Nagyon jolett kolléga széles utat kivanok szép motor nagyon
@Vadi88
2 жыл бұрын
Én úgy tudom, hogy leginkább a tárolás számít. Megfelelő tárolás mellett 5 éves gumit még újként adhatnak el, és talán 10 éves az a határ, ameddig még ajánlott feltenni. Ami probléma lehet, hogy valaki használta egy kicsit, majd elrakta, és évek múltán adja el, mint alig használt abroncs. Úgy tudom, hogy az már nem olyan, mintha egyből eladta volna, mert már elkezdődött az anyag romlása, ami használaton kívül is folytatódott valamilyen mértékben.
@PUMIGUMI-Dunaujvaros
2 жыл бұрын
Az írásod első része teljesen így van és hangsúlyoznám amit te is írtál, AJÁNLÁS a 10 év. A második fele viszont nem így van és erről már rengeteg cikk olvasható. A gumiabroncs nem gyorsan romló áru közé sorolható, sőt, pont azt hangsúlyozzák, hogy állás alatt sokkal lelassulnak a kémiai folyamatok, így nagyon elenyésző az anyag amortizációja. Sokkal gyorsabb a folyamat használat közben. Ugye az államdó felmelegedés és lehűlés...
@MociProgrammer
2 жыл бұрын
Ha már gumikról van szó, leírom nekem milyen: 99-es SV650en metzeler z6 van. Kb 10-15ezer km-t mentem vele, de már az első 5ezredik után elkezdte rúgni, de most a se rosszabb mint az 5001. km után. Bordamélység bőven jó, de mindenképp egyedi tapadása van, nehezen melegszik be és akkor se annyira inkább az az épphogycsak jó. Haver 2004es SV650-esén egy bordamélységbe már lassan cserélendő gumi van, de az övé 1,2,3-ba nem elrúgja, hanem emeli az elejét. Ennek ellenére szerintem jó a Z6 is. El-el rúgja, de nem kell beparázni, jó időbe, száraz úton összeszedi magát. Eső után, erdős területeken 15-20 fokba persze azért vigyázni kell, de az út árnyalatán látszik mennyire nedves az. (Volt előtte kopott gumim is, az mindenhol, 30 fokba is hidegen is, melegen is, minden kigyorsításnál 60km/h-ról egy kicsit erősebb kigyorsításnál is elrúgta, és megjegyzem sok gumigyepáló kigyorsítással 10ezer km-t bírt ki nálam és azután lett ilyen kopott. Amíg jó volt jobban tapadt mint a Z6, de aztán kuka. A Z6 meg csak akkor rúgja el, ha én is akarom. Kanyarba tapadással ésszel de lehet bánni. ;)
@PUMIGUMI-Dunaujvaros
2 жыл бұрын
Lenne pár jóindulatú megjegyzésem a leírtakhoz... :) Ajánlom figyelmedbe a legutóbbi videómat, amiben a motorok fútóművét mutatom be, hogy mennyire is számít a gumi tapadásához. kzitem.info/news/bejne/2p1mt3Z6h4uDmaA Sokan azt gondolják, hogy csak a gumin múlik a tapadás. Az alap kiindulópont a gumi kiválasztásához, hogy milyen stílusban motorozol. A leírtak alapján ez a Z6 (TÚRA) gumi nem a te stílusodnak megfelelő választás volt. Ezt nem gondolom, hanem tényként közlöm. :) Ha ennyire sportosan közlekedsz és (esetleg zavar) hogy megcsúszik, akkor sokkal sportosabb gumit válassz a motorozásodhoz, de mindenek előtt, a futóművedet ellenőrizd le és tartsd karban!!! Én azt szoktam mondani, hogy ne azért váltsunk sportosabb gumira, hogy a motorunk elhasználódott hátsó futóművét kompenzáljuk. Rakjuk rendbe a motorunkat, válasszuk ki a motorozási stílusunknak megfelelő gumit, aztán már csak a sofőrön múlik. Széles utat neked! :)
@tamaskovacs4791
2 жыл бұрын
Nekem is van egy jóindulatú megjegyzésem. Ha motorosoknak írsz, akkor használj olyan kifejezést, ami a motoros szakzsargonban ismert és elfogadott! Elrúgja ... mi és mit?
@csipi89
Жыл бұрын
szerintem azért nem ennyire egyértelmű a dolog! tapasztalataim: 1 a régi gumi keményedik > ez az öregedéséből adódik 2 ha van egy elvetemült sportgumid ami öreg, az még mindig puhább lesz mint az ugyanilyen túragumi 3 lassabban melegedik be > éri el a komfortos tapadást 4 érzésre számomra, mintha gyorsabban hűlne ki 5 ebből a gyorsabb kihűlésből, és keményebb gumiból adódik, hogy esőben csúszósabb >> full para 6 a full parából következik, hogy bizonytalanabb leszel >> a saját parád miatt lesz veszélyesebb az összes kanyar (félsz bennük, mert nem tudod mennyire bízhatsz a gumiban) 7 a kolléga mondja , hogy ~2x annyit ment ezzel a gumival mint az előző sporttal>> keményebb gumi nem kopik annyira 8 tapadással sincsenek gondok: elnézve a majrécsík méretét lehet alföldön van használva a paripa ahol nemigen lesz arra alkalom, hogy egy mély döntésben húzza rá a gázt. >> egyenesben kihúzatva kevésbé szokott megcsúszni a kerék, illetve sokkal magabiztosabb is az ember szóval összegezve szerintem lehet használni régi gumit ha: - nem kívánod a motor határait keresgélni - nem motorozol esőben - nincs rajta repedés - nem bakelit keménységű hidegen :)
@PUMIGUMI-Dunaujvaros
Жыл бұрын
Köszönöm a hozzászólásodat! Én pont a hetekben szereltem fel egy 2000-es (igen, jól olvastad, 22 éves gumit) a megközelítőleg 8.5 millás motoromra, pedig ha igaz lenne amiket írsz, nyílván nem tettem volna, mert se a motor épségét, sem pedig a sajátomat nem kockáztatnám. (nem kérkedésnek írtam az árát, hamem inkább csak tény közlésként) Kimondottan polgárpukkasztásnak tettem fel a gumit az olyanoknak, akik rá vannak kattanva a DOT-ra :) Ahogy mondtam mindig is, a gumi vagy jó, vagy nem, ezt nem a DOT szám fogja meghatározni. Csak mondom, hogy ez a 22 éves gumi úgy tapad és olyan hamar melegszik be, amit eddig nem tapasztaltam más guminál. (pedig a több mint 500 ezer km-em alatt, volt pár gumim) Hozzáteszem egy új akár túra gumi is max 5000km nálam. Ebből azért gondolhatod, hogy nem boltba járok a motorral. Hidd el, ki van használva a 160 ló és 140 Nm ;) Ha gondolod, szívesen elmegyek veled egy körre és megnézhetjük bírja-e a tempódat kanyarokban. Apropó... Azt írtad, hogy kanyarban hamarabb megcsúszik, mint egyenesben. Erre azért térjünk ki. A kanyarban (ha jól kezeled a motorodat) akkor a motor teljesítményének kb egyharmadát használod és kamyarból kifelé kezded el adagolni a plusz gázt, ahogy egyenesedik fel a motor. Amikor egyenesen mész, akkor pedig rávághatod az akár 180 lovat is (a jelen videóban szereplő motor esetében) Tehát ha egyenesben a maximum teljesítménnyel sem csúszik meg, akkor kanyarban miért is csúszna meg??? Ugye te sem gondolod, hogy kanyarban tartott gáznál nagyobb terhelést kap a gumi a teljes gázos kigyorsításhoz képest!? Végszóként annyi, hogy ha félsz, vegyél fiatal új gumit és emellett ne keltsd a pánikot másoknál, főleg úgy, hogy ezek csak a gondolataid. Ameddig én vagy sok ismerősöm meg tudja cáfolni és bizonyítékokkal alá tudjuk támasztani az általad leírt dolgok ellenkezőjét, addig az írásod csak egy gondolat és a TE eszmefuttatásod. Mégegyszer- KÖSZÖNJÜK!
@s4pepe462
Жыл бұрын
Köszi hosszas okfejtésed. 10 fokban nem volt baj a melegedéssel. Egy ilyen öreg motorossal mint te, isten ments vitába szállni. Jó motorozást kívánok.
@csipi89
Жыл бұрын
@@PUMIGUMI-Dunaujvaros " ha egyenesben a maximum teljesítménnyel sem csúszik meg, akkor kanyarban miért is csúszna meg (1/3-ad gázzal) " Távolról nézve helyes is lehet a megállapítás, azonban a valóság ettől komplexebb egy kicsit. Kanyarban amiatt csúszik meg mert a gumi meghaladja a tapadási határát (Fs (max)=Mű null x Fn) annak hatására, hogy a kanyarban már nem csak 1 erő hat rá , mint kigyorsításkor ( a hátsó kerék tengelyére normális irányú erő) hanem egy centrifugális, ( F = m x omega^2 x r ) valamint egy kisebb forgatónyomaték is. Amennyiben a tapadási erőt meghaladó erő kerül a kerékre , akkor az törvény szerűen megcsúszik Ez a plusz erő adódik a centrifugális erőből, valamint a kanyarodás közben az íven lévő kerékre ható forgatónyomatékból. Emiatt van az, hogy a kanyarban "lassabban" tud menni a motor. Egyéb esetben nem lenne szükség fékre, hogy az egyenletben lévő omega szögsebességet lecsökkentsd azért, hogy a centrifugális erő összességében csökkenjen, annak érdekében hogy ne növeld a gumira ható erők összességét. (normál erő, centrifugális erő, forgatónyomaték) Illetve még hozzá lehet venni a futóműből származó bizonytalansági faktort, miszerint ráborított motornál a lengéscsillapító messze nem ideális körülmények között dolgozik >> egy útegyenetlenséget nem tud úgy kirugózni, mint "álló" helyzetben >> esetlegesen kisebb kontakt felület az aszfalt és a gumi között Ahogy írtam is szerintem is lehet használni régebbi gumit, de ahhoz ismerni kell azt, hogy mire figyeljen az ember. Mivel könnyen bele lehet esni abba a hibába, hogy úgy vesz magának egy gumit, hogy bár mintára tökéletes, azonban maga a gumi már elöregedett (megkeményedett) >> az Fs (max) csökken > ezért csúszik (sajnos nálam is elkopik egy gumi 5-6000 alatt)
@PUMIGUMI-Dunaujvaros
Жыл бұрын
@@csipi89 Ahogy mondtam, ezekkel a dolgokkal nem lehet általánosítani. Te a végletekről beszélsz, amit az emereknek a 95%-a sosem fog átélni. (óriás kanyarsebesség és nagy gázos kigyorsítás hozzá) Versenypályán időmérőben igazad lehet, csak az emberek nagyon nagy százaléka közúton motorozik és a gumi tudásának nagyon kis százalékát használják. Egyébként van nálam rengeteg olyan gumi, ami akár fél éves-két éves korig bakelit keményen és szétrepedezve és olyanok is, amik akár 20-on évesek és mégis vaj puhák, repedezetségmentesen. Tőlem írhatod a mindenféle alfát és omegát is, egy gumi vagy jó, vagy nem, DOT számtól függetlenül és ezt tényként közlöm, nem csak a gondolatom. Több mint 13 éve gumik között élek, hetente több gumi megy át a kezemen, mint amit valaha elhasználtál motoron, tehát van némi tapasztalatom. Ahogy mondtam, most 22 éves gumi van a motoromon és tökéletesen működik. Nem kell itt okoskodni, miközben beszélhenek a tények. Menjünk egy kört és nézzük meg, hogy tudom-e tartani a kanyartempódat a "szar, régi" gumimmal! Sőt, fokozom. A videóban szereplő srácnak a motorjára is keresünk valami régi gumit és elcsalom. Így meg tudod nézni, hogy mennyire alföldi motoros. :) Jobban szeretem a kézzel fogható tényeket, mint a magyarázkodásokat. ;)
@AG-vz4hp
2 жыл бұрын
Sok embernek valamire fogni kell, h miért nem tud motorozni! Ez szokott lenni, rossz a gumi, fék, futómű!
@PUMIGUMI-Dunaujvaros
2 жыл бұрын
Jól látod! Pedig mindig az emberi tényezőn múlik minden. Szar gumival, szar futóművel is körbemotorozom Európát úgy, hogy nem esek el. Csak a sofőrön múlik minden.
Пікірлер: 13