Mára az egykori egerszegi várból semmi sem látható, csupán a helyén a 18-20. században kiépült vármegyeház és börtön, valamint az utcarendszer őrzi emlékét Zalaegerszeg központjában. A területen zajlott régészeti ásatások során azonban napvilágot látott az egykori palánkvár falainak cölöplyukakból álló nyomvonala különböző szakaszokon. A 17. századi vár virtuális rekonstrukcióját Vándor László és Orha Zoltán régészek segítségével, a több évtizedes régészeti kutatások eredményeire támaszkodva, valamint a vár 16-17. századi inventáriumait és ábrázolásait felhasználva, Buzás Gergely építészeti modelljei alapján készített el. Az erődítés hitelesítéséhez Kelenik József szakértelmét hívtuk segítségül. Kevés korabeli ábrázolása közül, Johann Le Dentu osztrák hadmérnök képe a legrészletesebb, mely a 17. század közepén ábrázolja a várat - régészeti adatok és írott források mellett ez az ábrázolás képezte alapját az itt látható elméleti rekonstrukciónak. Csak Jakob Holst hadmérnök 1665-ös helyszínrajza is feldolgozásra került, és ezzel elmondhatjuk, hogy Egerszeg összes korabeli ábrázolását felhasználtuk a munkához. Megtiszteltetés volt együtt dolgozni Zalaegerszeggel és a Göcseji múzeummal, köszönjük szépen mindenkinek a közös alkotó munkát!
Elérhetőségeink:
pazirik.hu/
/ pazirikkft
www.artstation...
#pazirik #3d #reconstruction
#Zalaegerszeg #várak
Негізгі бет Фильм және анимация Vár a Zala mocsarában - Egerszeg vára a 17. században
Пікірлер: 28