Az elmúlt év szeptemberében járt le a Zöldszékely Alap második pályázati kiírása, melynek során környezetvédelmi programok megvalósítására lehetett pályázni. A hét beküldött projekt közül a közösségi kártyával vásárlók határozhatták meg azokat a programokat, amelyeket szerintük támogatni kell.
A legtöbb beküldött szavazatot a „Zöld szemmel Csíkszeredában" elnevezésű projekt kapta.
Ez a projekt több tevékenységi formát tartalmaz, melynek megvalósítása folyamatban van. A városi parkban hamarosan látható lesz egy információs tábla, mely a park madárvilágát és jellegzetes fáit fogja bemutatni, a park térképével együtt. A program célja kiterjeszteni a park szerepét az oktatási intézmények felé. Előadásokat, vetítéseket tartunk az óvódásoknak és általános iskolásoknak, a parkban élő madarakról, fákról.
Készülőben van egy pedagógusoknak szánt környezeti nevelési segédanyag, amely játékokat és munkalapokat tartalmaz, ötletként szolgálva azoknak, akik szívesen oktatnak a szabad ég alatt, lehetőség szerint a városi parkban.
Jelenleg a parkban látható az információs tábla fakerete. Információkkal az elkövetkezendő hetekben egészítjük ki, az időjárás függvényében. Ezzel egy időben elkezdődnek az előadások az oktatási intézményekben és a pedagógusok részére hozzáférhető lesz elektronikus formában is a segédanyag.
Köszönjük minden szavazónak a támogatást. Hégető Katalin
Негізгі бет Zöldszékely Alap - Zöld szemmel Csíkszeredában
Пікірлер