Ahogy a bihari hegyek szorító öleléséből megszabadulva a Fekete-Körös átalakul, úgy változik a kitárulkozó Alföldön az emberi nyelv és kultúra is. „El nem sodort magyar falvak” kísérik a folyó útját, s ellenállva a történelem árjainak, makacsul tartják magukat. Hogyne tartanák, hisz itt őrködik Bihari-mezőségen egy tajtékpipás magyar író szelleme, akinek Toldija erről a kopár szikről indult diadalútjára, és „aki úgy megművelte a nyelvet, mint földművelő a földjét: kiápolva belőle minden kalászt, mely magyar földben sarjadt.” A hazajáró ezúttal a Szalontai-síkra látogat.
A Borzi-szorosban lépünk ki a Fekete-Körössel a Szalontai-síkra. A belényesszentmiklósi kolostorromnál múltba tekintünk, Gyantán a magyar tragédiára emlékezünk, Bélfenyéren, majd Tenkén a jelen magyar élet jeleit kutatjuk, végül Nagyszalontán kezet rázunk a hely és Arany János szellemével.
Látnivalók / Partium / Biharország
Belényesszentmiklós
Bélfenyér
Tenke
Nagyszalonta
Негізгі бет Szalontai-sík - El nem sodort falvak a Fekete-Körös vidékén
Пікірлер: 6