www.hofferhangszer.hu
2015 a Jubileum éve volt iskolánk számára, amikor városunk fő terén kerültek bemutatásra az elmúlt évek legjobb dalai, és ez eddigi fellépői lét- számot szinte megduplázva, kibővített műsorral, extra produkciókkal tarkítva tudtuk méltó módon megünnepelni azt. Az óriási élmény mellett olyan tapasztalatokat szereznek tanulóink, melyeket később saját zenekaraikban is alkalmazhatnak. A tanulók között a közös próbák során (dobosok, gitárosok) barátságok alakulnak ki, melyek iskolán belül is zenekarok alakulását eredményezik.
Példaértékű és nagy öröm számunkra hogy sopronban nagy számban élnek olyan családok melyekben napi szinten szerepel a hangszeres zene, családon belül is közösségi élményt és kohéziót generálva. Koncertünk egyik lényeges eleme, hogy apa- fiú vagy akár 3 generáció, nagyapa-fiú-unoka is együtt zenél a színpadon. „A zene összehoz”- ez az összetartó erő megmutatkozott a közösségi médiában is, hatalmas reklám értéke volt a rendezvénynek.
Негізгі бет Sopron Zenél 2015 Vendég Műsor 4. rész ( POHL MIHÁLY: LORD )
No video
Пікірлер: 5