A szuverenitásvédelmi törvény és az ennek alapján létrejött Szuverenitásvédelmi Hivatal működése ellentétes az alkotmánnyal és szembe megy az Unió normáival - mondta a KlikkTV Tíz című műsorában a Transparency International Magyarország vezetője. Martin József Pétert azután kérdezte Bolgár György, hogy a Hivatal vizsgálatot indított a szervezet ellen.
A TI vezetője szerint nem véletlen, hogy elsőként kerültek a hivatal célkeresztjébe. Az állami szerv hatoldalas levélben 62 kérdést tett fel a TI-nek, elsősorban a külföldről származó támogatás felhasználásával kapcsolatban, mivel szerintük a Transparency a választói akarat befolyásolására irányuló tevékenységet folytat. A „külföldi támogatást” Martin abszurdnak tartja, mert annak nagy része pályázatok útján az Európai Unótól érkezik, ami mi magunk vagyunk.
A TI az eljárást megalapozatlannak és tévesnek tartja. Alapvetően a hivatal működését és az azt megalapozó törvényt is alaptörvény-ellenesnek minősítik, de mivel elkötelezettek az átláthatóság iránt, Martin megerősítette, hogy válaszolni fognak a megadott 30 napos határidőn belül. Hozzáteszi, hogy némi odafigyeléssel a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak is feltűnhetett volna, hogy a kérdései túlnyomó többségére a válasz megtalálható a szervezet honlapján, valamint a mindenki számára hozzáférhető nyilvános kiadványaikban.
Támogasd a KlikkTV-t: www.donably.co...
Негізгі бет Transparency International: Kizárólag propaganda célokat szolgál a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Пікірлер: 19