
@aginagy9484
8 ай бұрын
Adótörvényünk a nem képviselők mindenféle juttatát adóztat!!( telefon, autóhasználat stb). Az így leadózott és a bérből levont adónkból lehet nagyvonalúan élni!😡
@user-wt9zx5eu2q
8 ай бұрын
Nem panaszkodni kel föl kel lázadni mint máshol akikkel meg lehet tenni persze meg teszik
@feherhermelin
8 ай бұрын
Ha tudod mit és hogy kell, akkor kezdd el!
@user-wt9zx5eu2q
8 ай бұрын
@@feherhermelin egy ember kevés okos tojás ez csapat munka 🤡
@tamas3596
8 ай бұрын
@@user-wt9zx5eu2qTehát egyedül vagy. 😂
@user-wt9zx5eu2q
8 ай бұрын
@@tamas3596 jaaa ha Ez vicces amit mondtam hogy szenved a nép akor nekem mindegy mert én jól Elek nektek rabszolga munkásoknak a szar én most is mercibe ülök 😉
@tamas3596
8 ай бұрын
@@user-wt9zx5eu2qGondolhatod mennyire rossz nekem nettó 130 ezeres napidíjjal. Azt is tudom hogy "jól" élsz. Azért akarsz forradalmárt játszani csak hát egyedül nem megy. A forradalmárok hirtelen mindig "jól" élnek. Gyenge toporzékolás volt ez öcskös.😂
@gab3sz1988
8 ай бұрын
Itt sírtok a legtöbben közben meg az utcán kéne lennetek egy országos sztrájkot létrehozva. De mivel nem vagytok kint nincs nagy baj ezek szerint....... Max a fejekben. Szerintem ezt már más is mondta: A fotelból nem lehet változtatni.
@szantocsaba2421
8 ай бұрын
Kár hogy nem tudok nagyobb likeot adni. Teljesen igazad van!!!
@szantocsaba2421
8 ай бұрын
Érdekes a német gazdák ennél sokkal kevesebbért szó szerint némi túlzással de megbenitottak az országot. Mo.on sokkal de sokkal súlyosabb esetek történtek sokkal súlyosabb esetek s semmi az ég világon semmi de semmi nem történik!!!
@gab3sz1988
8 ай бұрын
@@szantocsaba2421 Mert a magyar lusta, önimádó, mindenkinél is mindent jobban tud és a politikusok ezt használják ki. És ezt adják át a gyerekeiknek is ha kussolsz nem lesz baj. De igen is lesz és már van csak ezt sokan nem látják illetve nem akarják, mert Fletóval vannak megrémítve, meg Brüsszellel. Én a mai napig nem tudom, hogy egy városnak mi köze mindenhez, ami ebben a rántott hús alakú országban történik. A Fletót meg tuti a fidesz pénzeli, hogy tudjanak kire mutogatni..... A falvak a legrosszabbak, mert annyira nem érdekli őket a külvilág ( tisztelet a kivételnek) , hogy úgy nyílvánítanak véleményt, hogy nem csak a megyét, de a település határát se hagyta el soha..... Amikor meg szembesítik a valósággal, akkor hápog mint a kacsa és elvonúl az disznó ól mögé vedelni és morogni magában, hogy de az nem úgy van és éljen viktor királyunk.... Szomorú a helyzet....
@TheLambdaTeam
8 ай бұрын
Próbáld ki. Menj ki az utcára tüntikézni. Fél percen belül lecsap egy fideszes zsernyák és visz be a hűvösre a germók közé.
@levorasandor2943
8 ай бұрын
@@szantocsaba2421! Szerinted mi ez az „ennél kevesebb"? Kint élsz Németprszágban? Beszéltél az ottani farmerekkel? Ha nem, minek jártatod feleslegesen a szád?
@peterfodor5058
8 ай бұрын
Legyen minden kepviselonek magas fizetese, de legyen mellette bunteto jogi felelossege es hadbirosag elott kelljen felelnie minden tetteert. Biztos vagyok benne, hogy 99 %-uk felmondana meg aznap. Aztan lehetne toborozni kepviselot magas berert.
@SoulBell2024
8 ай бұрын
Menyit adna s politikusoknak? 10 èv fejenkét 🎉
@PéterWágner-i4f
8 ай бұрын
Orbán, hogy bírta röhögés nélkül.
@YodaFan321
7 ай бұрын
Egy politikus csak 8 évig lehetne politikus. Előtte a teljes családra vonatkozó vagyoni átvizsgálás lenne, utána ugyanaz. Mehetne utána mindegyik a való világba dolgozni és nézhetne az emberek szemébe. Amíg megélhetési politikusok lehetnek, évtizedekig gombot nyomogatva parancsszóra, és amíg nincs nekik is teljesítményértékelésük, addig az átlag csóró és az ő fizetésük teljesen szét fog válni, ahogy a magyar társadalom is. 15-20 év és a 3 millió koldus nyugdíjas országa leszünk. Volt már ilyen, a történelem ismétli magát. Amíg 2/3 lesz addig ez folytatódik, a cél a max 50% körüli Fidesz, ha már legyőzhetetlenek.
@totharpad8439
8 ай бұрын
De az átlagbér se annyi amit mondanak kb. a fele
@gresident
8 ай бұрын
De annyi, mert a közmunkás nem számít bele, meg az sem, ahol 5 vagy kevesebb a foglalkoztatottak száma. Viszont a gázszerelő fizetése, meg a havi 40milliós fizetés (MO tán van ilyen is), az igen.
@MrWebdev74
8 ай бұрын
teljesen mindegy, mert azt is ok (vagyis az altaluk vezerelt szolgalat) hatarozza meg
@vV-eq4ub
8 ай бұрын
Ez egy borzasztóan demagóg deegyben nagyon nehéz kérdés, szerintem nincs jó válasz. Amit mindenféleképpen meg kellene fontolni a képviselőknek, az az, hogy nehéz időkben mutassanak önmérsékletet és legyen bennük annyi hogy nem kívánják emelni saját fizetésüket.
@MrWebdev74
8 ай бұрын
Ez a kormany - fidesz, orban maffia - regen elvesztette az onmersekletet. Mi van ha azt csinalnak amit akarnak? Semmi, nincs kovetkezmenye a szabadrablasnak, ez a birka nep maximum a szajat tepi, azzal meg ugyse ernek semmit. Alakul az a kiralysag, hamarosan korona kerul a miniputyin fejere, akkor aztan kuss lesz vegleg a zsellersegnek.
@Zuzi681
8 ай бұрын
A miniszterelnök úrnak elég erős emlékezetkiesése van.
@finoallafine147
8 ай бұрын
úr a kva.. az 🤢
@istvanmeszaros5106
8 ай бұрын
Ha csak az volna ………🤣🤣🤣🤣
@macewindu74
8 ай бұрын
Jó lenne ezzel kapcsolatban egy olyan riport műsor is, ahol bemutatnák, hogy más európai országokban mennyit keresnek az ottani parlamenti képviselők. Más országokban mi alapján kapnak fizetést és egyéb juttatásokat.
@istvanbarabas5943
8 ай бұрын
Ursula 13,4 millió havonta
@Gasztrocyborg
8 ай бұрын
@@istvanbarabas5943csak az ott élő /dplgozó ember kicsit magasabb életszinvonalon él... ott van miből "lopno" mert aki dolgozik ott azért nem nyomorog. Nagyon jó baratomék költöztek ki.. sima melós semmi egetverő, autót vettek, kényelmesen élnek.. mindenre tellik ..
8 ай бұрын
És ellopjàk a közpénzt is. Maffia.
@borsodimarta7871
8 ай бұрын
Elég szomorú,hogy milliókat adnak maguknak! Talán népszavazást kellene végrehajtani,hogy a nép nennyit adna! Miért kapnak milliókat? Nem is dolgoznak meg a milliókért?
@borsodimarta7871
8 ай бұрын
@@adambekes8263 jó kérdés! Utalgatják egymás között!
@lajosrobertsarkozi
8 ай бұрын
Semmi nem indokolja hogy ennyit kapjanak, akárki mit mond. Ne mondja már nekem senki hogy milliókat kell keressenek hogy végezhessék a feladatukat.
@cody46
8 ай бұрын
tökmindegy mi mit gondolunk kedves ATV a lényegen nem változtat semmit. Azt csinálnak amit akarnak..
@laszlobarany1987
8 ай бұрын
Lassan már több a politikus mint a "normális ember".😎
@freud8615
8 ай бұрын
Én ezt nézni sem bírom…2:32 perc elég volt köszi : D Miért a paraziták jutnak erről eszembe egyből ? 🤢
@mikloskovacs4011
8 ай бұрын
Tiszteletem a kapzsiságot :;: Isten Maximálisan Elítéli és Keményen Bünteti :;: tudom nem hiszik ,,, de ha meg történik Akkor El Hiszik !!!
@mihalynebodo9789
8 ай бұрын
Nem tartom elfogadhatónak, hogy akkor amikor az ország ilyen nehéz helyzetben van, a képviselők, miniszterek ilyen magas összeget kapjanak. Ráadásul a kormányzásuk is csak ad hoc történik! Nem szégyenli magát ez a nacsa úr? Milyen képviselők , ha le lehet fizetni őket? Van aki egész ciklus alatt mag se szólal, annak van képe felvenni a tiszteletdíjat?
@hollanduspista
8 ай бұрын
egy népszavazás azért beleférne! ilyenről miért nem idul!? Ennyi pénzért mit csinálnak ? Teljesítmény alapú bérezés! , az kéne ezeknek!
@-Wlcsek-
8 ай бұрын
Pedig a KDNP-s Hodor többször is válaszolt.... "-Megérdemlik a képviselők a fizetésemelést vagy sem? -Köszönöm szépen!"
@webanonymus5224
8 ай бұрын
Magyarok! Megérdemeljük a sorsunkat!
@kacsaxdxdxd
8 ай бұрын
Ennyi pénzért nem lehet megdolgozni! Milliókat érdemelnek? Sok tetű egy egyszerű kérdésre sem képes válaszolni.
@andraskeki9428
7 ай бұрын
Erröl kellene Nemzeti konzultációt illetve,Népszavazás döntse el mennyi legyen a bérük! Kérdezzék meg a népet! Mi a véleményük? Mennyi legyen az annyi!..
@user-cv4ny4gb1b
8 ай бұрын
Ha egy miniszterelnök, miniszter, államtitkár egyben parlamenti képviselő is akkor hogy is valósul meg a hatalmi ágak szétválasztása (ugye a kormány a végrehajtói hatalom, a parlament a törvényhozási hatalom)?
@dincsipogi7536
7 ай бұрын
Csodálatra méltó a mellé beszélésük 😍 Benedek Elek sem tudott így mesélni 😂
@feco7551
8 ай бұрын
Szerintem az államadóssághoz, és ez által a teljesítményhez legyen mérve a fizetésük! Mert amég ebben az országban van éhes gyermek, addig a dicsőséges nagyurak nem érdemelnek semmit! Kantározzák meg az anyjukat a ravatalon, mikor szépen fel van öltöztetve a kedves mama!
@gabor12800
8 ай бұрын
A politikusok bére az inflációkövető, inflációt is lehagyó
@laszlofekete7617
8 ай бұрын
Hát azért emelkedik a képviselők bérezése hogy ne legyen korrupt, na ne a büntetése legyen börtön vagy fegyház büntetés de letöltendő ám és ne ejnye bejnye. Ha a (i)gazság miniszter asszony a büntetés elől z EU parlamentbe bújhat akkor hol itt az igazság. Ennyire egyszerű.
@bravet
8 ай бұрын
Ezeket a képviselő kereseti videókat választások előtt kellene tolni masszívan.
@hegedusjudit6370
7 ай бұрын
Ezért nem is akarnak nagyon változást!!! Megélhetési politikusok! Csak az legyen politikus és képviselő aki ettől eltekint!!! Csak a fizetés max. 1 millió Bruttó!
@istvanb4411
8 ай бұрын
És ezért a pénzért azért hébe-hóba el is látják a feladatukat és be is járnak a parlamentbe…😂
@user-rs9py9yr1r
8 ай бұрын
egy képviselő jövedelmének kevesebb mint 10%-a érkezik legális forrásból. a többi korrupció
@martonsolymosi6008
8 ай бұрын
Imádom a 149ezres nénit! 🤩
@johnnycs1288
8 ай бұрын
Miért jár havonta 89 ezer forint mobil számlára mikor 20 ezerért korlátlan beszélgetés van?
@Mark314899
7 ай бұрын
Egy politikus keressen kiemelkedően sokat. Nagy a felelősség, komplex dolgokban kell döntést hozni, stb. De legyen egy része pl az ország teljesítményéhez kötve. Legyen levonás, ha valaki meg sem jelenik x alkalomnál többször. Szóval legyen úgy fizetve, mint egy rendes állás.
@sziauram52
7 ай бұрын
Komplex a faszomat... előre meghatározott gombokat nyomkodni kurva komplex... Pedig azok is megkapják, akik semmit nem tesznek, csak díszletnek vannak a parlamentbe...
@johnnycs1288
8 ай бұрын
A kormánypárti politikisok miért nem képesek rendes választ adni?
@peterasztalos7762
8 ай бұрын
Mi hazánk képviselőin kìvül kötelet adnék!!
@Jazon780
8 ай бұрын
Igen. Legalább is a legtöbben, az átlag emberek biztosan. Aki meg pénzes volt az most még pénzesebb lett.
@Vendetta02575
8 ай бұрын
Mit, azaz kit is képviselnek a képviselők? Eredetileg arra hozták létre őket, hogy egy adott országban lévő nagyobb gazdasági vagy társadalmi csoportokat képviseljenek. Ezek most kit képviselnek? Én azt látom hogy senkit és semmit. Nem lehet állást halmozni? Számtalan vállalkozás köthető hozzájuk. Csak nem a saját nevükön működtetik a cégeket. Mengyi Roland “voldemort”feleségének is van cége, mely egy személyes. Miközben gyesen volt 600M haszonnal zárt. Nyilvánvaló, hogy miként lehetett így. Sok képviselőt ismerek és kimerem jelenteni, hogy nincsenek oldalak. Etető van és az a cél, hogy ki legyen a legkozelebb hozza. A morzsák is sok előnnyel járnak, így mi motiválja a képviselőket, hogy igazi munkát végezzenek?
@robertlaszlo3232
7 ай бұрын
Meg kell nézni egy parlamenti ülést. A közel 6 milliós állami juttatás sem elég motiváció arra, hogy bemenjenek dolgozni. Valamikor a képviselők nem kaptak fizetést, lehet oda kellene visszatérni.
@istvanszikora945
8 ай бұрын
Norvégiában egy parlamenti képviselő az átlagfizetés kétszeresét kapja.
@denesszabo8508
8 ай бұрын
Nem baj.
@sztankorichard9705
8 ай бұрын
Ki mondták 5 év múlva utolèrjük Ausztriàt, azóta Ausztriában a legtöbb külföldi munkavállaló magyar.
@KláraBozó
8 ай бұрын
Szégyen és gyalázat, rázzák a rongyot, a nép meg megszenvedi a mindennapokat, hogy meg tudjon élni!
@geiger64
8 ай бұрын
Nincs Bp-en egy elszánt rögtön ítélő csapat, aki példát statuálna néhányukon,hogy a többiek észheztérjenek? Vidéken már annyi pénz sincs, hogy felutazzunk .
@denesszabo8508
8 ай бұрын
Nincs annyi pénzed, hogy felutazz Bp-re? 🤣🤣🤣 Valamit akkor nagyon rosszul csinálsz, Attila. 😅
@geiger64
8 ай бұрын
@@denesszabo8508 Jól van na, most egy kicsit túloztam.🤥
@geiger64
8 ай бұрын
@@adambekes8263 Méreg beszél belőlem. Pofátlanságnak is van határa.Előbb utóbb vagy vidék vagy város vagy mindkettő együtt, véget vet a zenének remélem.
@jozsefvirag6750
8 ай бұрын
Azok a politikusok, akik önkritikát gyakorolva bevallják, hogy bizony nem illetné meg őket a fizetésemelés, azok a megemelt összegrészt karitatív célra ajánlják fel. Vagy nem?
@elkapozombi2404
8 ай бұрын
Pontosan! ezt jól eltaláltad sváby
@krisztinaruff9732
8 ай бұрын
HAmar elfelejtette a a bérplafont!
@tibormaroda6816
8 ай бұрын
Mobiltelefon számlára 89 000, A vodafonnál a korlátlan mobil+net 19000 forint😀😀😀😀😀
@lolasd7811
8 ай бұрын
Vannak mobilflották ahol 8-9.000Ft ért korlátlan net korlátlan hívás van még a 19.000Ft is rohadt sok nem, hogy a 89.000Ft
@pistiisti9948
8 ай бұрын
Na de az áljfón törlesztőjét is ki kell fizetni! + a roaming díjak? Azt hiszed, hogy Putyin bácsit ingyen lehet hívni?
Пікірлер: 750