Szöveg: Szentandrássy Béla
Ének-zene: AI
A lány és a Hold
A lány az ablaknál állt, az idő ott ragadt,
Mert ha már rátalált, egy kevéskét maradt.
Közel hajolt hozzá, a bőréhez simult,
Majd nagy kelletlenül, lassan tovább indult.
A lány arcán könny folyt, szeme éjbe nézett,
Mikor az öreg Hold, fénye arra tévedt.
Megállt megbámulta, törékeny testét,
Felhőknek széléről, otthagyta az estét.
A lány a párkányon állt, szél kapott hajába,
Gyönyörű volt vagy sem, a Hold annak látta.
Gyémántos csillagfényt, a fürtjeibe font,
Halovány arcára, harmatból fátylat vont.
A lány szíve üres volt, meghalt minden álma,
A Hold szépen kérte, egyetlen egy táncra.
A lány hozzá lebbent, akár lenne szárnya,
Mosolygott szelíden, mintha nem is fájna.
A lány elaludt csöndben, karjai kitárva,
A vén égi vándor, ráhajolt vigyázva,
Harmat könnyeivel, szépen betakarta,
Tovább kellett menjen, pedig nem akarta.
A lány körül glória, a Hold festette rá,
Mielőtt elindult. Nem jön többé hozzá.
Fénytányérja eltört, tovább csak fele ment,
Másik része maradt, a lánnyal idelent.
Негізгі бет Szenti - A lány és a Hold
Пікірлер: 3