Szöllősi Mátyás: Getsemáne
A vers Nagy Zsolt előadásában hangzik el
Video: Todoroff Lázár
Getsemáne
A kertben vagyok először magányos.
Itt annyi szempár szegeződik
dárdaként rám, hogy a hús már sebre
áhítozik szüntelen. Hiszen test is vagyok,
nagyon is emberi, sérült érzések otthona,
ahol egyre több türelem kell ahhoz,
hogy könnyű szívvel hallgathassam nem szűnő
hallgatásodat. Mert közben valaki más beszél
hozzám, aki álnokul, suttogva, újra és újra
csapdát állít szabad akaratomnak, ami kábítóan
nehéz. Kezdettől fogva így van.
Páran elhiszik, senki sem találhat fogást
rajtam, és ha létezik is bármi bűnöm,
az a szelídségnek nevezett némaság.
Hogy szólni sem szólok az ellen, amit a tébláboló,
csapatnyi őr parancsra követ majd el.
Parancs vezérel mindenkit, de a legszigorúbb
az én parancsom. Ha elhagyom szándékodat egyszer,
vagyis örökre, vajon tényleg tőled-valómat
kell megtagadnom? Mi lenne, ha nem várnám meg,
hogy kifosszanak, mint a szótlan alázat?
Ha nem adnám oda magam, és semmi teret
nem engednék a hiányos bíráskodásnak?
Mi történik, ha a fák közül, egy másik kapun át
egyszerűen csak kisétálok?
Lenne egy szűk ablaknyi hely számomra,
ahonnan éveken át a fénylő sivatagra látok?
Ki lennék akkor én neked? Vajon egylényegű,
aki elárvul? Hagynál egy kis nyugtot nekem?
Szeretnél úgy is, bárhol?
Egy biztos, nem lehet figyelmünk
továbbra semmi bosszú.
Az nem lehet, hogy félelemmel féljen, aki ránk tekint.
És nem lehet, hogy megnevezhetetlen szerelemmel
az ajkán nyomorogjon bárki, hiszen
elég egyetlen áldozat törvény szerint.
Негізгі бет Szöllősi Mátyás: Getsemáne
Пікірлер