Závada Péter az Akkezdet Phiai után három verseskötettel jelentkezett, de emellett színházaknak is ír. A költőt új verseskötetéről, Kaliforniáról és II. Lajosról kérdeztem az Isbn könyvesbolt és galériában.
A Párizs-Budapest-metró egy interjúsorozat, melyben a művészeti élet szereplőit kérdezem kötetlenül. Olyanokat keresek fel, akik nem feltétlenül ismertek, de munkásságuk mégis egyedi és fontos. Három év alatt 80 beszélgetés készült 10 országban, leggyakrabban mégis Párizsban és Budapesten találkoztam interjúalanyaimmal, akik közt van író, festő, fotós, kurátor, filmes, filozófus és életművész. Csak olyat kérdezek, ami tényleg érdekel, így beszélgettünk már csillagrendszerekről, méhekről, égi autópályáról, nézőpontokról, new york-i pszichológusokról és tojásemulzióról. Meggyőződésem, hogy ha egy művész külföldön telepszik le, akkor itthon elfeledkeznek róla, pedig általában nagyon jót tesz a levegőváltozás. Őket sem kérdezi többé, pedig legtöbbször nagyon fontos, amit átélnek, ezért szeretném őket is bemutatni, és velük együtt azt a lenyűgöző változatosságot, amelyet nap mint nap átélek ezekkel a remek emberekkel beszélgetve.
Amennyiben tetszett az interjú vagy kérdezni szeretnél az interjúalanytól vagy tőlem, kérlek írj kommentet.
Weboldalunk: parisbudapestme...
Негізгі бет Závada Péter a készülő új kötetéről, Kaliforniáról és arról, mi az a térdráma
Пікірлер: 20