Bátraké a szerencse, avagy hogyan boldogul egy fiatal az alföldi homokon saját direktvetőgép nélkül. Előadás, tapasztalatok megosztása, vetési bemutató, őszi növények szemléje.
A TMG REAG oktatási sorozatának következő része volt a 2023.04.11-i nap, amely Szabó Zoltán TMG gazda kiskunmajsai földjén zajlott.
A nap házigazdája Szabó Zoltán, segítőtársa pedig Hargitai Sándor volt.
A délelőtt első felében elmélettel kezdtünk, melynek során a dolgok mélyére sikerült mennünk, hiszen a résztvevők nagyon sok kérdéssel érkeztek, melyeket a házigazdák a megjelent TMG gazdák bevonásával igyekeztek megválaszolni. Szó esett a regeneratív gazdálkodás alapjain túl a homoki gazdálkodás kihívásairól, azok megoldási kísérleteiről, a talajtakaró növényekről, annak legeltetéséről, illetve a tápanyag kijuttatásról - illetve ki nem juttatásról.
A gyakorlati bemutató 10 órától kezdődött, első részében a tritikálé-borsó köztesvetés létjogosultságát magyaráztuk el az állomány szemléje közben. Az októberi vetés módjáról és apropójáról, felhasználási céljáról is volt szó az eddigi kísérletek tapasztalatai tükrében.
A következő téma minimum tápanyagos őszi árpa bemutatása volt.
Végül kukorica direktvetését lehetett látni, melyet Reto Stocker, a TMG Egyesület egyik tagja végzett a Svájcból hozott John Deere direktvetőgépével, közben elmesélte, miért ezt a vetőgépet használja, mire alkalmas a gép, min változtatott rajta.
A vetéssel egy menetben tápanyag kísérlet beállítása is történt, hiszen Zoli kíváncsi arra, vajon vannak-e olyan állapotban a talajai, hogy ne legyen szükség műtrágyára. Így lesz egy rész, ahová kerül nitrogén, egy másiknál pedig nem. A végső cél, hogy egyáltalán ne kelljen plussz nitrogént kijuttatnia földjeire.
www.tmg.hu
Негізгі бет TMG Gazdafórum - No-till direktvetés a homokon
Пікірлер: 2